Bármerre irányul a figyelmed, az energiád is ugyanarra fog.
Jelen lenni a mostban nem egyszerűen a saját elménk kezelése szempontjából fontos, hanem felbecsülhetetlen ajándék is egyben mások számára. Ha valakinek teljes figyelmet szentelsz, tudatod vele, hogy megértéssel fordulsz felé.
Az a spiritualitás, ami minden nap megnyomorít és elvesz egy darabot a szabadságodból, rettenetesen kártékony és egészségtelen. Egy valódi spirituális közösség egyre szabadabbá tesz és közelebb visz önmagadhoz.
A tökéletes elmélyülés állandó figyelem, az ember érzékleteinek, érzéseinek, gondolatainak követése – minden cél és kommentár nélkül. A tudat teljes tisztasága és jelenléte ez, aktív passzivitás, amelyben az események úgy jönnek-mennek, mint a tükörben a dolgok tükörképei: semmi más nem tükröződik benne, csak ami ott van.
Nincs szükségünk új vallásra vagy egy új bibliára. Egy új tapasztalásra van szükségünk – egy új érzésre arról, hogy milyen „én”-nek lenni.
A mandala, bár csupán a Mélymag mint lelki teljesség szimbóluma, egyúttal istenkép, imago Dei is, hiszen a középpont, a kör és a négyesség régóta ismert istenszimbólumok.
A jó kapcsolati krónikák – ami eltakarítja a hajdani rossz karma lehúzó mintázatait – kulcsa az őszinteség, az egyértelmű határok, valamint a tisztelet önmagunk és mások iránt.
A karma szó csak azt jelenti, hogy tett, de mivel minden hatásnak van ellenhatása, s mivel a szikra, mely bennünk él, isteni szikra, és szabad, és rendelkezik az élő szellemiség teremtőképességével, az okot minden esetben ő okozza, ő idézi elő, ő teremti, és ennek minden következményét a nagy körforgásban, örök visszatérésben meg kell élnie és tapasztalnia. Ez már nem szabadság kérdése, hanem a kötöttségé.
Egy inkarnációsorozat a végtelenségig tartana, ha nem lenne önmagára ébredés, ha a káprázatból nem lenne felébredés, ha a tapasztalás nem érlelné bölcsességgé a tudását és szeretetté az érzést – ha nem lenne megtisztulás.
A legtöbb ember úgy gondolja, hogy miután meghal, ha jól élte az életét, egy mennyország elnevezésű helyre jut. Más megvilágításba helyezve: mi van, ha mi a mennyországba születünk, és ez a jelen pillanat az, amikor a legkreatívabbak vagyunk? Ez az, ahol megvalósítjuk az álmainkat. A legtöbb elképzelésünk a mennyországról a földi életen alapszik, tehát valahol máshol keresni ostobaság volna. Minden látomás és álom, amiről beszélünk, valójában megvalósítható itt a földön.
Az első és legfontosabb célom az életben, hogy közel maradjak a lélekhez. Minden más megoldódik magától… ebben szintén biztos vagyok. A legfőbb spirituális törekvésem pedig az, hogy megmaradjak a pillanatban. Ne próbáljak a jövőbe látni, ne keseregjek régi hibák miatt, és hogy átérezzem a jelenben rejlő hatalmas erőt. Ez, barátaim, a boldogság titka.
Tudd, hogy az alak, amit látsz, elpusztul;
csupán a spirituális világ az, ami örök.
Miért kell játszadoznunk az edény alakjával?
Tedd félre az edény alakját, és keresd a vizet.
Ne meditáljon! Legyen!
Ne gondolja azt, hogy van! Legyen!
Ne gondolkozzék a létről! Ön az.
A valódi spirituális fejlődésben nem létezik az idő tényezője.
Az elmét csak a „Ki vagyok én?” kérdésének vizsgálatával lehet lecsillapítani. A „Ki vagyok én?” gondolata a többi gondolat elpusztítása után ugyanúgy elpusztul, mint a halotti máglya piszkálgatására szolgáló bot. Ha mégis más gondolatok merülnének fel az emberben, akkor ahelyett, hogy megpróbálná végiggondolni őket, vizsgálja meg: „Kinek jutnak ezek az eszébe?” Mit számít, hogy milyen sok gondolat bukkan fel benne!? Ha abban a pillanatban, amikor az adott gondolat eszébe jut, az ember éberen megvizsgálja: „Kinek jutott ez az eszébe?”, arra a következtetésre kell jutnia: „Nekem.” Ha pedig az ember ekkor felteszi magának a kérdést: „És én ki vagyok?”, akkor az elme visszatér forrásához [az Önvalóhoz] , és a felmerülő gondolatól is elcsitul. A kitartó gyakorlás során az elme egyre inkább képessé válik arra, hogy belemerüljön forrásába.
Minthogy még a spirituálisnak is az igazság a lényege, minden új igazság nyereséget jelent.
Mit tesz az energia? Túlél – változtatja a formáját, de túlél.
A távol-keleti kultúra mélyén az a felismerés nyugszik, hogy az ellentétek csak egymáshoz viszonyítva állnak fenn, így alapvető harmóniában vannak egymással. A konfliktus mindig felszínes, hiszen nem lehet végletes ellentét olyan ellentétpárok között, amelyek kölcsönösen egymástól függenek. Szellem és természet, szubjektum és objektum, jó és rossz, művész és médium elválasztása teljesen idegen e kultúrák számára.
Az embernek bíznia kell az éjszakai energiában ahhoz, hogy aludni tudjon. Az éjszakai energia – női energia. A kontrollról való lemondás, hit és a bizalom energiája.