Nagy kár, hogy az illatokat nem lehet megfogalmazni.
Bereményi Géza
1946. január 25. -
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező
Az élet még a tudománynál is közömbösebb szerszám, használhatatlanná teszi az ok-okozati viszonyokat.
Egyetlen akaratom van, hogy elkülönítsem magam attól, ami nem tőlem függ. Az egész külső világtól. Kivételt képez az olvasás.
Igazság szerint süllyed az egész világ, csak a hazugok mondják azt, hogy fejlődik, hogy többet dolgoztassanak minket.
Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak hogy meghal, de MEGHAL,
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,
elsétál hózáporba és halálos télbe.
Mert önmagunkat igazolva gyűlőlködünk egymással. Azért, hogy önmagunkat el tudjuk fogadni. Utálkozás idején pedig a gyűlölet az önutálat ellenszere.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle más színben látok,
hosszasan nyújtózik minden út,
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta útra vált a jobbik részem.
Ami az égben köttetett, az örök, és ami nem örök, nem az égben köttetett. A szeretet hosszútúrő, a szeretetnek megvan a maga külön véleménye, de csak példát szolgáltat, nem akar változtatni semmin. Vagy magával vonja a szeretet az egész világot az égbe, vagy megeszi a rossebb az egész világot.
Mert a valódi, ami igaz, az sosem olyan vékony, mint egy légből kapott hazugság. Mert egy egész korszak világa vastagítja meg, kényszerek összevisszasága a benne szereplők következetlenségeit. És ezért van még a nagyapák történeteinek is olyan jellegzetes íze, ha igazat mondanak, hogy az ember megérzi azt.
-Azt mond meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest.