Ha Ön magányos, annak az az oka, hogy elszigeteli magát; ha elég szerény, soha nem lesz magányos. Semmi sem szigetel el bennünket jobban, mint a hatalom és a presztízs. Próbáljon meg leereszkedni az emberek közé, tanuljon szerénységet, és soha nem lesz egyedül!
Carl Gustav Jung
1875. július 26. - 1961. június 6.
svájci pszichiáter, pszichológus
A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre.
Hogy mi a lélek, azt éppoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy mi az élet. Elég nagy titok ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, mennyi az én része a világban, és mennyi a világ része az énben.
Semmit sem tudunk megváltoztatni anélkül, hogy elfogadnánk.
Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
A nő egyre inkább tudja, hogy csak a szerelem révén éri el a teljesebb önmegvalósítást, amiként a férfi sejteni kezdi, hogy csak a szellem ad igazi értelmet életének, és alapjában véve mindketten a kölcsönös lelki kapcsolatot keresik, mert a szellem szeretete és a szeretet szelleme a beteljesülést igényli.
Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében – tudom, hogy Ő létezik.
Mielőtt tökéletességre törekszünk, tudnunk kellene a hétköznapi ember életét élni anélkül, hogy engednénk megnyomorodni a bennünk rejlő lényeget. Aki e szerény keretek közt kiteljesedett, s úgy véli, elegendő energiája van még, ám kezdje el pályafutását, mint szent. Én sosem éreztem magam arra hivatva, hogy segítsem ebben.
Lenni annyi, mint tenni és teremteni.
A valódi személyiségnek mindig megvan a rendeltetése, és hisz benne… Ha valakinek rendeltetése van, annak eredeti értelme az: egy hang megszólította s valamire rendelte őt.
Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.
Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.
A felnőttség kritériuma nem az, hogy az ember valamely szektához, csoporthoz vagy néphez tartozik, hanem az, hogy alá tudja vetni magát saját önállósága szellemének.
Amikor az ember le tud mondani a rettentő élni akarásról, s úgy érzi, mintha feneketlen ködbe hullana, akkor kezdődik az igazi élete mindazzal, amire rendeltetett, és amit soha nem ért el. Ez valami kimondhatatlanul nagy dolog.
