139 idézet
Mert akik ebben a világban szeretik egymást, és képesek egymásba tekinteni, hogy lássák és megismerjék igazi lényegüket, a fenti világban gyorsan felismerik egymást. Tudják, hogy mily közel kerültek egymáshoz a halandók világában, eggyé válásuk a túlvilágon nagy örömöt fog szerezni.
Nem látod, hogy a tudatra ébredt emberek mily csekély jelentőséget tulajdonítanak már ennek a világnak?
Mindenki egy bizonyos feladattal jön a világra, ez a rendeltetése. Ha ezt nem hajtja végre, akkor az olyan, mintha semmit sem tett volna.
A spirituális és a valós életünk két külön egység, soha nem találkoznak egymással. Azt tanácsolom, hogy tedd le a listáidat, és hagyj fel a kereséssel. Minél inkább igyekszel spirituális lenni, annál inkább eltávolodsz saját magadtól. Ha valaki mássá kell válnod, az csupán színház. Az élet mindent meg fog mutatni, amit tudnod kell magadról, ha hagyod, és eléggé el tudsz csendesedni, hogy meghalld.
Az üresség jelentése önmagában az, hogy semmi sem létezik. Akkor tudatosítod valaminek a nem-létezését, amikor felismered magát a létezést. Ez az üresség.
Jelen lenni a mostban nem egyszerűen a saját elménk kezelése szempontjából fontos, hanem felbecsülhetetlen ajándék is egyben mások számára. Ha valakinek teljes figyelmet szentelsz, tudatod vele, hogy megértéssel fordulsz felé.
Az a spiritualitás, ami minden nap megnyomorít és elvesz egy darabot a szabadságodból, rettenetesen kártékony és egészségtelen. Egy valódi spirituális közösség egyre szabadabbá tesz és közelebb visz önmagadhoz.
A tökéletes elmélyülés állandó figyelem, az ember érzékleteinek, érzéseinek, gondolatainak követése – minden cél és kommentár nélkül. A tudat teljes tisztasága és jelenléte ez, aktív passzivitás, amelyben az események úgy jönnek-mennek, mint a tükörben a dolgok tükörképei: semmi más nem tükröződik benne, csak ami ott van.
Nincs szükségünk új vallásra vagy egy új bibliára. Egy új tapasztalásra van szükségünk – egy új érzésre arról, hogy milyen „én”-nek lenni.
A mandala, bár csupán a Mélymag mint lelki teljesség szimbóluma, egyúttal istenkép, imago Dei is, hiszen a középpont, a kör és a négyesség régóta ismert istenszimbólumok.
A jó kapcsolati krónikák – ami eltakarítja a hajdani rossz karma lehúzó mintázatait – kulcsa az őszinteség, az egyértelmű határok, valamint a tisztelet önmagunk és mások iránt.
A karma szó csak azt jelenti, hogy tett, de mivel minden hatásnak van ellenhatása, s mivel a szikra, mely bennünk él, isteni szikra, és szabad, és rendelkezik az élő szellemiség teremtőképességével, az okot minden esetben ő okozza, ő idézi elő, ő teremti, és ennek minden következményét a nagy körforgásban, örök visszatérésben meg kell élnie és tapasztalnia. Ez már nem szabadság kérdése, hanem a kötöttségé.
Egy inkarnációsorozat a végtelenségig tartana, ha nem lenne önmagára ébredés, ha a káprázatból nem lenne felébredés, ha a tapasztalás nem érlelné bölcsességgé a tudását és szeretetté az érzést – ha nem lenne megtisztulás.
A legtöbb ember úgy gondolja, hogy miután meghal, ha jól élte az életét, egy mennyország elnevezésű helyre jut. Más megvilágításba helyezve: mi van, ha mi a mennyországba születünk, és ez a jelen pillanat az, amikor a legkreatívabbak vagyunk? Ez az, ahol megvalósítjuk az álmainkat. A legtöbb elképzelésünk a mennyországról a földi életen alapszik, tehát valahol máshol keresni ostobaság volna. Minden látomás és álom, amiről beszélünk, valójában megvalósítható itt a földön.
Az első és legfontosabb célom az életben, hogy közel maradjak a lélekhez. Minden más megoldódik magától… ebben szintén biztos vagyok. A legfőbb spirituális törekvésem pedig az, hogy megmaradjak a pillanatban. Ne próbáljak a jövőbe látni, ne keseregjek régi hibák miatt, és hogy átérezzem a jelenben rejlő hatalmas erőt. Ez, barátaim, a boldogság titka.
Tudd, hogy az alak, amit látsz, elpusztul;
csupán a spirituális világ az, ami örök.
Miért kell játszadoznunk az edény alakjával?
Tedd félre az edény alakját, és keresd a vizet.
Ne meditáljon! Legyen!
Ne gondolja azt, hogy van! Legyen!
Ne gondolkozzék a létről! Ön az.
A valódi spirituális fejlődésben nem létezik az idő tényezője.
Az elmét csak a „Ki vagyok én?” kérdésének vizsgálatával lehet lecsillapítani. A „Ki vagyok én?” gondolata a többi gondolat elpusztítása után ugyanúgy elpusztul, mint a halotti máglya piszkálgatására szolgáló bot. Ha mégis más gondolatok merülnének fel az emberben, akkor ahelyett, hogy megpróbálná végiggondolni őket, vizsgálja meg: „Kinek jutnak ezek az eszébe?” Mit számít, hogy milyen sok gondolat bukkan fel benne!? Ha abban a pillanatban, amikor az adott gondolat eszébe jut, az ember éberen megvizsgálja: „Kinek jutott ez az eszébe?”, arra a következtetésre kell jutnia: „Nekem.” Ha pedig az ember ekkor felteszi magának a kérdést: „És én ki vagyok?”, akkor az elme visszatér forrásához [az Önvalóhoz] , és a felmerülő gondolatól is elcsitul. A kitartó gyakorlás során az elme egyre inkább képessé válik arra, hogy belemerüljön forrásába.
