A törvénytelenséggel küzdve egy még törvénytelenebb törvényt alkottunk, amely igazolta és segítette a népirtást. Imádott nemzetünk máig a fegyverek megszállottja, állandó dilemma övezi a pisztolyokat és puskákat és azok romantikus kötődését a gyilkos múlthoz. Szeretjük a westerneket. Mindent a westernekből tanulunk, mégsem tanulunk belőlük semmit. Továbbra is oktalan módon gyilkoljuk egymást. A pisztolyhős archetípusa, amelyet Brando utánozhatatlan naturalizmussal jelenített meg, máig velünk maradt.
Végső soron a legerősebb kapocs köztünk az, hogy mind ezen a kis bolygón élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, fel akarjuk nevelni a gyerekeinket és halandóak vagyunk. Közös a sorsunk, és ez nem egy harc.
Jelszavak és plakátigazságok tengere a magyar közélet. A lényeget illetően némák és süketek vagyunk. A hatalom használati tárgyai, önző uralmuk lelkes szolgái, elfogadásba belefáradt túlélők, baljobb tapsoncok, legjobb esetben is csak pillanatlángú forradalmárok lettünk.
Baj van azzal az országgal, melynek közélete mások megvetésére, utálatára, mi több, az eltérő gondolkodású, kultúrájú, életmódú emberekkel szemben érzett gyilkos indulatokra épül.
Baj van azzal az országgal, amely nem közös cselekvésre, hanem a vezetők rajongó követésére hívja polgárait.
Baj van azzal az országgal, amely a nyers erőt jobban tiszteli a becsületnél.
Baj van azzal az országgal, melyet urai kifosztanak, népe mégse lázad.
Baj van azzal az országgal, amely megtagadja a segítséget a bajban lévőtől, például szomszédjától, amikor az történelme talán legnagyobb küzdelmét folytatja, mert egy mocskos hatalom megtámadta, öli embereit, asszonyokat, gyerekeket, rabolja földjeit.
Aztán még hozzáteszem: baj van azzal az országgal, amely elhiszi, hogy egyszerre lehet adókat csökkenteni és eközben az állam mégis többet adhat majd mindenre, mindenkinek.
Baj van az országgal, amely szerint majd megoldjuk okosba.
Mi egyre inkább ilyen ország lettünk.
Orbán tette, de mi nem csak engedtük, többségünk még örült is neki.
Annyira furcsa korban élünk. Az emberek imádnak negatívak lenni, ahogy lehetőségük adódik erre, még a legkisebb dolgokban is egyszerűen negatívak. Ez szerintem a nehéz időknek tudható be, amiben élünk.
A Mátrix egy rendszer. Ez a rendszer az ellenségünk. De amikor benne vagy és körbenézel, üzletembereket látsz, tanárokat, ügyvédeket, ácsokat. Azokat, akiknek meg akarjuk menteni a tudatát. De amíg a Mátrixban élnek, részei a rendszernek, és ettől az ellenségeink. Meg kell értened, a legtöbb közülük nem érett meg a valóságra, és sokuk úgy megszokta, oly gyógyíthatatlanul függ a rendszertől, hogy foggal-körömmel védeni fogja.
Soha egyetlen kormánnyal sem elégedett mindenki, a politika természete, hogy mindig vannak, akik utálják a hatalmon lévőket.
Új mítoszokat csak olyasmikből lehet „gyártani”, amik egy egész nép lelkületéből fakadnak, találkoznak egy nép, nemzet gondolatvilágával, tradícióival, identitásával, hőskultuszával, mondavilágával, tehát valamilyen módon a normális emberi élettel van kapcsolatuk. A Nyugat új mítoszokat semmiből sem képes alkotni, miközben meg van róla győződve, hogy ő a legmitikusabb hely a földön. Ezeknek az összes „mítosza” – a BLM-től kezdve a woke-ideológiáig – csak büdös lábvíz, amelyet egy önmagát túlélt és rothadó kultúra és civilizáció erjesztett magának, miközben a valódi tradícióit erőszakkal felszámolja.
Ulánbátorban a legősibb buddhista kolostor főbejáratával szemben megtaláltuk az Open Society Foundations székházát, a helyi Soros Alapítványét! Sajnos nem tudtunk bemenni, mert a Nádam miatt zárva volt, pedig olyan szívesen megkérdeztem volna tőlük, hogy mégis mi a fészkes fenét keresnek itt. Tizenhatszor akkora ország, mint hazánk, két és fél millióan lakják, az emberek fele vidéken él. Vajon mit szeretne ott Soros, ezen a társadalmon mit akarnak megváltoztatni?
Az egész Nyugat arról szól, hogy minden hülyét meg kell tapsolni. Aki hülye, és semmihez sem ért, azt megtapsoljuk, és bajnokot csinálunk belőle. Keleten az életrevalóságot díjazzák.
A gyors társadalmi változások ritkák voltak, a legtöbb átalakulás számos kis lépés eredményeképpen ment végbe. Az emberek általában beletörődtek a status quóba, mondván: „Mindig is így volt, és így is lesz mindig.” Az elmúlt 2 évszázadban azonban a változás üteme annyira felgyorsult, hogy a társadalmi rend dinamikussá és képlékennyé vált. Jelenleg a folyamatos változás állapotában van.
Egy maroknyi ember is elég ahhoz, hogy változást érjen el. Mindenki, aki tesz az igazságtalanság ellen, egy kicsit jobbá teszi a világot. Ezt mondta mindig az anyám.
Hosszabb-rövidebb ideig félrevezethetők, átverhetők vagyunk, ezzel lehet próbálkozni, meg is teszik, de az igazság pillanata mindenképp eljön.
Azoknak az élvezeti cikkeknek, amiket az ember fogyaszt, nagy része szívméreg.
Egy civilizáció legmagasabb szellemi rendjét a tökéletes szépség létrehozása teremti meg, és élteti. Mi már régóta nem vagyunk képesek e szépség beállítására, sőt élvezetére sem. Mert nem értjük.