Autizmus idézetek

Ahol valaki más tömeget lát, ott én csak kart, embert, szájat, arcot, kezet, szemet látok… Valaki más egyetlen képével szemben én tízezer képet látok ilyenkor.

Néha az embereknek többször is meg kell ismételniük egy adott mondatot, mert én csak a mondat egyes darabjait hallom, így a mondatnak csak egy furcsa, legtöbbször értelmezhetetlen töredéke jut el az agyamig. Egy kicsit olyan ez, mint amikor tévézés közben valaki a hangerőszabályzóval játszik, és időnként teljesen lehalkítja a készüléket.

Mindig is tudtam, hogy a világ töredezett. Édesanyám egy illat volt és egy tapintás, az apám egy hangszín, a bátyám pedig vala mi olyasmi, ami mindig mozgott.

A számomra ideális oktatási környezet egy olyan szoba lenne, amely szinte egyáltalán nem visszhangos és nagyon kevés benne a visszaverődő fény, ahol a világítást gyenge és szórt fény adja, ami felfelé világít és nem lefelé. Egy olyan környezet lenne, ahol a tanár hangja halk, vagyis megválaszthatom, hogy ráhangolódok ahelyett, hogy bombázna a hangerejével. Egy olyan környezet lenne, amely figyelembe venné a mono- és a szenzoros hiperszenzitivitást, az információs túlterhelést és nem feltételezné, hogy csak a tanár érzékelési, szenzoros, kognitív, emocionális és szociális valósága létezik. Sok minden létezik, amit az autista emberek legtöbbször megpróbálnak elkerülni: külső irányítás, rendetlenség, káosz, zaj (hang), éles fény, érintés, részvétel, érzelmi érintettség, ha őket nézik vagy nekik kell nézniük valakit. Sajnos a legtöbb oktatási környezet éppen azokkal a jellemzőkkel bír, amik bennük a legerősebb ellenszenvet keltik.