Az anyám és a feleségem anyja ott volt a színpad mellett, nekem meg egyre csak az járt a fejemben, hogy vigyáznom kell, mert az anyósom figyel! Nem lendülhettem bele igazán, nem lehetett túl mocskos az előadásmód, mert ott volt… Aztán úgy a felénél arra gondoltam, hogy inkább teszem a dolgomat, nem vacakolok.

Magyarországon vannak olyan rajongói csoportok, amelyek depeche-eseknek nevezik magukat. Olyanok, mint Nagy-Britanniában a modok és a rockerek. Körbevették a szállodánkat, mindegyikük úgy nézett ki, mintha a zenekar egyik tagja lenne előttünk. Az a rengeteg srác, aki a mi imidzsünket másolta… Szóval rengeteg Martin, Alan, Dave és Andy jelent meg előttünk, és gyakorlatilag sehová se mehettünk anélkül, hogy ezek a depeche-esek ne vegyenek körül minket.

(1990, Sky magazin)

Ha valakinek van elképzelése arról, mit szeretne csinálni és lehetősége is erre, akkor meg kell ragadnia az alkalmat, mert az élet rövid. Nem szabad arra pazarolni, hogy az ember csak beszél erről. Csinálni kell.

Úgy vélem a zeneszerzés élményekből építkezik, tapasztalatokból, melyeket a világból szerzünk, ahol élünk. Az emberekről, akikkel találkozunk, a kapcsolatainkról, a világban betöltött helyünkről.

Sok évet azzal töltöttem, hogy csak próbáltam átvergődni a dolgokon, csak hogy ne érezzek semmit, de megtanultam magamtól, hogy jobb itt lenni, és éberen tudatában lenni mindannak, ami történik. Az érzések – a jó és a rossz -, minden változik, de türelmesnek kell lenni, mert ez sohasem azonnal történik meg, sohasem akkor, amikor szeretnéd; legalábbis én így tapasztalom, de ha nem vagyok éber, akkor lemaradok róla.

Ma már igazán hálás vagyok azért, mert gazdag az életem. Gazdag, mert velem van a feleségem, három gyermekem és még mindig elfogadnak.