A meditáció sem nem individuális, sem nem társadalmi; felülemelkedik mindkettőn, és magában foglalja mindkettőt. Ez a szeretet: a szeretet virágzása a meditáció.
Jiddu Krishnamurti
1895. máj. 11. - 1986. február 17.
indiai filozófus, író, teozófus és spirituális tanító
Jiddu Krishnamurti indiai filozófus, spirituális tanító és előadó volt, aki az emberi tudat, a szabadság és az önismeret kérdéseit állította tanításai középpontjába. Szemlélete arra ösztönöz, hogy megszabaduljunk a beidegződésektől és külső elvárásoktól, és közvetlenebb, tudatosabb módon figyeljünk önmagunkra és a körülöttünk lévő világra.
Az egész életet meg kell értenetek, nem csupán annak egy kis részét. Ezért kell olvasnotok, ezért kell felnéznetek az égre, ezért kell énekelnetek, táncolnotok, verseket írnotok, szenvednetek, és ezért kell megértenetek a dolgokat – mivel mindez maga az élet.
Előidézhet-e valódi változást egy törvény vagy a félelem bármilyen formája?
Ti forgattátok fel ezt a világot, ti tettétek ilyen kaotikussá, mivel nem tudjátok, mi is az élet. Az élet nem az általatok létezésnek nevezett, ízléstelen, középszerű és fegyelmezett dolog, hanem valami egészen más. Az élet túláradóan gazdag, örökösen változó folyamat, és ameddig nem értitek meg ezt az örökkévaló mozgást, addig vajmi kevés értelme lesz a létezéseteknek.
A boldogság különleges dolog: csak akkor adatik meg számotokra, ha nem küzdötök érte.
Nem egyszerűen csak szerettek, hanem elvártok valamit a szeretetetekért cserébe, és pontosan ezáltal váltok függővé.
Számomra egyetlen észlelés létezik, mégpedig az, amelyben azonnal meglátom valamiről, hogy igaz vagy hamis.
Tudjátok, a legtöbb ember fél. A szüleitek félnek, a nevelőitek félnek és a kormányzataitok és a vallásaitok is félnek attól, nehogy teljes egyénekké váljatok, mivel azt akarják, hogy nyugton maradjatok a környezeti és kulturális hatások börtönének falai között.
Felismerjük majd, hogy minél jobban figyelünk mindenre, annál nagyobb lesz bennünk a csend, amelyet nem zavarnak külső zajok.
Viszont megtörik ez a csend, ha ellenállunk valaminek, fallal zárjuk el magunkat attól, amire nem akarunk odafigyelni – és ekkor válik az egész küzdelemmé.
Nem az ismeretlen vált ki félelmet, hanem az ismerttől való függés.
Ám hogy megismerhessétek elmétek betegségét, korlátait, béklyóit és akadályait, és meg is értsétek azokat, nem szabad elítélnetek ezeket a dolgokat, nem szabad kijelentenetek, hogy azok jók vagy éppenséggel rosszak-e. Előítéletek nélkül kell megfigyelnetek őket, anélkül hogy véleményt alkotnátok róluk – és ez különösen nehéz feladat, mivel pontosan az efféle ítéletalkotásra neveltek benneteket.
A társadalom mindenkit befolyásol, folyamatosan formálja a gondolkodásotokat, és a társadalom e külső nyomása fokozatosan belső kényszerré alakul át; ám akármilyen mélyre hatol is ez a befolyás, továbbra is kívülről érkezik, és mindaddig nem is létezik semmiféle belső dolog, amíg nem szabadultok meg ettől a kondicionálástól.
A szeretet akkor jelenik meg minden áldásával együtt, amikor a „te” és az „én” megszűnik létezni.
A legtöbben szeretet nélkül nőttök fel, ezért teremtetek olyan társadalmat, mely éppoly szörnyű, akár a benne élő emberek.
Soha életetekben ne fogadjatok el semmit magától értetődőnek; mindig tegyetek fel kérdéseket, mindig vizsgáljatok meg mindent. Ha így tesztek, meg fogjátok tapasztalni, milyen különleges, soha véget nem érő dolog az elmétek – és az ilyen elme számára nem létezik a halál.
Igazán semmire sem tudunk figyelni, mert az elménk nem szabad. A fülünket betömi mindaz, amit már tudunk, ezért a figyelés
különösen nehéz feladat.
Ha valóban tanultok, egész életetek során tanultok, és akkor nem léteznek számotokra tanárok. Ha valóban tanultok, minden megtanít benneteket valamire – a lehullott falevelek, a szárnyaló madarak, a szagok, a könnyek, a gazdagok és a szegények, a síró emberek, az asszonyok mosolya, a férfiak gőgje. Mindenből tanultok, ezért nincsenek vezetők, filozófusok, nincsenek guruk. Ilyenkor maga az élet a tanító, és folyamatos tanulás állapotában éltek.
Ha meg akarjuk tudni mi az élet, meg kell tudnunk, mi a haldoklás.
Az oktatásnak kétségkívül nincs semmi értelme, ha nem segít nektek abban, hogy megértsétek az élet hatalmasságát, annak minden finomságával, különleges szépségével, szomorúságával és örömeivel együtt. Lehet, hogy mindenféle tudományos fokozatokat szereztek, egy csomó betűt biggyesztetek majd a nevetek elé, és nagyon jó állásra tesztek szert; ám vajon mi értelme ennek az egésznek, ha közben eltompul, megfárad és érzéketlenné válik az elmétek?
Nem választhatjuk el magunkat a fájdalomtól, mert mi magunk vagyunk a fájdalom.
Mások ezeket keresték még

