A család a világ legszebb dolga.
A szerelem egy nemes párt
földi üdvben egyesít,
ám fölséges égi nektárt
csak hármasban ad nekik.
Bármi történik is a házasságban, ne a gyermekünktől váljunk el!
A család kemény dió, néha a legkeményebb a világon – szeretni és hagyni, hogy viszontszeressenek.
Az élet kezdete, a családi gyökerek szinte determinálják egy ember jövőjét, elérhető céljait, olykor társadalomban való mozgásterét is.
El-eltűnődöm néha: mi teszi egy apa, egy anya gyerekeit annyifélékké? Az enyémek is mind élesen elütő jellemek, hiába keltek és nőnek egy fészekben.
A család tényleg remek dolog, meleg, erőt adó és derűs, és az is jó benne, hogy nincs állandóan, folyamatosan jelen. Szerintem ezzel mindenki így van, csak sokan nem merik bevallani.
Nem szeretem a család ideáját. A család egy förtelem, megöli a szabadságot, megöli a kedvet, megöli a vágyakat, a család hazudik neked. Kicsit olyan, mint a kép a televízióban: hazudik neked.
Mint a magára hagyott csikó, aki az istállóban a tehenek közé bújik, nekem is szükségem van, hogy érezzem az együvé tartozás melegét.
Akárhány emberrel volt dolgod az életben, sírod körül a családod, a „hozzád tartozók” állnak majd a legközelebb. Hiába voltál király, népvezér, miniszterelnök, világsztár vagy vezérigazgató – az igazi kapcsolatnak szűk kis köre van, néhány ember a sok-sok millióból. Ezért a családi diszharmónia a legnagyobb próbatétel: otthonodban lettél számkivetett.
Az anyagi háttér egy dolog, de ennél alapvetőbb dolgok tartják össze vagy szakítják szét a családokat.
Igazságtalan mértékű felelősség jár az egykeséggel – az ember úgy nő fel, hogy tudja, nem szabad csalódást okoznia, de még meghalnia sem. Nincs pótgyerek, te vagy az egyetlen. Ettől az ember kétségbeesetten igyekszik, hogy tökéletes legyen, és ugyanakkor megrészegül a hatalomtól. Így születnek a zsarnokok.
Semmi sem köt össze úgy egy családot, mint egy szörnyű, sötét titok.
Társra vágyunk, ez igaz. De azt soha ne akard, hogy valaki az egész világot jelentse neked. Még akkor sem, ha a házastársunk az… kell lennie másnak is. Nem csak a férjünknek, nem csak a gyerekeinknek. Fontos a család, az a legfontosabb. De nem lehet minden. Mert ha az, és a családi életünk mégsem alakul úgy, ahogy elvártuk… hát az egy óriási csalódás tud lenni. Már ha nincs semmi másunk azon kívül.
Sokan készpénznek veszik, hogy minden gyereknek joga van két felelősségteljes, szerető szülőhöz. Én viszont nem érzem úgy, hogy ez ilyen magától értetődő lenne. Egyedül születünk, és egyedül halunk meg. Ha jut neked egy felnőtt, akire tényleg számíthatsz, akkor elég nagy mákod van.
Eleinte a világ eléggé ijesztő helynek tűnhet, de néha elég, ha tudod, hogy a családod otthon vár rád.
Az atyai áldás, ha megvan, nem látszik meg a boldogságban, de ha nincs meg – nem látszik meg a boldogság a szülei harag árnyékától.
Családi körben az emberek mindig megalkusznak a szerencsétlenséggel: megszokják, s a reménység elviselhetővé teszi a kegyetlenséget.
Az ember nem választhatja meg a muterját, kapja készen. Úgy kell szeretni, ahogy van.
Sokszor megesik, éppen az egymáshoz oly közeli rokonok nem állhatják egymást.