Egy vezető történész kérdezte egyszer tőlem, hogy miért nincs a cigányoknak más európai népekhez hasonlóan történelemtudatuk. Válaszom rövid volt, és határozott: azért, mert ez egy szóbeli kultúra. Majd látva, hogy felkeltettem az érdeklődését, hozzátettem, hogy a szóbeli kultúrákban másképpen alakul az emlékezet, az időhöz és a térhez való viszony. (S közben arra gondoltam, megint egyszer kiderült, hogy az írásos kultúrában felnőtt, szocializálódott, tanult szakembert meglepi, hogy létezik az övétől eltérő, kollektív emlékezet, időfelfogás.)
Társadalom idézetek
Egy nép történelmében döntő tényező az átlagember.
Úgy vélem, hogy Magyarországnak elsősorban nem a pénztelenség a legfőbb problémája, hanem az istentelenség, amelyből aztán sorra ágaznak ki a különböző társadalmi bajok.
Rühellem a városokat és a civilizációt a hülye szabályaival. A szabad és könyörtelen hegyvidéken érzem jól magam. Ott minden embernek a saját kezében van a sorsa. Nincs csalás, hazugság és megalkuvás!
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.
Mostanság mindent lopnak, jó s rossz ötletet, zenei, filmes, irodalmi témát egyaránt. Nem is besurranó kémek többszörösen titkos módján, hanem a piaci légy pofátlanságával teszik ezt, nyúld le, ne szégyelld jeligére. Ilyen spórák közt az ember nem maradhat nagyvonalú.
A társadalmi élet hazug formái elvadították már bennünk az őszinteséget.
Egy új technológiát eleinte mindenki használ, mert divatos, de később csak azok maradnak, akiket igazán érdekel a dolog, és tényleg van érzékük hozzá. Mindig van egy időszak, amikor egy újdonságra mindenki rákattan.
A forradalom az emberiség legnagyobb extázisa.
Én vagyok az egyetlen fickó ebben az országban, akinek elege van abból, ami történik? Hova a pokolba tűnt a harci kedvünk? Torkunk szakadtából kellene tiltakoznunk. Van egy rakás fickónk, akik anélkül, hogy bármi elképzelésük lenne, államunk hajóját éppen egy sziklaszirtnek kormányozzák, vállalati gaztevőink, akik kilopják még a szemünket is, sőt még egy hurrikán után sem vagyunk képesek rendbe szedni a dolgokat, nemhogy hibrid autót építeni. De ahelyett, hogy méregbe gurulnánk, mindenki csak ül, és a fejét csóválja, miközben a politikusok azt mondják: „Tartsuk az irányt!”. Tartsuk az irányt? Biztos viccelnek. Ez Amerika, nem az istenverte Titanic. Adok egy jó tanácsot: Szabadulj meg a feleslegtől!
Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások – például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.
Nem a hely, az ember a gond.
Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt. A szabályok javára sok mindent nem lehet mondani, körülbelül azt, amit a polgári társadalom dicséretére mondhat az ember. Aki hozzájuk igazodik, sohasem fog ízléstelent vagy rosszat elkövetni, ahogyan az, akit törvény és jómód mintáz, sohasem válik tűrhetetlen szomszéddá, különleges gazfickóvá; de viszont minden szabály, bármit mondjanak is, megöli a természet igaz érzését és igaz kifejezését!
A rendkívül érzékeny emberek lelkét védett területnek kellene nyilvánítani – de hát erre nincs ideje a siető társadalomnak.
A jó barátok hiányából irigylésre vagy gőgre lehet következtetni. Némely ember csak annak a szerencsés körülménynek köszönheti barátait, hogy nincs alkalma az irigységre.
Az empirikus erkölcsi világ legnagyobbrészt rosszindulatból és irigységből áll.
Pszichológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a materialisztikus értékorientáció aláássa az emberek jólétét. Azok az emberek, akik nagy jelentőséget biztosítanak a materiális értékeknek, alacsonyabb személyes jóléttel és egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik kevésbé anyagias életformát képviselnek. Ez az összefüggés jól dokumentálható, a gazdagoktól a szegényekig, a fiataloktól az öregekig, az ausztráloktól a dél-koreaiakig. Az eredmények azt mutatják, hogy a túlzott anyagiasság az élettel való alacsony szintű megelégedettséghez, depresszióhoz, bizonytalansághoz, testi problémákhoz és személyiségzavarokhoz – például önimádáshoz és antiszociális viselkedéshez – vezet.
A tudattalan nem törölhető el kiáltványokkal vagy tiltásokkal.
Aki magasra jutott, annak több az ellensége is. Míg megbújsz a tömegben, csak a melletted állók tudnak létezésedről. Ha valamivel kitűnsz és kiemelkedsz közülük, sokkal többen szereznek rólad tudomást. Irigyelnek, úgy képzelik, az útjukban állsz, no és lesznek persze olyanok is, akiknek tényleg az útjában vagy… Így megy ez már sok ezer éve, mindenütt, ahol csak emberek élnek.
