A lelkiismeretfurdalás talán inkább a másoktól való félelemből sarjadzik, mint az önmagunktól való iszonyodásból, kisebb része van benne a tett miatti szégyenkezésnek és nagyobb a rettegésnek a megszólástól meg a büntetéstől, amely nyomon követné a vétket, ha felfedeznék. Melyik lapító bűnös él oly nyugodtan az ismeretlenségben, hogy rettegésben ne tartaná egy véletlen, amely árulója lehet, vagy egy meggondolatlanul elejtett szó, amellyel kifecsegi titkát?
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Mert az ember kénytelen-kelletlen beáll a kórusba. Mikor benyitunk egy társaságba, az ajtóban rendszerint még a képünket is a bentiekéhez igazítjuk, megjátsszuk a tréfás embert, pedig szomorúak vagyunk, a szomorút, pedig tréfálkozni szeretnénk, semmiből sem akarunk kimaradni: az irodalmár politizál, a politikus filozófiai kérdésekről, a filozófus a morálról, a moralista pénzügyekről, a pénzember szépirodalomról vagy geometriáról vitázik, s ahelyett, hogy figyelnének vagy hallgatnának, mindenki arról fecseg, amihez mit sem konyít, és ostoba hiúságból vagy merő udvariasságból valamennyien unatkoznak.
Denis Diderot idézetek – felvilágosodás, tudás és szabad gondolkodás
Denis Diderot) francia író, filozófus és az Encyclopédie egyik szerkesztője, a felvilágosodás korának kiemelkedő alakja. Munkássága alapjaiban formálta át az európai gondolkodást, előtérbe helyezve a tudomány, az értelem és az egyéni szabadság fontosságát.
A Denis Diderot idézetek különlegessége, hogy egyszerre hordozzák a felvilágosodás szellemiségét és az emberi természet mély megértését. Szavai a tudás hatalmáról, a gondolat szabadságáról, a vallási és társadalmi dogmák megkérdőjelezéséről szólnak, miközben arra buzdítanak, hogy merjünk önállóan gondolkodni.
Az itt összegyűjtött idézetek ma is aktuálisak: emlékeztetnek arra, hogy a tudás keresése és a kritikus gondolkodás az emberi fejlődés kulcsa. Diderot gondolatai inspirációt nyújtanak mindazoknak, akik hisznek az értelem, a nyitottság és a szellemi szabadság erejében.


