Tragédiának érzem, hogy a rendszerváltás óta sorra hullnak szét a közösségek ebben az országban, az embereknek nincs kapaszkodójuk.
A fiataloknak még hiányzik a megfelelő tapasztalatuk ahhoz, hogy elkerüljék a hírnév csapdáit. Ráadásul sok híresség nem azért híres, mert olyan kitűnő és eredeti lenne a munkájuk, hanem mert a tömegek azonosulni tudnak vele. És nem azért azonosulnak vele, mert az valós, hanem épp azért, mert hamis – hisz legtöbbjük esetében az eszményeik, a tetteik és az életük is hamis.
Már az is problémát jelent, hogy az ember életben maradjon egy szívtelen, értelmetlen társadalomban – mindenhol nehézségekbe ütközünk. A legtöbbünk egész életét éhezés és a létbizonytalanság határán éli le. Az elmének és a léleknek tulajdonképpen meg kéne őrülnie a szomorúságtól – és ez néha meg is történik.
Rohadtul unalmasak az emberek. Mindenhol a Földön. És csak még több rohadtul unalmas embert szaporítanak. Mekkora horror ez az egész! A Föld csak úgy nyüzsög tőlük.
Ha kifogásaid vannak az emberi közösség ellen: fordíts neki hátat! Vonulj föl a hegyek tetejére, építs kunyhót magadnak, készítsd magadnak a lábbelidet, varrd magad a ruháidat! Ha az emberi társadalomtól semmit el nem fogadsz, szidhatod kedved szerint. De amíg veled született lustaságod előnyeit élvezed, addig hátrányait is tűrd el szótlanul!
Gyűlölet és keserűség a lehető legrosszabb ellenszer minden társadalmi betegséggel szemben. Olyan, mint a pálinka. Tompítja az agyat és gyöngíti a szemet és olyan tettekhez vezet, melyeket nem lehet jóvátenni többé.
Isten nem kultúrákat és civilizációkat, hanem egyéneket fog megítélni. Nagy meglepetések lesznek, mert gonosz társadalmakban is szentek sokasága él. A társadalom épp azért gonosz, mert ezt elfedi, és nem engedi napvilágra jutni.
A világ sajnos tele van hülye emberekkel, és neked nem kell mindenkit szeretni.
Nézz körül a világban. Ami hibát találsz benne, az mind az emberek rosszaságának a nyoma. Ami csúnyát látsz benne, az is mind az emberek rosszaságának a nyoma. Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik, és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt, olyan borzalmasan csúnya, hogy ha nem lennének erdők a világon, nem is lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni.
Milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes és olyan békés és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet és elfut a széptől. Milyen különös is az ember. Szaladgál ide-oda a földön, mint egy nagy, kártékony féreg, óriási mérges hangya, mindent lerág, mindent eltapos, még a magafélét is, még önmagát is.
A népképviselet nem javul meg magától, az uszító és tolvajló politikusok nem válnak maguktól államférfiakká: a polgárság feladata megfosztani a politikát attól a monopóliumától, hogy társadalmi kontroll nélkül formálja Magyarország sorsát, különben akármelyik párt vagy politikus uralma a jövőben sem a közösségi akarat függvénye, hanem mindig és csakis saját hatalmi mámorának arrogáns önkielégítése lesz.
A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, kis túlzással a megvezetett emberek őrült igyekezettel rohannak, vagy épp mosolyogva sétálnak a vesztük felé. Végig ülök egy estét a barátaimmal, hallgatom őket, és nem értem, hogyan tudnak tájékozódni, képet alkotni a szándékosan létrehozott káoszban, ahol a rossz szándék dominál, s ahol a feltűnési vágy, a pénzsóvárság, a lökdösődés a hajtóerő. Néhány kattintásért bármit. Én maradnék a zongoránál.
John (Lennon) mindig ki akart szakadni a társadalomból, mindig arra törekedett, hogy szabad legyen.
Ez egy zsúfolt bolygó, és a túlélés egyetlen módja, ha megtanuljuk, hogyan jöjjünk ki egymással. Eldönthetjük, hogy vezetés-e az, ha az összes embert elintézzük, aki ellenünk van. Ez azonban igazán sosem működött, ugye? És a demokrácia nem erről szól. Ideje, hogy visszatérjünk az alapokhoz. Egyáltalán mi a demokrácia? Milyen emberek vagyunk mi? Készen állunk rá, hogy azt tegyük, amit a jó fiúknak kell?
Napjainkban az egyház társadalmi tanításának kincseskamráját kínálja mindenkinek, válaszként egy újabb ipari forradalomra és a mesterséges intelligencia terén zajló fejlődésre, amely új kérdéseket vet fel az emberi méltóság védelmében.
Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.
Soha sem lehet előre megmondani, hogy valamely egyes ember mit fog tenni, de a legnagyobb határozottsággal megmondható, hogy bizonyos számú ember mitévő lesz. Az egyéniségek váltakozók, de az átlagok állandók.
A népek, ép ugy, mint az emberek, nem csupán a végre vannak a földön, hogy kedvükre éljenek s a haszon után lóssanak-fussanak; hanem gyakran kedvük és akaratuk ellenére is meg kell tenniök azt, a mit hivatásuk rájuk parancsol.
Nem hiszem, hogy jó ötlet olyan világot tervezni, ahol néhány ország azt mondja, hogy ha-ha-ha, mi nyertünk. Úgy gondolom, hogy minél virágzóbb lesz a világ többi része, … annál virágzóbbak leszünk mi is.