Kimerült vagy és csüggedt. Miért is ne volnál? Természetesen kimerítő az, hogy folyton ésszerűen akarsz átlátni egy olyan világegyetemet, amelyet senki sem szánt ésszerűnek.
Kurt Vonnegut
1922. november 11. - 2007. április 11.
amerikai regényíró, esszéista
Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.
Azt hinni, hogy aki elől megy, az tudja, mit csinál: ez a létező legveszélyesebb babona.
Mindig is meg tudtam békélni azzal, amit teszek. Hogy miként? Segített a modern ember egyszerű és általános áldása: a tudathasadás.
Mint a koktélbárban mindenki, ő is az alkohollal lágyította éppen az agyát. Ezt az anyagot egy élesztőgomba nevű aprócska teremtmény állította elő. Az élesztőgombák cukrot ettek és alkoholt ürítettek. Abban pusztultak bele, hogy ürülékükkel tönkretették saját környezetüket. Kilgore Trout egyszer írt egy novellát, amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben eszik a cukrot és fuldokolnak saját ürülékükben, arról vitatkoznak, mi lehet az élet célja. Korlátolt eszükkel még csak nem is sejtik, hogy pezsgőt gyártanak.
A film a tökéletes gyógyír azok számára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak olvasni, és nincs fantáziájuk. Mivel nem tudnak képzelődni, színészeket és díszleteket kell mutatni nekik, persze a megfelelő aláfestő zenével, egyebekkel.
A betűk böngészésénél nincs a földön alaposabb és hatékonyabb meditáció. Messze felülmúlja a hegytetőn gubbasztó hindu bármely álmát. Miért? Mert az írástudó az emberi történelem legbölcsebb és legérdekesebb elméivel együtt gondolkodik. Ezért az írástudó, még ha csupán közepes tehetségű koponya is, angyalok gondolataival szárnyal. Ugyan, mi volna szentebb, mint ez?
Amikor hazatértem a második világháborúból, a német frontról Indianapolisba, az egyik bácsikám ezt mondta: „Az áldóját, most már úgy festesz, mint egy igazi férfi.” Meg tudtam volna fojtani. Ha megfojtottam volna, ő lett volna az első német, akit megöltem.
A való életben, akárcsak az operában, az áriák csak rontanak az amúgy is reménytelen helyzeten.
Úgy kell élned, hogy amikor az utolsó ítélet napja eljön és ott állsz szemtől szemben Istennel, ezt mondhasd neki: Uram, én nagyon jó ember voltam, pedig nem is hittem Benned.
Talán önök is olvasták Arthur C. Clark idevágó regényét. A gyermekkor vége a tudományos-fantasztikus irodalom csekély számú remekműveinek egyike. A többi remekművet magam írtam.
És ne hagyják abba az olvasást. Jó érzés kézbe venni egy könyvet. Érezni a súlyát. A lapok kedvesen vonakodnak, mikor érzékeny ujjbegyükkel fordítanának egyet. Agyunk tekintélyes részének az a dolga, hogy eldöntse, jó-e vagy rossz nekünk az, amit a kezünk megérint. Nem kell lángelmének lenni ahhoz, hogy tudatában legyünk: a könyv jó számunkra.
Észrevették már, hogy a legkiemelkedőbb irodalmi alkotások – a Moby Dick, a Huckleberry Finn, a Búcsú a fegyverektől, A skarlát betű, A bátorság vörös kokárdája, az Iliász és az Odüsszeia, a Bűn és bűnhődés, a Biblia és A könnyűlovasság támadása – mind arról szólnak, hogy mekkora szívás embernek lenni?
Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi.
Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.
Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.
Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban.
Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?
Kurt Vonnegut idézetek – szatíra, bölcsesség és emberi lét
Kurt Vonnegut amerikai író, a 20. századi irodalom egyik legkülönlegesebb alkotója, aki szatirikus, ironikus és mélyen emberi műveivel vált világhírűvé.
Legismertebb regényei, mint az Az ötös számú vágóhíd, a Macskabölcső vagy a Bajnokok reggelije máig klasszikusnak számítanak, és generációk számára mutattak új nézőpontot az életről.
A Kurt Vonnegut idézetek különlegessége, hogy egyszerre humorosak és elgondolkodtatóak, miközben rávilágítanak az emberi lét abszurditásaira.
Szavai gyakran szólnak a háború értelmetlenségéről, a szabadság fontosságáról és az emberi méltóságról – mindezt egyedi, ironikus hangvétellel.
Az itt összegyűjtött idézetek segítenek más szemmel látni a világot: megtanítanak nevetni a nehézségeken, elgondolkodni a sorsunkon, és felismerni, hogy a legnagyobb bölcsesség sokszor a legegyszerűbb mondatokban rejlik.