A szenvedés alapja a szellemi tétlenség, a lelki meddőség.
Carl Gustav Jung
170 idézet
1875. július 26. - 1961. június 6.
svájci pszichiáter, pszichológus, az analitikus pszichológia megalapítója
Az emberiség nagy problémáit sohasem általános törvények, hanem mindig csak az egyes ember beállítottságának megújulása oldotta meg.
A társadalmi szereppel való azonosulások általában bővizű forrásai a neurózisoknak.
Amiképpen a megsebezendő magát sebzi meg, ugyanúgy magát gyógyítja a gyógyuló.
Istent természetesen nem lehet bizonyítani, mert például hogyan tudná az ausztrál gyapjút rágcsáló egyik moly a másiknak bebizonyítani, hogy Ausztrália létezik?
Amit az ifjúságnak a külvilágban kellett megtalálnia, és meg is talált, azt az öregedő embernek önmagában kell keresnie. Ez olyan probléma, amely az orvosnak sok fejtörést okoz.
Semmiben sem vagyok egészen bizonyos. Nincs végső meggyőződésem tulajdonképpen semmiről sem. Csak annyit tudok, hogy megszülettem és élek, és úgy érzem, mintha hordozna valami.
Ifjonti álmaim élményével kezdődött a magány, és akkortájt érte el csúcspontját, amikor a tudattalanon dolgoztam. Aki többet tud másoknál, elmagányosodik. De a magányosság nem szükségképpen ellentéte a közösségnek, tudniillik senki nem érzi jobban a közösséget, mint a magányos ember, és a közösség is csak ott virágzik, ahol külön-külön senki sem felejtette el a maga sajátszerűségét, és nem azonosul a többiekkel.
A pszichológiai szabály állítása szerint, ha egy belső helyzet nem tudatosul, akkor kívül történik meg, sorsként. Azaz, ha az egyén nem tudatosítja ellentmondásait, akkor a világ kénytelen erőszakosan eljátszani a konfliktust és ellentétes feleire szétesni.
A politikai testületek lényegéhez tartozik az, hogy a rosszat mindig másoknál látják, éppúgy, ahogy az egyes emberben megvan az a szinte kiirthatatlan hajlam, hogy minden olyasmitől, amit önmagáról nem tud vagy nem akar tudni, oly módon szabaduljon meg, amellyel mindezt mások nyakába varrja.
Sokan minden cselekedetükben egyetlen motívumot ismernek: hogy mit gondolnak róluk a többiek.
Iszonyatos mértékben fenyegetnek háborúk és forradalmak, amelyek nem mások, mint pszichikus járványok. Bármikor milliószám szállhatja meg az embereket valami őrület, és akkor megint nyakunkba szakad egy világháború vagy pusztító forradalom. Vadállatok, lezúduló sziklák, gátat tépő vizek helyett az ember most saját elemi erejű lelki hatalmainak van kitéve. A pszichikum nagyhatalom, amely sokszorosan erősebb a föld összes birodalmánál.
Nem hajszolom megszállottan a tökéletességet. Az én alapelvem ez: az Isten szerelmére, ne tökéletesek legyetek, de minden eszközt felhasználva törekedjetek arra, hogy megvalósítsátok a teljességet – ami az egyes ember esetében mindig lehetséges.
Akinek emberi értéke kétes, az sosem jó tanár.
Ahogyan a halál ellen nincs orvosság, nincsen olyan egyszerű eszköz sem, amellyel meg lehet könnyíteni olyan nehéz dolgot, mint az élet.
Ahol a szeretet uralkodik, ott nincs hatalomvágy, és ahol a hatalomé az elsőbbség, ott nyoma sincs a szeretetnek.
Akinek sikerül megválnia egy hitrendszertől, csak azért képes erre, mert egy másikhoz tud nyúlni helyette.
A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk, vagy hogy az ember érvényesnek tekint olyan gondolatokat, amelyeket a többiek valószínűtlennek tartanak.
