Kérdezed, mi a szerelem –
nem éreztem sosem –
Kérdezed, az öröm milyen –
a fényét nem látta szemem.
Kérded, mi az aggodalom –
őt ismerem –
őt barátnőmnek mondhatom.
Bármilyen félelmet legyőzhetsz, ha ezt az elmédben elhatározod. Emlékezz arra, hogy a félelem sehol máshol nem létezik, csak az agyban.
A félelem az ismeretlenség és a bizonytalanság törvénytelen gyermeke.
Ha egyszer futnod kell, legalább legyen mi felé futnod, úgy kevésbé érzed gyávaságnak.
Nem szégyen a futás. Mármint ha jófelé szalad az ember.
Mennyi fájdalmat okoztak nekünk a rémségek, amelyek sosem következtek be!
A félelmek mindig nagyon fontosak, mert a lélek rajtuk keresztül akar velünk közölni valamit. Nem az a bátor, aki nem veszi figyelembe a félelmeit, hanem az, aki utánajár a félelme okának.
A félelem kopogtatott az ajtón. A hit kinyitotta, és már nem volt ott semmi.
Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.
Meg kell értened a félelmet, hogy irányítani tudd. A félelem olyan, mint a tűz. Elérheted, hogy érted dolgozzon: felmelegít a téli hidegben, ételt főz neked, amikor éhes vagy, fényt ad, amikor sötétben vagy, és energiát ad neked. Ha azonban hagyod, hogy kicsússzon az irányításod alól, akkor megsebez, vagy akár meg is öl… A félelem a kivételes emberek barátja.
A félelem szüli a háborúkat, a rasszizmust, a „ki kit győz le” küzdelmet a házaspárok között, a barátságokat tönkretevő rivalizációt, sőt az istenfélelem szüli az ateizmust is.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Szemét dolog a félelem. Mert soha nem lehet tudni, mikor támad. Van, hogy az ember mögé settenkedik, és vihog, mint egy jó barátnő hetedik általánosban. Aztán jól tarkón vág, és már térdre is rogyunk, mielőtt megtudnánk, mi volt az. Máskor látni lehet az érkezését. Csak egy pötty a horizonton, az ember meg kalitkába zárt kanári.
Így győzik le a gyerekek magukban a félelmet. Elalszanak.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Az egész létezés titka, hogy soha nem lenne szabad félned. Sose félj attól, mi lesz veled, ne számíts senkire. Abban a pillanatban, amikor elutasítasz minden segítséget, szabad vagy.