Az emlékezet annyira válogatós, annyira szubjektív.
Máté Gábor
1944. január 6. -
magyar származású kanadai orvos. A függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik
A végletekig eltúlzott optimizmus ellenszereként a negatív gondolkodást javaslom. […] Amiben valójában hiszek, az a gondolkodás ereje. Abban a pillanatban, hogy a gondolkodás szó elé odabiggyesztjük a pozitív jelzőt, kizárjuk a valóságnak mindazon részét, amit negatívnak ítélünk meg, és úgy tűnik, hogy a legtöbb ember, aki optimistának vallja magát, tényleg ezt teszi. A valódi pozitív gondolkodásba belefér a teljes valóságunk. A valódi pozitív gondolkodást a magabiztosság vezérli: biztosak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk szembenézni a teljes igazsággal – bármi legyen is az.
A kutatások három olyan tényezőt azonosítottak, amelyek minden körülmények között stresszt váltanak ki: a bizonytalanság, az
információhiány és a kontroll elvesztése.
Csodálatos dolog szenvedélyesen szeretni a munkádat anélkül, hogy annyira ragaszkodnál hozzá, hogy feladnád a magánéletedet, a fontos kapcsolataidat és a spirituális céljaidat. Ha úgy foglalkozol vele, hogy elérhetetlenné válsz, és az elméd mindig a munkán jár, ártasz magadnak és a körülötted lévőknek. Ha nem mersz elszakadni a munkádtól, akkor függőséggel küzdesz.
A szenvedély fűt, megvilágít és vezet. A szenvedély felerősít, anélkül, hogy felerősítené az egót – sőt, az egó talán nem is szereti. A szenvedély túl van a szűk énen.
A szülők legnagyobb fájdalma, ha a gyerekükkel szemben hibát követtek el, és ez a gyereknek ugyanúgy fáj.
Ha az emberek megtalálják magukat a jelenben, az irány magától megérkezik. De amíg kívülről keressük – miközben nem tudjuk, hol vagyunk –, addig vakok vagyunk.
Ne azt keresd, hová menj, hanem azt, hol vagy éppen.
Bennem mindig megvolt a késztetés, hogy ha mondandóm van, akkor kimondjam. Ez gyerekkorom óta így van.
Ez a világ arra van beállítva, hogy senki sem ismeri saját magát, ezért nem is lehet elégedett. Ezért vásárol annyit, veszi meg ezt, majd azt, el akarja érni ezt, majd azt. Mindig szüksége van a tapsra. Nemcsak mint a színésznek, akinek taps a fizetsége, hanem általában a világ elismerésére vágyik. Mert mindig a másik fantáziájában élünk. Abban, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ez az életünk központja.
Izsák rabbi arról beszél, hogy amikor megérkezik majd a túlvilágra, nem azt fogják tőle kérdezni, miért nem voltál te nagy Mózes vagy nagy Ábrahám, hanem azt, hogy miért nem voltál te Izsák? Csak azt fogják kérdezni, miért nem voltunk saját magunk? Nem az a lényeg, nagyobbak voltunk-e, mint akik vagyunk. Mindenki kis porszem. Az egyik kicsivel több fényt sugároz, mint a másik, de mégiscsak porszem.
A Covid óta növekszik a gyerekverés, az erőszak, egyre több a drogos. A magyar nyelv igen érdekes, azt mondja erre, hogy nagy a kétségbeesés. Kétségbeesni, az negatívan hangzik, pedig nagyon jó dolog kétségbeesni! Amikor az ember rájön, hogy amiben addig hitt, az nem igaz. Igenis legyen kétségünk azzal szemben, amiben eddig hittünk! A kétségbeesés nem jó, de kétségbe esni nagyon jó dolog!
Abban, hogy a magyarok nem akarnak szembenézni a saját történelmükkel, nem egyedülállóak, mert általában egyik nép sem akar, hiszen az fájdalmas. Emellett a magyarok a világtörténelem áldozatainak tekintik magukat. De vegyük észre, hogy nem vagyunk tehetetlen áldozatok. Hogy nekünk is szerepünk volt a saját szerencsétlenségünkben. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy részünk lehet a saját szerencsénkben is, de ahhoz mindennel szembe kell nézni!
A magyar mindig nagyon lehangolt, depressziós nép volt. Gondolj csak a Himnuszra! Általában minden nép himnusza diadalmas és büszke, a magyarok meg siratják magukat.
Szerintem azok, akik a színészi pályát választják, nem akármilyen emberek! Nagyon érzékenyek, amire hatalmas szükségük is van. Ők így születnek, és többet is szenvednek, mint mások.
Ha időnként az ember azt mondja, iszom egy pohár bort, azzal magában nincs baj. De ha az ember rendszeresen stresszoldásra, az érzelmei elnyomására használja, ahelyett, hogy szembenézne azzal, amit érez, ami a belső zaklatottságát okozza, az már probléma.
Magyarország évtizedek óta a világ egyik vezető ország az alkoholizmus terén. Mégis, legálisan pusztíthatod magad az alkohollal, de az törvénytelen, ha ugyanezt droggal teszed. Holott az alkohol rombolóbb, mint némelyik drog. Ha Magyarországon bebörtönöznék azokat, akik rendszeres alkoholfogyasztók, akkor igen kevesen maradnának a börtönön kívül.
Amíg nem ismerjük fel a bennünk dolgozó traumát, addig mindig olyan valakit találunk, aki épp annyira traumatizált, mint mi.
Az agy és a lélek fejlődéséhez biztonságra van szükség, de amikor bántom a gyerekemet, azzal megvonom tőle a biztonságérzetét.
Elfogadott, tudományos tény, hogy akivel rosszul bántak, nagy eséllyel ő is rosszul fog bánni másokkal – vagy saját magával.