Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne: tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza.
Anyaság idézetek
Az anyaságról szóló idézetek az önzetlen szeretet, a gondoskodás és a családi kötelékek erejét idézik meg. Ezek a gondolatok megható módon mutatják be az anyai szeretet szépségét és az édesanyák mindennapi áldozatvállalását.
Amikor eldöntöttem, hogy örökbe fogadok, tele voltam fenntartásokkal. Arra gondoltam, sok éven át kell majd dolgoznom és felelősséget vállalnom. A gyerekeim időközben felnőttek, ám ma is tele vannak örömmel és humorral: igazi családdá csiszolódtunk. Nem könnyű az anyaság, de jó kis meló, imádom csinálni!
Ma már számos adat igazolja azt, hogy a születés utáni rövid, 24-36 órás időszak az anyaság kialakulása szempontjából olyan szenzitív időszak, amelynek léttrejöttéhez a csecsemő fizikai-testi érintése és jelenléte pótolhatatlan fontosságú. Ez a mintegy ösztönnek tűnő viselkedésmód tartósan fennmarad, és mindvégig hatással van az anya viselkedésére.
Mekkorára nőhet az anyai szív? Hány kis léleknek lehet benne helye? Nem tudom. De azt igen, hogy bárki bármit is mond, az anyaság a legnagyobb és az egyetlen igazi boldogság a világon.
















