Csak azt tudjuk továbbadni, amivel minket is tápláltak.
Soma Mamagésa
1966. máj. 29. -
magyar énekes, előadóművész, műsorvezető, újságíró, életszemléleti tanácsadó, spirituális tanító
Soma Mamagésa, polgári nevén Spitzer Gyöngyi, magyar előadó, író és énekesnő, aki önismerettel, spiritualitással és a női-férfi kapcsolatok kérdéseivel foglalkozik. Könyveiben és előadásaiban a belső szabadság, az önelfogadás, a párkapcsolati harmónia és a személyes fejlődés témáit járja körül, saját tapasztalatait és szókimondó meglátásait is megosztva az olvasókkal.
Minden krízishelyzet valaminek a vége, és egy újba való átmenet. Egy nagy változás.
Sokat bántottak. Neveztek lázadónak, polgárpukkasztónak, öntörvényűnek, most is mondanak rám mindenféléket. Ez nem az én problémám. „Vagyok, aki vagyok” így, szerényen.
Úgy gondolom, a barátainkkal „fénylő szálakkal” vagyunk összekötve.
Ha egy okos nő a középkorban írt egy könyvet – amit egyébként neki, mint nőnek, nem lett volna szabad –, akkor jobb esetben a könyvét vetették máglyára, rosszabb esetben őt magát.
A világban lévő trendiséget egyetlen dolog táplálja: a pénz. Az önmagukat nem ismerő, befolyásolható gyerek-embereket (kis birkák ők…) beetetik, és saját pénztárcájuk vastagsága érdekében elhitetik velük, hogy ha ilyen és ilyen vagy, akkor menő leszel! Akkor szeretni fognak. Ezt ők el is hiszik, azért aztán az épp aktuális szépségideálra szeretnének hasonlítani, amitől valójában csak szánalmassá válnak, a fogyasztói társadalom üres bábjaivá. A legszebb ember az önazonos ember. Aki ismeri, szereti, elfogadja magát, aki önmagával azonos. Amit tesz, ahogy kinéz, amit mond, érez, ugyanaz. Tiszta és fényes.
A 21. századi nőt úgy látom magam előtt, mint egy sok-sok karral megáldott lényt, aki egyszerre főz, most, nyelveket tanul, fejleszti magát, karriert épít, gyermeket nevel, sportol, jógázik, ad magára, iparkodik a szellemi és lelki fejlődésben továbblépni, baráti kapcsolatokat ápol és jótékonykodik, ébren figyeli a világ változását, meditál, táncol, rajta van a Facebookon…Mint egy sokkarú indiai istenség, aki egyik kezében fakanalat tart, a másikban laptopot, a harmadikban gyereket, a negyedikben egy könyvet, az ötödikben egy rúzst, a hatodikban a mobilját, éppen digitális felvételre állítva, a hetedikben egy virágot stb…
A szégyen és a bűntudat a két leglehúzóbb, legönpusztítóbb érzés. Nem elég, hogy anno úgy döntöttünk és cselekedtünk ahogy, de ha nem bocsátunk meg magunknak, akkor még hurcoljuk is magunkkal az ezzel kapcsolatos rossz érzéseinket.
Bármi történik veled, érdemes visszajelzésként értékelned. A kudarc nem létező fogalom. Mindig mi teremtjük meg azáltal, hogy feladjuk. Ha valami nem sikerül így, próbáld meg úgy!
Egészen biztos vagyok benne, hogy a túlzott féltékenység mindig valamiféle regresszió, vagyis az a lélekrész, amelyik rendszeresen és erős féltékenységet él meg a párkapcsolatában, az ott ragadt a múltban, és fél, hogy elveszti az anyját, vagy az apját, vagy valakit, aki fontos volt neki a múltban. Természetesen ennek az érzésnek is oka van.
Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember azért dugja homokba a fejét és választja inkább a megszokott rosszat és lehúzót, mert lelke mélyén érzi, hogy ha felébredne, akkor meglátná azt, hogy eddig nem is élt igazán, és úgy a saját, mint a környezete életét megnyomorította, és ezt nem bírná el.
Érdemes álmodozni, mert az álmokat azért kapjuk, hogy megvalósítsuk őket.
A tudás hatalom, a tudással rendelkező ember már kevésbé irányítható, és ez eddig egyetlen rendszernek sem állt érdekében.
A barát az, aki ismer, és mégis szeret; aki ebben a fantasztikus holisztikus világban akkor jelenik meg, amikor szükséged van rá.
Csakis akkor járhatunk a saját utunkon, ha van elég önbizalmunk.
Az öntudatra ébredés legnagyobb ellensége a félelem, ami csak úgy múlhat el, ha szembenézünk vele!
Igazából szerintem nagyon megnyugtató az a gondolat, hogy egy bizonyos mélységben nincs jó és nincs rossz döntés. Hiszen soha a büdös életben nem tudhatjuk meg, hogy ha másképp döntünk, akkor mi történt volna.
Ne a gyógyító technikákban higgy, hanem saját magadban! Nem a technika gyógyít meg (bár nagyszerű és hatékony eszköz lehet), hanem a lelkünk mélyén mi magunk engedjük meg magunknak a gyógyulást. Minden más pusztán eszköz lehet ehhez, legyen az gyógyszer, módszer, bármi, bárki.
Tulajdonképpen a boldogság az nem más, mint megtanulni örülni annak, ami van.
Akit tisztelünk, azt nem ítéljük meg, nem gondoljuk azt, hogy a mi feladatunk pálcát törni felette, és kioktatni, mit hogyan kellene vagy kellett volna tennie. Tiszteletben tartjuk azt, ahogyan ő látja a dolgokat, hiszen mindenki azt teszi, adja, csinálja, amire éppen képes.