Buta egy csorda az ember. Az időnk felét azzal töltjük, hogy megpróbáljunk beilleszkedni a tömegbe, a másik felét meg azzal, hogy valamivel kitűnjünk belőle.
A politikusoknak rá kell jönniük: vagy Trump dühével fognak szembenézni, vagy a nép dühével, és a néptől jobban kell tartaniuk.
Kerüljétek a tömegigénynek való megfelelést. A „légy önmagad” régi közhely, de a legjobb.
Minden országnak, így Magyarországnak is van egy hatalmas, ám rendkívül szerény képességű, tudású és intelligenciájú csőcselék- és csürhetartaléka, amely mindig oda „áramlik”, ahonnan valamit remél, mindegy, hogy kommunista, fasiszta, konzervatív, vagy liberális az ígérgető, nem ba**ik az számukra egy öltést se, vagy esetleg remélhet, kaphat -természetesen ingyen, munka és tanulás nélkül, szavazatért ajándékba-, vagy ígérnek neki azt, amire vágyik, pálinkától hatszázadik havi nyugdíjig, bármit. Ez a bizonyos csőcselék- és csürhetartalék százalék mindenhol más, a fejlettebb helyeken kisebb, Magyarországon -meglátásom szerint- ez olyan 40-50% körül mozoghat, mert ennyi kell ahhoz, hogy a gondolkodó, tanulni vágyó, műveltebb embereket a politikusok túszul ejtsék azáltal, hogy a csőcselék- és csürhetartalékkal magukra szavaztassanak. Oszt’ jónapot. Röhögnek a magángépeiken tovább a markukba.
Ma már az emberek jóformán csak a saját testi és lelki javítgatásukkal foglalkoznak. Sportolnak, kocognak, futópadoznak, mozgatóöltönyökben rázatják magukat. Meditálnak, jógáznak, többféle kócshoz, mesterhez és mágushoz folyamodnak. KI-ki magára figyel, nem a másikra. Hiába szövögetjük a kapcsolati hálónkat egy életen át, mire legnagyobb szükségünk lenne rá, semmivé lesz.
Az anyagi gondoktól gyötört társadalom olyan, mint a gyomorbajos ember, mindent sötét színben lát, az ő szemében a bajok nagyítóüvegen át jelentkeznek, az örvendetes eseményeken pedig egyszerűen átsiklik.
Emberismeret idézetek, Szegénység idézetek, Társadalom idézetek
Hiába alkotunk mi törvényeket, hiába dolgozunk mi ki végrehajtási utasításokat, minden azon múlik, hogy lesznek-e emberek, akik azt végre is tudják hajtani.
Magyarországon, ha egy járókelő megállít egy ismeretlen másikat, harmadikként ott ácsorog velük a szorongás.
Az újkori magyar valóság egészen pokolian sokszínű, többnyire több mint elkedvetlenítő, minden irányban rendkívül manipulatív. Az érdekek oltárán feláldozott, a hiszékenységnek áldozatul esett emberek tömegeit látom a saját sorsaik, végzeteik felé hullani. Jut eszembe: a földesúrrá lett gázszerelő szempontjából Amerika és Magyarország sorsát akár még párhuzamba is lehetne állítani: a semmiből naggyá lett Donald Trumpra gondolok, vagy hasonló bunkókra. Igaz, Amerika tradíciójában az is benne van, hogy egy egyáltalán nem bunkó valaki az utcáról, mondjuk, egy Barack Obama viszi sokra. De a hasonló emelkedéseket Magyarországon egyfajta penészes kolbász köde lengi be, itt rögtön a valóságnak egy másik rémképével találkozunk, amit viszont valószínűleg tényleg csak az ért meg, aki itt él. Ez egyszerűen… meghaladja az ember képzeletét, mert itt, a magyar szittyaföldön olyan dolgok történnek, hogy az nem is szürreális, mert a szürreálisnak nincs erkölcsi tartalma, ennek viszont van. Itt az elaljasodásnak vagy az erkölcsi törvények általános fölfüggesztődésének a tanúi vagyunk, függetlenül attól, hogy nem gondolom azt, hogy örök erkölcsi törvényeknek kéne érvényesülniük a magyar társadalomban. De azért vannak ilyenek. Mondjuk: „Ne ölj!” Azt nem is mondom, hogy „Ne lopj!”. Azt pedig végképp nem merném ehhez hozzátenni, hogy mind a kettő a Bibliának ugyanabból a tízpontos kiáltványából származik, mert hát olyanokat érintene, akik erre a könyvre, hogy úgy mondjam, esküsznek.
A demokrácia nagyon törékeny. Iskolázatlan tömegek jogokkal felvértezve, és olyan sok a seggfej. Egy tömött vasúti kocsiban egyetlen neonáci is elég, csak egy.
