Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni,
Ádám fejéből vette volna.
Ha rabszolgájává, a lábából.
Ámde oldalából vette, mert élettársává,
egyenlő párjává akarta.
Szent Ágoston
354. november 13. - 430. augusztus 28.
hippói püspök, teológus, filozófus
Szent Ágoston idézetei az idő természetéről, a szeretet hatalmáról és a lélekről.
Tudni tehát annyit jelent, mint az adatokat bizonyos szétszórtságból együtt tartani.
Oh, igen nagy az emberi vakság, hogy még vakságával is dicsekszik.
Az ember akkor kezdi el szeretni azt, akit dicsérettel emlegetnek előtte, ha a ragaszkodó dicséret hallatára nem kell gyanakodnia, hogy a lelkes szavak mögött képmutatás rejlik.
Csak az tudja kigyújtani másban a szeretetet, akiben már megvan.
Az az igazán tiszta, aki Isten felé törekszik, s egyedül hozzá igazodik.
Kisebb boldogtalanság, ha nem kapod meg azt, amit akarsz, mint ha olyat akarsz megkapni, amit nem szabad. A visszás akarat több rosszat hoz magával, mint amennyi jót a szerencse.
Éppen az volt felfuvalkodott lelkemnek büntetése, hogy megsiketültem gyarlóságom láncainak csörgésétől.
Amit szerettek, tőle van a jó; s csak akkor jó és édes, ha benne szeretitek; egyébként joggal változik keserűvé, mert nincs jogotok szeretni az ő elmellőzésével azt, ami tőle van.
Az én Istenem mindenütt jelen van, mindenütt egész, sehova sincs bezárva. Titkon is jelen lehet, s elmozdulás nélkül is távol lehet.
Még ellenségeinket is szeretnünk kell. Nem félünk ugyanis tőlük, hiszen nem vehetik el azt, amit szeretünk, hanem inkább szánjuk őket, mert annál hevesebben gyűlölnek bennünket, minél jobban elfordulnak attól, akit mi magunk szeretünk.
Egyetlen bűnöst sem szabad szeretnünk, amennyiben bűnös, viszont minden embert szeretnünk kell Isten kedvéért, amennyiben ember.
Akinek lelke nem hal meg e világ számára, s nem hasonul az igazsághoz, annak még a testi halálnál is súlyosabb halál jut osztályrészül.
Az Írás tekintélye azzal is még inkább becsülnivalónak és szent hittel hivésre méltónak látszott, hogy mindenkinek keze ügyében van, mindenki olvashatja, de titkainak értésére csak mély elme méltó.
Oh, Igazság! Mindenütt vezére vagy a hozzád fordulóknak, s egyszerre megfelelsz minden tanácskérő temérdek kérdésére! Válaszod világos, de jaj, nem mindenki érti világosan! Mindenki téged kérdez, de nem mindenki kapja azt a választ, ami után kívánkozik.
Nem lehetett ott rend, ahol forma sem volt, s ahol elrendeződés nem volt, időrend sem lehetett! Ez a majdnem-semmi azonban, éppen mert nem volt egyszerűen semmi, Isten kezéből eredt, mert tőle van minden, ami bármi módon létező valami!
Bennem voltál, én meg künn! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba.
Az örök Tervező mindig tudja; hogy kinek hol a helye.
Mi lehetett ugyanis oka ama fájdalom akadálytalan és mélységes belémhatolásának, ha nem az, hogy homokra állítottam lelki világomat és úgy ragaszkodtam a mulandóhoz mintha nem volna mulandó.
Kínos aggodalmak nyomtak: hátha meghalok, mielőtt az igazságot megtalálom!
Mások ezeket keresték még
Szent Ágoston idézetek – hit, bölcsesség és az igazság keresése
Szent Ágoston a keresztény filozófia és teológia egyik legnagyobb alakja, a nyugati gondolkodás történetének meghatározó szentje és egyháztanítója.
Életútja különösen inspiráló: fiatalon a világi élvezeteket kereste, majd megtérésén keresztül a keresztény hit egyik legmélyebb gondolkodójává vált. Legismertebb művei, a Vallomások és Az Isten városáról, ma is alapművek a hit és az emberi lét kérdéseit kutatóknak.
A Szent Ágoston idézetek mélysége abban rejlik, hogy egyszerre szólnak az emberi szív vágyairól és az isteni igazság kereséséről. Szavai rávilágítanak, hogy a boldogság és a beteljesülés forrása nem a világ mulandó dolgai között, hanem Istenben található meg. Híres mondata – „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned” – évszázadok óta visszhangzik a hívők és keresők lelkében.
Ágoston gondolatai különösen értékesek azok számára, akik választ keresnek az élet nagy kérdéseire: mi a jó, mi a bűn, hogyan találhat békét az ember lelke. Idézetei nem csupán vallási tanítások, hanem mély emberi bölcsességek, amelyek a mai napig útmutatást adnak a hitben, az erkölcsben és a szeretetben való kitartáshoz.
Az itt összegyűjtött Szent Ágoston idézetek között találsz rövid, imaszerű gondolatokat és hosszabb, elmélkedő mondatokat is. Mindegyik egy lépéssel közelebb vihet a belső békéhez és az élet valódi értelmének felfedezéséhez.
