A mai napig makacsul hiszek a mozgásban, hogy mindent megold.
Udvaros Dorottya
1954. aug. 4. -
Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a hazai színház- és filmművészet egyik meghatározó alakja. Pályafutása során számos emlékezetes szerepben láthatta a közönség. Megszólalásaiban gyakran beszél a színészi hivatásról, a művészetről, az emberi kapcsolatokról és az élet fontos fordulópontjairól.
Biztos sokat számít az a közeg, amelyben felnő az ember. Az apukámra is jellemző volt, hogy törik a gerince, de nem hajlik, az anyukámra meg végképp.
Irtózom a politikától, annyi sok hazugság és szenny kapcsolódik hozzá. A politikusnak muszáj népszerű dolgokat mondani és ahhoz, hogy széles körben eljusson, le kell butítani a mondókát. Ez számomra alapvető gond, mert a dolgokat nem lehet a végtelenségig leegyszerűsíteni. Jelenleg azt látom, hogy a világpolitikában tombol ez a fajta leegyszerűsített beszéd.
Nem szeretnék politikai megmozdulásokhoz kapcsolódva szerepelni. De ezt már pályakezdőként is így gondoltam. Elfogadom, ha valamelyik kollégámnak erről más a véleménye. Én színészként ezután is színházi előadásokban és nem politikai emelvényekről szeretnék beszélni az emberekhez.
A színház és a film mindent el szeretne mesélni, amik történnek velünk. Szerelmesek vagyunk, vagy kiszolgáltatottak, netán kihasználnak, megaláznak minket. Ezek mind megtörténnek velünk. Ezekről a témákról hívja közös gondolkodásra a nézőt a színház és a film.
Az emberiség technikai fejlettsége szárnyal, ám a lelkünk ezt a ritmust egyáltalán nem követi. Hiába írunk elő különböző szabályokat, hogy milyennek kell lennünk, a lélek erre egyszerűen megrázza magát, bólint és elindul egy másik irányba.
Manapság sokat papolunk az elfogadásról, de azt hiszem, ez a túlélésünk egyik kulcsa. Ahhoz, hogy elfogadjam a másikat, meg kell ismernem őt, tudnom kell a döntéseinek a mozgatórugóit.
Lehet bármilyen idős is az ember, kicsit mindig kell feszegetni a határokat, de amíg fiatalon ezt önfeledten és vakmerően megteheti, mert a szervezete gyorsan regenerálódik, addig idősen már óvatosnak kell lennie, mert egy rossz mozdulat végzetes is lehet. Ebből a szempontból érdekel a korom, más szempontból nem.
Ha azt érzem, hogy egy fiatalabb kollégám kíváncsi a véleményemre, akkor boldogan megosztom vele, de csakis akkor, ha ezt érzem.
Bennem szerintem nincs pedagógiai érzék. Örömmel játszom fiatal rendezők munkáiban, de nem tanítok, ahhoz valami olyasmi tehetség kell, ami nekem nincs meg.
Nem az a fontos, hogy az ember mindig tévedhetetlen legyen, hogy sohase hibázzon, mert ez lehetetlen, mindenki elront valamit, az viszont nagyon is lényeges, hogy milyen törekvés, akarás és elszántság van bennünk.
Az anyaság egy olyan alapvető változás egy nő életében, ami semmi máshoz nem hasonlítható, nagyon sok mindent megváltoztat az emberben.
Hiszem, hogy vannak dolgok, amikről a művészeten keresztül lehet igazán jól beszélgetni, elmélkedni, gondolkodni.
Fontos lenne emlékezni a háborúkra, a sok szörnyűségre. Sajnos úgy néz ki, hogy erre egyelőre képtelen az emberiség, mert ezeket a rémes emlékeket egy idő után, amikor van egy kis nyugalom, béke, jólét, felülírja a birtoklási vágy és a hataloméhség.
Mindig is azt gondoltam, hogy a művészet az, ami időnként gyógyírt adhat a sebekre.
Amikor egy új szerepet kapok valamilyen szinten a „nulláról” kezdem.
Fontosnak tartom leszögezni, hogy a színművészek nem celebek, tehát nem olyan emberek, akik 15 perc hírnévvel kerültek a figyelem fókuszába. Ők rengeteg tanulás és munka árán jutottak el oda, hogy kvázi közszereplők lettek, felismerik őket az utcán.
Az édesapám színházi rendező volt, édesanyám pedig színésznő. Tehát tulajdonképpen magától adódott volna, hogy én is ezt a pályát választom. Viszont én egyáltalán nem gondoltam, hogy ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni.
Szerintem a pedagógusoknak nagyon sok lehetőségük volna illetve van abban, hogy a gyerekeket időnként elvigyék színházba. Mert a filmekben a vásznon látunk nagyon érdekes dolgokat, de azt a testközeliséget, amit egy színházi előadás ad, azt nem lehet semmi mással pótolni, azt nem váltja ki semmi más.
Hatalmas rajongója voltam Robert De Niro-nak, ő egy ilyen etalon volt. Amikor egy nagy filmszerepre készült akár fél-egy évig is edzett egy szerep kedvéért és beleélte magát abba a szituációba ahogyan az általa megformált karakter élt. Szinte minden szerepében teljesen más, ezért őt nagyon-nagyon csodáltam, és sok évig ő volt az egyik kedvencem.
Mások ezeket keresték még
