Figyelembe vehetjük azt az érdekes esetet is, amelyben valaki elsősorban a szépség élvezésében keresi az élete boldogságát. Ez az esztétikai hozzáállás az élet céljához csekély védelmet nyújt a fenyegető szenvedéssel szemben, de sok mindenért kárpótolhat minket. A szépség élvezésének sajátos, enyhén kábító hatása van. A szépségnek nincs nyilvánvaló haszna, és nincs is semmiféle nyilvánvaló kulturális szükségessége. De a civilizáció nem tudna meglenni nélküle.

 

Nyilvánvaló, hogy könnyebb és kellemesebb hátat fordítani egy adott gondolatmenetnek, mint ragaszkodni hozzá; könnyebb összekeverni dolgokat, mint megkülönböztetni őket, és különösen könnyű oly módon érvelni, hogy közben nem köt minket a logika.

Bár látszólag nincs köze a valósághoz, az álom mégis kötődik az élet nagy érdekeihez; regresszív hallucinációk segítségével megpróbálja pótolni azt, ami hiányzik; és létezését kizárólag annak köszönheti, hogy nagyon nagy szükségünk van az éjszakai alvásra. Másfelől a vicc megpróbál kis örömmennyiségekre szert tenni pszichikai apparátusunk szabad és akadálytalan működéseiből. (…) Az álomnak az az elsődleges feladata, hogy védjen minket a fájdalommal szemben, a vicc viszont arra szolgál, hogy gyönyörűséget szerezzen nekünk; ebben a két funkcióban valamennyi pszichikai funkciónk találkozik.

A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent.

A kutyák szeretik a barátaikat, és megharapják az ellenségeiket. Nem úgy, mint az emberek, akik képtelenek a tiszta szeretetre, és mindig együtt van bennük a szeretet és a gyűlölet!