Aki nem csupán a pillanatnak szeretne élni, hanem tudatosan vállalja az emberi létet, legelemibb szükségletének és legnehezebb feladatának azt tekinti, hogy megtalálja élete értelmét. Köztudott, hogy sokan, akiknek ez nem sikerül, elvesztik életkedvüket, és lemondanak a keresésről is. Az élet értelmének felismerése nem hirtelen következik be egy bizonyos életkorban, és nem is az évek számán alapuló érettség hozza magával. Ellenkezőleg: épp az élet lehetséges vagy kívánatos értelmének biztos felismerése az, ami az ember lelki érettségének meglétét bizonyítja. Ez pedig hosszú fejlődés eredménye: minden életkorban keressük, és minden életkorban meg is találunk valamit az élet értelméből – szellemi képességeink mindenkori fejlettségének megfelelően.
Az antik mitológia felfogásával ellentétben, a bölcsesség nem úgy pattan ki az emberből, mint Athéné Zeusz homlokából, vagyis nem teljesen kifejlett állapotban jön világra, hanem irracionális kezdetekből alakul ki, apránként, fokról fokra. A világban szerzett tapasztalatok alapján csak a felnőttkorban alakulhat ki az emberben az élet értelmének mélyebb felfogása. Sajnos túlságosan sok az olyan szülő, aki azt szeretné, hogy gyermeke ugyanúgy gondolkozzon, mint ő – mintha nem tudnánk, hogy az önmagunkról, a világról és az élet értelméről alkotott nézeteink éppoly lassan fejlődnek, mint testünk és szellemünk.