Megsiratni mindent,
nevetni mindenen,
mindenre nyitottan
és nyíltan élni.
Egy felnőtt férfi elfogadja az érzéseit.
-Tej Parker
Halálos iramban 7. (2015)
Néha az ember tesz bizonyos dolgokat, és nem azért, mert gondolkodik, hanem azért, amit érez. Mert túl erősek az érzései. És nem mindig tudja irányítani az eseményeket, amikor túl erősek az érzései.
Végül mindannyian kigyógyulunk az érzelmeinkből. Akiket nem kúrál ki az élet, azokat a halál kúrálja ki. A világ akkor is kegyetlenül szétválasztja az ábrándot és a valóságot, ha nem akarjuk. Az óhaj és a tény között ott a világ.
Az ember nem tehet arról, hogy hogyan érez.
A fantázia irreális, a belőle fakadó jó érzés azonban valóságos, és ezekből az önmagunkra és a jövőnkre vonatkozó jó érzésekből mindig erőt meríthetünk.
Nincs határa azoknak a különböző érzelmeknek, amelyeket a zene sugall. Egyik-másik annyira sajátos, hogy szavakkal le sem írható. Néha nevén nevezhetjük azt, amit érzünk – ilyen pl. az öröm, szomorúság, szerelem, gyűlölet vagy lelki békesség. De vannak más érzések, melyek oly mélyek és különlegesek, hogy nincs is rájuk szavunk, és éppen ez az a terület, ahol a zene bámulatos. Megnevezi számunkra az érzelmeket, csak éppen hangokban szavak helyett. Mindez a zene mozgásmódjában rejlik. Sohasem szabad felednünk, hogy a zene mozgás, mindig valamerre tart. Ez a mozgás többet mond el saját érzelmeinkről, mint szavak milliói.
Különösen negatív érzelmek feltételezése esetében nagy a valószínűsége, hogy tényleg elő is idézzük azokat. A negatív érzelmekre gyakran visszavonulással vagy olyan megnyilvánulásokkal válaszol a személyiség, amely valódi negatív érzelmeket kelthet.
Arcom legizgalmasabb vonatkozásának azt tartom, hogy képes érzelmeket kifejezni. Minden érzésem és érzelmem kiül — 67 éves — arcomra. Tudják, az arcom meghatározza, ki vagyok legbelül. Olyan érzelmek tükröződnek rajta, amelyeket szavakkal nem tudok kifejezni. Ez egy csoda, egy rendkívüli módon hétköznapi csoda – olyasmi, aminek a megváltoztatását kétszer is meggondolja az ember.
A gondolkodást már annál a kérdésnél kell kezdeni, hogy vannak-e egyáltalán érzelmeink, az indulatokat leszámítva.
Maga az indulat ténye káros. Mert akit erős lelkű, bátor férfinek nevezünk, attól elvárjuk, hogy szilárd, nyugodt, komoly legyen, megvessen minden emberi gyarlóságot. Ilyen azonban nem lehet az, aki szomorkodó, félénk, sóvárgó vagy szenvedélyes természetű. Mindez csak azokra jellemző, akik az emberi történéseket lényegesebbnek tartják lelküknél.
Minden indulat nyomorúság, de a bánkódás kínzókamra. A szenvedélyes vágy éget, a felfokozott öröm könnyelművé tesz, a félelem megaláz, de a bánkódás még nagyobb bajt okoz: sorvadást, kínlódást, levertséget, torzulást; a lelket marja, szétrágja, teljesen tönkreteszi.
Lelkem könnyen lobban lángra, könnyen rajongok, és könnyen elérzékenyülök.
Az érzelmileg felnőtt egyén soha nem hárítja másokra a felelősséget a saját érzelmi állapotáért.
Mindenki maga felelős azért, hogy milyen érzelmi állapotban van. A történésért nem, de hogy miként reagálsz a történésre, az maximálisan a te hatalmad és választásod. Mindenki maga felelős a saját érzelmi pokláért vagy érzelmi mennyországáért. Aki nem vállalja a felelősséget ezért, az örökre annak a rabszolgája marad, akit okol a saját érzelmi állapotáért. A felelősséghárításoddal beadod a jelentkezésedet önkéntes rabszolgának!
Az érzelmi függetlenség a legmagasabb szintű érzelmi szabadság. Gyerekkorod óta ennek az ellenkezőjére programoztak, erre kell ráébresztened magad, ha szabad akarsz lenni.
Az a kapcsolat, amelyre mélyen belül vágysz, az érzelmileg felnőtt emberek kapcsolata, ami önszeretetből születik meg.
Az érzelmi függetlenség jele, hogy boldog tudsz maradni a boldogtalanok között.