678 idézet
Társadalomban élve a mindenkori hatalomnak olyan kereteket kell felállítania, amelyek között a tetteknek következménye van. A büntetés része a közösségben élő ember életének, de az, hogy mi számít bűnnek, mi büntetendő, örökösen változik a világtörténelem folyamán. Ha a büntetés célja a rend fenntartása, és visszatartó erő, akkor a társadalom működik. Ha politikai rendcsinálás, bosszú vagy egyéni kisszerűség mozgatja a szálakat, akkor a törvény törvénytelenné és a végrehajtó bűnössé válik.
Abban a ritmusban, ahogy ma élünk, az emberi kapcsolatok a legjobb szándék mellett is felületessé válnak. A prioritások ésszerűtlenül átrendeződnek, minden érdek- és haszonelvű.
A tudást felváltotta az értesültség és a vélemény, a tényeket a hallomás és a pletyka, az őszinteséget pedig a suttyóskodó gorombaság. Végül is érthető ez a következmény, hiszen évtizedek óta tart, nemzetközi szinten egyaránt, a mentális regresszió. Így azután az elme helyére alpári indulatok kerülnek, vagyis minden emberben annyi rosszindulat lesz, amennyi az eszéből hiányzik.
Milyen lenne, ha lázadnánk, Ha ellentmondanánk a tömegnyomásnak? Milyen lenne, ha megélnénk a pillanatot? Ha nem vennénk elő a kamerát, csak beszélgetnénk? Ha nem fényképeznénk le a közös vacsorát, csak kóstolgatnánk az ételt és beszélgetnénk az ízekről, vagy arról, ami eszünkbe jut? Milyen lenne, ha megélnénk életünket, megélnénk kapcsolatainkat archiválás helyett?
Értéktévesztésben él a legtöbb ember, a hatalmat és a pénzt istenítik. Mindkettő lehet fontos, de ez pusztán jóleső illúzió. Abszurditás azt hinni, hogy ez az életünk értelme. Átutazóban vagyunk itt valamennyien, és azért születtünk, hogy tapasztalatokat szerezzünk, boldogok legyünk és másokat is boldoggá tegyünk.
Az embereknek fordított elképzelésük van arról, mi a jó és mi a rossz. Egy négyemeletes ketrecben lakni, ahol járkálnak, dobognak az ember feje fölött, és minden irányból bömböltetik a rádiót, az jó. Azt viszont rettenetes szerencsétlenségnek tartják, ha szorgalmas földművesként él valaki egy vályogfalú házikóban, a sztyeppe szélén.
Amíg nem vágja nyíltan pofon a társadalmat, a társadalom nem tesz fel kellemetlen kérdéseket.
Csak a művészet költött világában találtam valamelyes kielégülést, s hivatásomul választottam, hogy ezt a költött világot életre keltsem, s közben bohém módra és lázongva éljek, s ellenségesen nézzem, ne az emberiséget, hanem az emberiség torz kinövéseit, amelyeket a magántulajdon és az ipari forradalom együtt hozott létre. A „szeressük egymást” elvét képtelenségnek találtam, látva, hogy az emberi társadalom szeretetre nem méltó, utálatos osztályokra tagolódik.
Miért vagyunk arra kondicionálva, hogy gyűlöljük a gyengéket és rondákat? Milyen történeteket meséltek nekünk szép lovasokról és törékeny leányzókról, hogy üldözzük a bénákat, a közönségeseket és a megtörteket? Miért ugyanazokkal a szavakkal jellemezzük a test szépségét meg a lélek szépségét? A kereszténység legendái, az elnyomottak és a nyomorékok szépsége miért sorvadtak el totálisan a lován vágtató hős mellett?
Két nemzet van a világon, két faj, két vallás: a gazdagok meg a szegények.
Mert önmagunkat igazolva gyűlőlködünk egymással. Azért, hogy önmagunkat el tudjuk fogadni. Utálkozás idején pedig a gyűlölet az önutálat ellenszere.
Egy földi királyság sem létezhet az emberek egyenlőtlensége nélkül. Vannak szabadok, vannak jobbágyok, uralkodók és alattvalók.
A ma uralkodó nyugati értékrend az egyén felelősségének elsődlegességét hangsúlyozza. Ugyanakkor a társadalomtudomány bebizonyította, hogy az egyén csak társadalmi és kulturális viszonylataiba ágyazódva értelmezhető. Az 1945 utáni német nemzedékek egész sorát teszik ma is felelőssé a harmadik birodalom bűneiért, holott ezek a nemzedékek már mind a II. világháború után születtek.
Aki szembetalálkozik a tudományos eszközökkel végzett tömeges agykontroll méreteivel, egyben mélyen elgondolkodhat azon is, hogy miért olyan közömbös a lakosság többsége nemcsak Amerikában, de a többi fejlett országban is a társadalom feletti uralomgyakorlás ezen új és immáron tömegessé váló módszereivel szemben.
A huszadik század kezdetétől fogva rosszul megírt dráma volt. I. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. II. felvonás: kapzsiság és képmutatás népirtó háborúhoz vezet; háború utáni igazságtalanság és hisztéria; fellendülés; összeomlás, totalitarianizmus. III. felvonás: kapzsiság és képmutatás – nem merem folytatni. És mik voltak az ellenmérgek? Logikai pozitivizmus, egzisztencializmus, száguldó technológia, űrhajózás, kételkedés a valóságban, és általános jólnevelt paranoia, az utóbbi időben kiállítási tárgyként Washington legmagasabb posztjain. És személyes ellenmérgeink: együttcsaholás, kábítószer, szubkultúrák és ellenkultúrák, bekapcsolódás, kikapcsolódás. Helybenjárás és pénzhajhászás. Új vallásos mozgalmak rohama guruizmustól Billy Grahamizmusig. És új művészeti mozgalmak rohama, konkrét költészettől John Cage csendjeiig. Katarzis itt, purgatórium ott. És mindez egy jegyben, a planetáris halál angyalának jegyében.
Buta egy csorda az ember. Az időnk felét azzal töltjük, hogy megpróbáljunk beilleszkedni a tömegbe, a másik felét meg azzal, hogy valamivel kitűnjünk belőle.
A politikusoknak rá kell jönniük: vagy Trump dühével fognak szembenézni, vagy a nép dühével, és a néptől jobban kell tartaniuk.
Kerüljétek a tömegigénynek való megfelelést. A „légy önmagad” régi közhely, de a legjobb.
