A férfiak sokkal egyszerűbbek, mint a nők hiszik, édes gyermekem.
Daphne du Maurier
1907. május 13. - 1989. április 19.
angol regényíró, életrajz- és drámaíró
Daphne du Maurier idézetei finom érzelmeket és rejtett feszültségeket tárnak fel a szerelemről és az emberi lélekről. Gondolatai különleges hangulatot teremtenek, és mélyebb betekintést adnak a kapcsolatok összetettségébe.
Nincs többé titkunk egymás előtt. Együtt vagyunk, egymáshoz tartozunk. Egyet gondolunk és egyet érzünk. A válaszfalak leomlottak. Örömet, bánatot, mindent megosztunk egymással.
Az élet mindig mulatságos, fiacskám. Ne vágj már olyan savanyú arcot. Nem kell túlságosan komolykodni. Gondold meg, az még sohasem hozott senkire semmi jót.
Szánalmas az a férfi, aki nem tudja fegyelmezni az érzelmeit.
Mindig vannak a világon emberek, akik jobban értenek valamihez, mint mi. Bele kell nyugodni. Mindenki tegye meg, amennyi tőle telik.
Amit én szerelemnek képzeltem, nem volt szerelem. Az egész csak annyi volt, hogy ő férfi, én meg a felesége vagyok, és fiatal vagyok, ő pedig nagyon egyedül van.
Azt hiszem, van egy elmélet arról, hogy az embert a szenvedés jobbá és erősebbé teszi és hogy mindenkinek kell a szenvedés tűzkeresztsége, hogy igazi ember válhasson belőle.
Az idő elnyújtott mintában terült el előtte az egész hosszú, bágyadt napon át.
Ma pedig tovább megyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.
Az élet nagyon kemény tud lenni azokhoz, akik egyedül állnak a világban.
Minden egyszerű, ha megvan bennünk a bátorság.
Hogy van az, hogy a kutyáktól néha sírhatnékja van az embernek? Van valami reménytelenül szomorú a ragaszkodásukban.
Arra gondoltam, milyen keveset is tudunk az öregekről. A gyermekeket megértjük, tudjuk, mitől félnek, mit remélnek. Csak tegnap voltam gyermek. Azt még nem felejtettem el. De Maxim nagyanyja, amint itt ül kendőkbe burkolva, szegény vak szemével, vajon mit érez, vajon mire gondol? Tudja-e, hogy Beatrice ásít, és titokban az óráját nézi? Tudja-e, hogy csak azért jöttünk hozzá, mert éreztük, hogy így illik, hogy ez kötelességünk, és hogy hazafelé menet Beatrice azt fogja mondani a kocsiban: most három hónapra megnyugtattam a lelkiismeretemet.
…
Szerettem volna kezemet az arcára tenni, és addig simogatni, míg az évek el nem tűnnek róla.
A vallási tanítók nem értenek egyet abban, hogy mi különbözeti meg a jót és a rosszat: ami az egyiknek csoda, az a másiknak fekete mágia. Az igazi prófétákat megkövezték, akárcsak a boszorkánymestereket. Ami az egyik korban káromlás, az a következőben szent dogma, a ma eretneksége a holnap krédója.
Nehéz olyan munkát tisztességgel végezni, amit senki nem lát, és senki nem értékel.
Furcsa – gondoltam –, furcsa, hogy az élet azért megy tovább, akármi történik is, mindig ugyanaz ismétlődik, eszünk, alszunk, mosakodunk. Nincs az a válság, ami megzavarná az élet hétköznapi rendjét.
Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is.
Az emlékezés hidat ver a múlt és a jelen közé.
Az élőkkel fel lehet venni a harcot, a halottakkal nem.
Azt mondanám a gyászolóknak… tekints úgy minden napot, mint új kihívást, a bátorságod megmérettetését. A fájdalom hullámokban érkezik, vannak napok, melyek minden különösebb ok nélkül nehezebben elviselhetők, mint mások. Tűrd el a fájdalmat. Ne nyomd el.
Mások ezeket keresték még
