Egyik nyári éjjelen úgy aludtam el, hogy abban reménykedtem, a világ más lesz, mire felébredek.
Benjamin Alire Sáenz
1954. augusztus 16. -
amerikai költő, regényíró és gyermekkönyvíró
Életem alapvető problémája az volt, hogy az tulajdonképpen valaki másnak az elképzelésein alapult.
Néha az a legjobb, ha az igazat mondod. A többiek nem fognak hinni neked. És azután békén hagynak.
Még mindig jobb, ha magadban unatkozol, mint ha ezt valaki mással tennéd.
A versek olyanok lehetnek, mint az emberek. Néhányat azonnal megfejtesz. Másokat meg nem – és soha nem is fogod.
Nem az én felelősségem, hogy a diákjaim törődnek-e a tanulással vagy sem. Az érdeklődés belőlük kell, hogy fakadjon, nem belőlem.
Nem az a baj, hogy nem szeretem a szüleimet. Hanem az, hogy nem tudom, hogyan szeressem őket.
Néha a vihar mintha derékba akarná törni a világot, de a világ ellenáll neki.
Néha a világmindenség összes titkát meglelheted valaki másnak a kezében.
A fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással.
Néha az ember tesz bizonyos dolgokat, és nem azért, mert gondolkodik, hanem azért, amit érez. Mert túl erősek az érzései. És nem mindig tudja irányítani az eseményeket, amikor túl erősek az érzései.
Nem mindig cselekszünk helyesen (…). Nem mindig a megfelelő dolgot mondjuk. Olykor úgy tűnik, mintha túlságosan fájna, mintsem szembe tudjunk nézni valamivel. Úgyhogy nem nézünk vele szembe. Egyszerűen nem nézünk oda. De attól még nem múlik el.
Jó dolog lehet levegőnek lenni. Egyszerre lehetek valami és semmi. Szükséges és láthatatlan. Mindenkinek szüksége lenne rám, de senki se látna.
Az emberek folyton emlegetik, hogy az élet olyan, mint egy országút, de szerintem ez hülyeség. Az országutak simák, betonozottak, a táblák pedig megmutatják, merre kell menni. Az élet egyáltalán nem ilyen.
Az életnek megvannak a maga évszakai, és mindig eljön az elengedés évszaka. De van valami szép is ebben az időszakban, az elengedésben. A levelek mindig szépen, kecsesen hullanak alá a fáról.
Vannak napok, amikor nagyszerű dolgok történnek, minden gyönyörű és tökéletes, aztán egy csapásra minden pokollá válhat. Mint amikor az ember részeg. Először egész kellemes és megnyugtató. Majd hirtelen forogni kezd veled a szoba, rosszul leszel, és, hát, lehet, hogy az élet is egy kicsit ilyen.
Az utolsó év. És utána az élet. Talán így működik ez: a középiskola csak az előszó az igazi regényben. Addig mások írnak rólad – de amikor leérettségizel, már neked kell írnod magadról. A ballagáskor össze kell szedned a tollakat a tanáraidtól és a szüleidtől, és megkapod a saját tolladat. Innentől kezdve mindent te írsz.