Ha az autizmussal élők lennének többségben, másképp nézne ki a társadalom. Az iskolában kevesebb lenne a csoportmunka, nem lenne ekkora zaj, kisebbek lennének az osztályok, jobban előre láthatóak lennének az események, és kevesebb rugalmasságot várnának el a gyerekektől. A munkahelyek nem egyetlen hatalmas térben lennének, és a konferenciákon nem lenne ennyi csoportos átbeszélés.
Régi korok megállapítása: ha géniusz született, az ostobák és az irigyek mindig összefogtak ellene. A mai világban is megtalálhatóak azok az emberek, akiket igyekeznek hamisan megvádolni és megbélyegezni. Sokan tartanak a tehetséges emberektől, akiknek a tudása mély és igaz titkokat rejt. Ezzel ellentétben a színvonaltalan, tehetségtelen embereken nincs mit lejáratni.
Nagy tömegek lelkülete nem fogékony a langyos dolgok iránt.
Ha a proletár szegénysége annyira fokozódik, hogy még a legelemibb életszükségleteit sem tudja kielégíteni, ha nyomorban tengődik és kenyere sincs, ez még erősebben ingerli arra, hogy fittyet hányjon minden társadalmi rendre.
A beteg embereket a beteg kultúra hozza létre, az egészséges emberek lehetőségét az egészséges kultúra teremti meg. Ám az is igaz, hogy a beteg emberek még betegebbé teszik a kultúrát, az egészséges emberek pedig még egészségesebbé. Az egyéni egészség javítása egy lépés az egészségesebb világ megalkotása felé.
A magyar társadalom – illetve az a része, amelyik még érdeklődik Trianon iránt – a nem, illetve a rosszul tudás mellett számos múltszemléleti gonddal küszködik. Nemcsak Trianon körülményeivel, de az okaival (például a nagyhatalmi kényszerrel) sincs tisztában, semmiféle tanulságot nem vont le a történtekből, politikai szempontokból ítél meg tényeket, és még az egyébként tisztán látó értelmiségiek is hajlamosak összekapcsolni Trianon és a határon túli magyarok ügyét. Ez tévút.
Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelméhez szól a propaganda, annál átütőbb az eredmény.
A „tiszteletlenség” általánossá válása annyit jelent, hogy az elit másként értékeli önmagát, mint a társadalom őt.
Ha az elit tevékenysége csak a maga helyzetének a védelmére szorítkozik, ebből a társadalomra édeskevés haszon származik, s ezt a társadalom rögtön meg is érzi.
A magányos ember a magányban önmagát zabálja fel, a tömegben felzabálja őt a többi. Tessék választani!
A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
Szerintem az emberek nem birkák, akiket ugató kutyákkal kell a jászolba terelni. Az embereket elsősorban az különbözteti meg az állatoktól, hogy képesek gondolkodni. Akik nem akarják, hogy az emberek a saját fejükkel gondolkodjanak, állatokká akarják őket lealacsonyítani.
A többségünk úgy van programozva, hogy a kényelemre törekedjünk, ami segít érzéketlenné válni minderre, vagy tompítani a csapásokat. Biztonságos tereket alakítunk ki. Azokat a médiatartalmakat fogyasztjuk, amelyek erősítik a meggyőződéseinket, olyan hobbikat választunk, amelyek igazodnak a tehetségünkhöz, igyekszünk a lehető legkevesebb időt tölteni az általunk baromira utált feladatokkal, és ez bizony puhánnyá tesz minket. Olyan életet élünk, amelyet az általunk elképzelt és magunk számára kialakított korlátok határoznak meg, hiszen pokolian kényelmes egy ilyen dobozban. Nemcsak számunkra az, de a legközelebbi családtagjainknak és a barátainknak is. Az általunk létrehozott és elfogadott korlátok prizmákká válnak, és ezeken keresztül látnak, szeretnek és becsülnek minket.
Nem hasznos-e a lélek minden szenvedélye, a törekvés, hiúság, a szeretet és a gyűlölet? Mégis hányszor tapasztaljuk, hogy mértéküket vesztve a legnagyobb megrázkódtatásokat idézik elő a társadalomban?
A fogyasztói társadalmat nem az érdekli, hogy mi a véleményem, mik a gondolataim. Az érdekli, hogy hogyan dolgozom – esetleg teljesen unalmas és értelmetlen munkakörben – és mennyit vásárolok az üzletekben. Minél inkább elnyomom saját magamat, az érzelmeimet, a véleményemet, annál inkább beleereszkedem abba a gépezetbe, amit ez a társadalom képvisel. Így elfogadhatóbb polgár leszek, elfogadhatóbb tagja a társadalomnak annak dacára, hogy magamat teljesen elveszítem.
A magyar társadalom képtelen létérdekeinek felismerésére és bátor képviseletére. A szó szoros értelmében bármit meg lehet vele tenni.
Az a közösség, mely képtelen önmagával szóba állni, önmagát pusztítja el.
Ahogy a vallási identitást sikerült felszámolni, s ezzel egyszersmind Európa egyik szellemi-lelki-erkölcsi fundamentumát is lerombolni, úgy mára a nemzeti identitás felszámolása is „remekül” halad. S talán észrevették már, hogy a maradék identitást, a nemi identitást most kezdték el felszámolni. Nincsen többé férfi és nő, ezek olyan elavult fogalmak, csakúgy, mint a család. Ma minden hülye az lehet, aminek éppen képzeli magát. Legutolsó olvasmányom szerint ma hetvenkétféle (72!) nemi identitást tartanak számon a „modernek”. A normalitás pedig pontosan tudja: ahol hetvenkétféle a nemi identitás, ott nincsen már egy sem. Ott már csak idióták, elmebetegek, torzak és feleslegesek vannak.
Magyar Nemzet, 2026. 04. 07.
Nehéz időket éltünk, mint mindig, amióta az emberiséget kitalálta valaki.
Mindent lehet. A társadalom immunrendszere elsorvadt, önbecsülése eltűnt. Eltűnt már akkor, amikor a rendszerváltás hajnalán eltűrtük Spiró György ezen mondatát: „Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint…”
forrás: Magyar Nemzet, 2003
