A remény valójában a legszerencsétlenebb szerencsétlenség, mert meghosszabbítja az emberek gyötrelmét.
Friedrich Nietzsche
1844. október 15. - 1900. augusztus 25.
német klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus
Friedrich Nietzsche idézetei az emberi természet, az erkölcs és az önmeghaladás kérdéseit vizsgálják mély filozófiai megközelítésben. Gondolatai provokatív módon ösztönöznek arra, hogy újragondoljuk a világot és saját értékrendünket.
Miért bűnhődünk a legkeményebben? Szerénységünkért; amiért nem figyeltünk legsajátosabb szükségleteinkre; a tévedéseinkért; önmagunk lealacsonyításáért; ha nem volt igazán fülünk ösztöneink meghallgatására; – önmagunk tiszteletének hiánya csúnyán megbosszulja magát, mert veszteségünk lesz egészségben, barátságban, közérzetben, büszkeségben, vidámságban, szabadságban, kitartásban, bátorságban.
Az ember gyakran ellentmond egy véleménynek, miközben tulajdonképpen csak a hang ellenszenves, ahogyan előadták.
Hogyan? Az ember csupán Isten melléfogása volna? Vagy Isten csupán az ember melléfogása?
Olyasvalami az ember, amin felül kell kerekedni.
Nevelés: lényege, hogy a kivételeket tönkretegyék a szabályos javára. Képzés: lényege, hogy az ízlést szembefordítsák a kivételessel, a középszerű javára.
A magányos ember a magányban önmagát zabálja fel, a tömegben felzabálja őt a többi. Tessék választani!
Kettőt akar az igazi férfi: veszélyt és játékot. Ezért akarja a nőt, mint a legveszedelmesebb játékot.
A parlamentarizmus, vagyis az a nyilvános engedély, hogy öt politikai alapvélemény között lehessen választani, nagyon sok olyan embernek hízeleg, aki függetlennek és egyéninek akar látszani és szívesen harcolna a nézeteiért. Végtére is azonban közömbös, hogy a csordára egy nézetet erőszakolnak rá, vagy öt közül választhat. – Aki az öt alapvető véleménytől eltér, és kívül áll, mindig az egész csordával találja magát szemben.
A morálok és vallások a legfőbb eszközök arra, hogy az emberből azt alakítsunk, akit csak akarunk.
Az önmagunkba vetett hit a legerősebb kötelék és a legértékesebb korbácsütés – valamint a legerősebb szárny is.
Az erény bizonyos körülmények között csak az ostobaság tiszteletre méltó formája.
A csordaösztön a közepet és a közepest értékeli a legmagasabbra és tekinti a legértékesebbnek: azt a helyet, ahol a többség található; azt a módot, ahogy ő maga is él.
A papok és vallások cáfolatának módja mindig csak a következő: ki kell mutatni nekik, hogy tévedéseik már nem hasznosak – hogy többet ártanak, röviden, „erőbizonyítékuk” már nem áll meg a lábán.
Az egyház pontosan az, ami ellen Jézus prédikált és harcolni tanította tanítványait.
Eleddig minden keresztény stílusú „igazság”, minden „jóság”, minden „szentség”, minden „isteniség” a lehető legnagyobb veszélynek bizonyult – az emberiség még most is ki van téve annak a veszélynek, hogy egy életellenes eszmény tönkreteszi.
A tudásnak és bölcsességnek önmagában semmiféle értéke nincs; amint a jóságnak sincs: először mindig célra van szükség, ahonnan nézve e tulajdonságok értékesnek vagy értéktelennek bizonyulna.
Be ne csapjuk magunkat! Az idő halad előre, és mi szeretnénk hinni, hogy minden, ami benne van, előrehalad, hogy a fejlődés előre-fejlődés… a legeszesebbeket is félrevezeti ez a látszat.
A művész sohasem mérhető műve mértékével.
A meggyőződések semmit nem bizonyítanak azzal kapcsolatban, amiről meg vagyunk győződve, a vallások esetében pedig inkább gyanút ébresztenek vele szemben…
