Ismeretlen szerző

Szex és New York

Kamaszkorunkban Marlo Thomas arról énekelt nekünk, hogy fogadjuk el egymást és a másságunkat. De közben felnőttünk, és most mást dallamot éneklünk. Már nem ünnepeljük egymás életre szóló döntéseit, hanem minősítjük. Az elfogadás tényleg csupán gyerekes dolog lenne? Vagy akkor gondolkodtunk helyesen? Mióta nem adjuk szabadon önmagunkat?

A legizgalmasabb, legkihívóbb és legjelentősebb kapcsolat az összes közül, az egyetlen, amikor rátalálsz önmagadra. És ha találsz valakit, aki szeret, nos, az az érzés, csak egyszerűen különleges.

Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.

Vannak, aki még mindig vállalják az esetleges horrorba fulladó első randevú kockázatát, csak mert megvan benne a lehetőség egy varázslatos jó éjt csókra a kapuban: egy pillanatra kizökken a világ, amint két ember egymás fölé hajol egy lehetséges közös jövő reményében.

Lelki társ. Két kis szavacska, és egy nagy gondolat. Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk. Hol van hát ez az ember?

Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni.

Szex és New York idézetek

amerikai vígjátéksorozat (1998-2004)