Boldog volt, nagyon boldog, de mégsem fuvalkodott fel, mert a jó szív sohasem kevély.
Hans Christian Andersen
1805. április 2. - 1875. augusztus 4.
dán költő és meseíró
Hans Christian Andersen idézetei a mesék varázsán keresztül közvetítenek mély emberi igazságokat. Gondolatai egyszerre szólnak gyerekekhez és felnőttekhez, miközben az élet, a szeretet és a remény üzeneteit hordozzák.
– Az emberek egyre okosodnak, de nem lesznek jobbak! – mondta Dédapó. – A legszörnyűbb fegyvereket találják ki egymás megsemmisítésére!
Mondhatom, édeskeveset tud, akit csak tegnap gyúrtak!
Aki költő, az még hurkapálcikából is tud levest főzni.
Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár.
Az ember a legelbizakodottabb teremtmény a földön!
Mert a mesék olyanok, mint némely derék ember: ahogy vénülnek, úgy szépülnek, s bizony ezt jólesik látni!
Úgy látszik, ez volt a végső rendeltetésem. Végre hasznára lehetek a világnak, s ez nemcsak kötelességem, de igaz gyönyörűségem is!
Hibáiról senki sem beszél szívesen, mások úgyis mindig megteszik helyette.
Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón.
Valahányszor úgy gondolom, hogy csakugyan vége lesz a dalnak, mindig nagyszerűbb életre születek újjá.
A nevetés a legmagasabb szellemi tevékenység.
Ezt hívják kritikának, amely mindig nagyon bölcs – utólag.
Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz, akár a búzavirág szirma, s átlátszó, mint a legtisztább üveg.
A legcsodálatosabb mese mindig a valóságból nő ki.
Boldog, aki magáról megfeledkezik a másikért!
Nevén kell nevezni mindent. Ha általában nem megy, legalább a mesében.
Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé.
Mégsem olyan hitvány a világ! Csak okosan kell szemlélni!
Rongyok is vihetik valamire, ha kikerülnek a rongyoszsákból.
