A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.
Társadalom idézetek
Szerintem az emberek nem birkák, akiket ugató kutyákkal kell a jászolba terelni. Az embereket elsősorban az különbözteti meg az állatoktól, hogy képesek gondolkodni. Akik nem akarják, hogy az emberek a saját fejükkel gondolkodjanak, állatokká akarják őket lealacsonyítani.
A többségünk úgy van programozva, hogy a kényelemre törekedjünk, ami segít érzéketlenné válni minderre, vagy tompítani a csapásokat. Biztonságos tereket alakítunk ki. Azokat a médiatartalmakat fogyasztjuk, amelyek erősítik a meggyőződéseinket, olyan hobbikat választunk, amelyek igazodnak a tehetségünkhöz, igyekszünk a lehető legkevesebb időt tölteni az általunk baromira utált feladatokkal, és ez bizony puhánnyá tesz minket. Olyan életet élünk, amelyet az általunk elképzelt és magunk számára kialakított korlátok határoznak meg, hiszen pokolian kényelmes egy ilyen dobozban. Nemcsak számunkra az, de a legközelebbi családtagjainknak és a barátainknak is. Az általunk létrehozott és elfogadott korlátok prizmákká válnak, és ezeken keresztül látnak, szeretnek és becsülnek minket.
Nem hasznos-e a lélek minden szenvedélye, a törekvés, hiúság, a szeretet és a gyűlölet? Mégis hányszor tapasztaljuk, hogy mértéküket vesztve a legnagyobb megrázkódtatásokat idézik elő a társadalomban?
A fogyasztói társadalmat nem az érdekli, hogy mi a véleményem, mik a gondolataim. Az érdekli, hogy hogyan dolgozom – esetleg teljesen unalmas és értelmetlen munkakörben – és mennyit vásárolok az üzletekben. Minél inkább elnyomom saját magamat, az érzelmeimet, a véleményemet, annál inkább beleereszkedem abba a gépezetbe, amit ez a társadalom képvisel. Így elfogadhatóbb polgár leszek, elfogadhatóbb tagja a társadalomnak annak dacára, hogy magamat teljesen elveszítem.
A magyar társadalom képtelen létérdekeinek felismerésére és bátor képviseletére. A szó szoros értelmében bármit meg lehet vele tenni.
Az a közösség, mely képtelen önmagával szóba állni, önmagát pusztítja el.
Ahogy a vallási identitást sikerült felszámolni, s ezzel egyszersmind Európa egyik szellemi-lelki-erkölcsi fundamentumát is lerombolni, úgy mára a nemzeti identitás felszámolása is „remekül” halad. S talán észrevették már, hogy a maradék identitást, a nemi identitást most kezdték el felszámolni. Nincsen többé férfi és nő, ezek olyan elavult fogalmak, csakúgy, mint a család. Ma minden hülye az lehet, aminek éppen képzeli magát. Legutolsó olvasmányom szerint ma hetvenkétféle (72!) nemi identitást tartanak számon a „modernek”. A normalitás pedig pontosan tudja: ahol hetvenkétféle a nemi identitás, ott nincsen már egy sem. Ott már csak idióták, elmebetegek, torzak és feleslegesek vannak.
Magyar Nemzet, 2026. 04. 07.
Nehéz időket éltünk, mint mindig, amióta az emberiséget kitalálta valaki.
Mindent lehet. A társadalom immunrendszere elsorvadt, önbecsülése eltűnt. Eltűnt már akkor, amikor a rendszerváltás hajnalán eltűrtük Spiró György ezen mondatát: „Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint…”
forrás: Magyar Nemzet, 2003
A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a „bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt” kifejezéssel a „megélhetési bűnözők”. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni […] Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!
forrás: Magyar Hírlap, 2013. január 5.
