Belátom, hogy voltak – s szentül hiszem is, hogy lesznek még jobb idők, mint a mostaniak, de – a jó Isten látja lelkem – nem tartom hibának, bűnnek ma sem olyasmivel foglalkozni, ami egy szebb múltra emlékeztet, vagy egy jobb jövő elgondolásában ringat.

Születésemkor apám állítólag azt mondta, szeretné, ha filozófus vagy zeneszerző lennék. Ezen később nagyokat mulattam.

Az ember sok mindenben változik: ízlése, szokásai, vágyai megváltoznak, de a szakmámat mindig is szerettem, és sohase vágytam rá, hogy valami mást csináljak.

100 év tapasztalatából azt tudom mondani, hogy nincsen szebb foglalkozás a termőföldek művelésénél.

Egészen bizonyos, hogy egy évezred múlva, tízezer év múlva egész munkásságomnak nyoma sem lesz, tán az egész magyar nép és magyar nyelv örökre a feledésbe süllyedt. Vagy ha még nem akkor, akkor hát később. S mindnyájunk munkájának ugyanez az osztályrésze. Nem volna valami kellemes munkánkat csupán ezzel a lesújtó tudattal végezni. Ehhez életkedv, azaz erős érdeklődés kell a létező mindenség iránt.

Néha a pokolba kívánom a színjátszást, de aztán rájövök, hogy dolgozhatnék akár egy cipőboltban is. Színésznek lenni mégiscsak menőbb.