Megjelent valami, aminek korábban itt nem volt helye, megjelent a társadalmi-emocionális térben a brutális. Sok olyan jelenség szikrázik itt, ami több figyelmet érdemelne, mert szép lassan kikezdi a szerelem hagyományos terét. Rettegve gondolok egy korra, amely el fogja felejteni a klasszikus értelembe vett szerelmi érzést. Rettegve vagy undorodva, nem is tudom, mert ráadásul én a szerelemben az emberi szabadság egyik legmagasabb rendű formáját látom. Csak amit az európai civilizáció erre az érzelemre kidolgozott, abban a szerelemben szabad az ember istenigazából. Akkor válik a lehető legmélyebb értelemben tűrhetetlen számára mindaz, ami hamis, ami igaztalan.
Húsz év óta Magyarország felépíthette volna az országot, amelyre vágyott, megszabadulva minden török, osztrák vagy orosz befolyástól. A magyaroknak nem sikerült. Húsz év után van egy rossz, egy igazságtalan, egy beteg ország e vágy helyén. A brutális ügyeskedés győzedelmeskedett, teljes megfelelésben Eszterné, Az ellenállás melankóliája főszereplőjének viselkedésével. Mindenki elégedetlen, frusztrált, indulatos. Korlátoltan boldogtalan. Az emberek felül lévő egyharmada cinikusan tekint az alul lévő két harmadra, akik igen nehéz körülmények között élnek, E kétharmadból ráadásul egyharmad állati nyomorúságban szenved. Az idegen, aki odautazik és megcsodálja a szép Budapestet vagy a csodás art decót Kecskeméten, kívül marad ezen a valóságon. Magyarország egy őrültekháza, ahonnét elmentek az orvosok, s a hol az őrültek orvost vagy beteget játszanak. Közös őrültségükben mindent megtesznek azért, hogy a dolgok még tovább romoljanak. Nem a gazdaságra utalok, hanem a létezésre. Magyarországon általános a magáramaradottság és a magárahagyottság. A családi és baráti kapcsolatok erőfeszítések, s így csak gyönge védelmet jelentenek, amely mögött az emberek még inkább bizonytalanságban érzik magukat. Szeretném hangsúlyozni hogy a manipulátorok és a manipuláltak egyaránt felelősek az ország rossz sorsáért.
– mondta Krasznahorkai, miután a 2010-es a parlamenti választásokon a magyarok több mint 60 százaléka a jobboldali populizmusra, s több mint 10 százaléka a szélsőjobbra szavazott.
Vegyük például az utcát, ott, ugye, észrevettem azt a különös tényt, hogy az emberek nem előre nézve, normálisan, hanem oldalazva, abnormálisan közlekednek, mert valamennyien, kivétel nélkül ki vannak facsarodva a kirakatok felé, azaz észleltem és kívül helyeztem magam a tényen, hogy olyanok közt élek, akik képtelenek ellenállni a tulajdonszerzés delejes erejének, és ez meg is látszik rajtuk, ugyanakkor viszont néha magam sem bírtam megállni, hogy oda-oda ne nézzek olykor-olykor ezekre a kirakatokra, sőt hogy a hányingerrel küszködve be ne menjek magam is egyikbe-másikba, s vegyek ott, mondjuk, a fejemre egy új kalapot.
A pénzről és a társadalom által diktált visszataszító értékekről lemondani nem is függetlenség, hanem a jó ízlés dolga. A tömegkultúra feltartóztathatlanul felfalja az elitkultúrát, ez már önmagában is pokoli tény, de az hogy, mindezt meggémberedve, elzsibbadva csak nézi-nézi mindenki, mint valami természeti jelenséget, az elfogadhatatlan.
A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak.
Ugyanolyan hasznos vagy, mint én, de azzal nem vagy tisztában, mennyire hasznos a hozzájárulásod a társadalomhoz, amelyik feláldoz téged.
Miért követjük a többséget? Azért, mert több igazsága van? Nem, hanem mert több az ereje.
New Yorkban a leggazdagabb emberek a felhőkarcolók legfelső emeleteit lakják, pálmakerttel a tetőn, messze magasan az utca és az emberek feje fölött. Onnan a magasból nem szürke és nem fullasztó, nem poros és nem szemetes az utca, nem izzadt és agyonhajszolt mob a rengeteg ember, hanem a felhőkarcoló tetejének távlatából érdekes látvány, megunhatatlan mozi az egész kép, ami odalent lüktet. Ezért kell emeleten élni, minél magasabban. A távolság megszépít, eltünteti az esztétikumot sértő részleteket, megóvja az embert attól, hogy kiábránduljon a világból.