Most, a szemünk előtt lép a színpadra egy generáció, amelyik soha életében nem szembesült semmilyen valódi nehézséggel, problémával, soha nem tapasztalt meg semmilyen diktatúrát, nem fázott, nem éhezett, nem rettegett – és egy részük teljesen elhülyült. S mert elhülyült, pótcselekvésekbe menekül. Ők azok, akik az aszfalthoz ragasztják magukat, ők azok, akik leöntik paradicsomlével az emberiség legnagyobb alkotásait, hogy így „tiltakozzanak” valami ellen. Ők azok, akik hétfőről keddre kitalálják, hogy nemet akarnak váltani, és a teljesen elhülyült társadalom készségesen asszisztál nekik mindehhez.
Minden kultúra értékes lehetőségek egyensúlyában áll, s ezt oly módon hozza létre, hogy a maga értékvilága szempontjából különbséget tesz ember és ember között szentség, nemesség, tehetség, tudás, erény, szépség, siker, alkotás vagy szorgalom szerint, s e különbségtétel alapján kiosztja mindenki számára a megfelelő értékes lehetőségeket; hatékony közmeggyőződés formájában megszabja a velük való élés szabályait: a maga képére alakítja a társadalom jogi és gazdasági rendjét, de a mindig szükségszerűen elégtelen jogi korlátokon belül is a közmegvetés, s ha kell, a kiközösítés szankciójával megmondja, hogy mi méltánytalan, mi aránytalan, s ugyanilyen erővel a közmeggyőződés védelme alá veszi a jogos és megérdemelt lehetőségeket
Befelé figyelni nem feltétlenül kifizetődő egy külsőségekre épülő társadalomban.
Néha nem feltétlenül az a normális, ha valaki jól be tud illeszkedni egy beteg társadalomba. Ahogy mondani szokták: „A legnagyobb korlát, ahogy egy kor lát.” Vannak helyzetek, ahol érdemes mérlegelni, hogy mennyire veszem át a társadalmi értékrendet, az uralkodó gondolkodásmódot és az elterjedt szokásokat.
A tömeg nem azért válik vakká, mert buta. Hanem mert fél. Amikor a bizonytalanság tartóssá válik, az emberben megnő az igény a lezárásra. A kognitív lezárás iránti igényről szóló egyik kutatásban például kimutatták, hogy minél erősebb a fenyegetettség, annál inkább hajlamosak az emberek az első elérhető magyarázatot elfogadni, és annál kevésbé vizsgálják alternatíváit. A gyors válasz megnyugtat. A komplex válasz feszültséget tart fenn. Ilyenkor a pontosság másodlagos lesz. A stabilitás az első. Nem az igazságot keressük, hanem a szorongás végét. Amikor növekszik az egzisztenciális bizonytalanság, akkor beszűkül a kritikai gondolkodás. A kapaszkodó ilyenkor nem vélemény, hanem védelem. Ha egy közösség hosszú ideig úgy érzi, hogy nincs befolyása a történésekre, akkor nemcsak cselekvőképtelenné válik, hanem alternatívákat sem lát. Ekkor a legerősebb narratíva nem az lesz, amelyik igaz, hanem amelyik visszaadja a kontroll illúzióját.
Mondják, hogy a döglött halak az árral úsznak, a pisztráng pedig szemben a sodrással a tiszta forrás felé. Biztosan nehezebb szembemenni a fogyasztásra, élvezetekre hajszoló korszellemmel, de megéri, mert a tiszta öröm, a valódi boldogság csak így lehet a tiéd.
Egység csak ott van, ahol emberszámba vesszük egymást.
Az állatok még mindig egységben élnek a teljességgel, nem veszítették el azt. Mélyen gyökereznek a létben. Ők nem teremtik meg a problémák világát, egyek az élettel. Mi, emberek pedig elrekesztettük magunkat az élettől, gondolati képünk van az énről, amelyet sorompó választ el a világ többi részétől. Mert ott van a másik emberi lény, és ez rettenetes elképzelés. Életünket a „szükségünk van a többiekre, de félünk tőlük” elve vezérli. A másik ember mentális megakoncepció.
Ó, ti gyönge, szép emberek! Ti csak megadni tudjátok magatokat! Neketek az kell hogy leigázzanak.
