A család mint intézmény nem egyszerű tükörfelület, átszűri és saját logikájába illeszti a történeti-társadalmi változásokat, miközben maga is folyamatosan alakul és alkalmazkodik.
Család idézetek
Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint ha valaki nagy múltú családból származik! S büszkén vállalhatja azt, hogy ősei évszázadok óta neves emberek, s az utódai is azok lesznek!
A vallásod biztonságot ad a számodra. De ha van egy szerető családod, akkor nem kell a vallásra támaszkodnod. Az én életem teljes és tökéletes enélkül is.
Egy utazás során a felek akár heteket is eltöltenek kényszerű összezártságban – nincs hova menekülni egymás társasága elől. Egy rosszul működő család kimondatlan titkai, lappangó feszültségei ilyenkor kerülnek a legközelebb a robbanáshoz.
Ha a testvérünket támogatjuk, akkor is a saját génjeinkre fordítjuk az erőforrásainkat.
Azok a családok, amelyek együtt vacsoráznak, boldogabbak. (…) Azokban a családokban beszélgetnek is egymással.
Meg kell dolgoznod azért, hogy a családod boldog legyen veled. Nem megy másképp. A boldogság nem pottyan az öledbe, mint a mesében.
Semmi szégyellnivalót nem látok abban, ha valakinek családja van. Általában nem olyasmi ez, amiben dönthetünk.
Sosem lehetsz elég idős ahhoz, hogy a szüleid házassági gondjait hallgasd.
A családdal töltött minőségi idő olyan kincs, amit nem lehet pénzen megvásárolni.
Hámozd le és dobd el magadtól az önzésnek még a csíráját is. Fordítsd minden erődet és figyelmedet családod javára. Ne keresd az életnek más fűszerét, mint amit munkád és családod nyújt, és ne kívánd, hogy mindig neked legyen igazad. Mint kötőanyag, legalkalmasabb a gyerek. Minél több, annál jobb. Az élet ízét, zamatát ők javítják.
A múlt tovább él bennünk, a mozdulatainkban, a beszédünkben, ahogy a hajunkba túrunk, az ősök ideje ott bujkál a génekben, és telik tovább.
A rokonok sohasem olyan jók, mint a barátok.
A családokon belüli kisebb fordulatok többsége az élet természetes antropológiai eseményeihez kötődik: az ismerkedésekhez, a szerelemhez, az esküvőhöz, a születésekhez, a betegségekhez, balesetekhez, halálozásokhoz.
Mi, mai emberek, már tisztában vagyunk azzal, hogy saját genetikai térképünket mindenhová magunkkal hurcoljuk. Akkor is a sorsunk diktátumának engedelmeskedünk, amikor az utcasarkon őgyelgünk. Ez rajzolja ugyanazokat a ráncokat az arcunkra, amiket a szüleink is viselnek. Ennek köszönhetjük jellegzetes családi vonásainkat és szokásainkat.
Az örökbe fogadott gyerek nem válik hirtelen családtaggá – sem az örökbe fogadó szülők, sem az újra meglelt vér szerinti szülők családjában.
Számomra a gyermekvállalás igazi rendeltetésének semmi köze a fajfenntartáshoz, a túlélés parancsoló szükségszerűségéhez, inkább arra szolgál, hogy lezárjuk saját gyermekkorunkat. A családalapítással újra megtapasztalhatjuk mindazt, amit gyermekfejjel éltünk át, de most már érettebb nézőpontból.
A férfi a család feje, de a feleség a nyak, amely a fejet mozgatja.
Ez a jó anyák sorsa: a jelenlétük magától értetődővé válik.
Elveszteni a fivért annyi, mint elveszteni valakit, akivel megoszthatnánk az öregedés élményét, akitől azt várnánk, hogy sógornőt és unokaöcsöket hoz, olyan lényeket, akik benépesítik életünk fáját, és új ágakat adnak neki. Elveszteni az apát olyan, mint elveszteni valakit, akitől útmutatást és segítséget kapunk, aki úgy támaszt alá, ahogyan a fatörzs támasztja alá az ágait. Elveszteni az anyát olyan, mintha a napot vesztenénk el a fejünk fölül.