A skót whisky olyan ital, amit nem egyből kedvel meg az ember. De ha él vele egy ideig, egyszer csak elkezd hatni a varázsa. Egyfajta különleges melegséget ad, ami a bourbonben nincs meg.
Charles Bukowski amerikai író és költő az underground irodalom ikonja, aki kendőzetlen őszinteséggel írt az életről, az emberi kapcsolatokról, a szegénységről és a társadalom árnyoldalairól.
Műveiben humor és líraiság keveredik megbotránkoztató szókimondással. Sajátos stílusa, önéletrajzi ihletésű regényei és a politikai korrektséggel szembemenő világlátása milliókat ragadott magával világszerte.
Bukowski egyszerre volt érzékeny és nyers, műveiben a valóságot szépítés nélkül, mégis lebilincselően tárta az olvasók elé.
Merülj el Charles Bukowski idézeteiben, és ismerd meg a legemlékezetesebb bölcsességeit!
Népszerű témakörök a szerzőtől:
Charles Bukowski idézetek a nőkről
Charles Bukowski idézetek az alkoholról
Sokkal jobban szeretem, ha egy nő dob engem. Akkor biztos lehetek benne, hogy ő tévedett.
A fájdalom furcsa dolog. Egy macska megöl egy madarat, autóbaleset áldozata leszel, valahol tűz üt ki… A fájdalom egyszer csak úgy jön, PUFF! Aztán kész, ott van, és érzed. A fájdalom valódi. És ha valaki látja, amint szenvedsz, annak szemében nagyon hülyén nézel ki. Úgy, mint aki hirtelen megbolondult. Nincs rá gyógymód, maximum ha ismersz valakit, aki megért téged, és még azt is tudja, hogy segítsen rajtad.
A pokolba vezető úton szép számmal akadt útitárs, de így is nagyon magányos volt az út.
A házasság egy szerződés, amit a felek azért írnak alá, hogy unalomban éljenek, míg a halál el nem választja őket.
Az én koromban az öngyilkosság már nem megoldás: alig van mit megölni.
Igaz volt, hogy az élet elviselhetetlen, csak a legtöbb embert megtanították rá, hogy megjátsszák, hogy nem az.
A fiataloknak még hiányzik a megfelelő tapasztalatuk ahhoz, hogy elkerüljék a hírnév csapdáit. Ráadásul sok híresség nem azért híres, mert olyan kitűnő és eredeti lenne a munkájuk, hanem mert a tömegek azonosulni tudnak vele. És nem azért azonosulnak vele, mert az valós, hanem épp azért, mert hamis – hisz legtöbbjük esetében az eszményeik, a tetteik és az életük is hamis.
A lányok jól mutattak messziről, ahogy ruhájukon és hajukon átsütött a nap. De ha közelebb mentél hozzájuk, és meghallottad, mi jött ki az agyukból a szájukon át, legszívesebben azonnal lyukat ástál volna egy dombba, hogy elbújhass ott egy géppisztollyal.
Már az is problémát jelent, hogy az ember életben maradjon egy szívtelen, értelmetlen társadalomban – mindenhol nehézségekbe ütközünk. A legtöbbünk egész életét éhezés és a létbizonytalanság határán éli le. Az elmének és a léleknek tulajdonképpen meg kéne őrülnie a szomorúságtól – és ez néha meg is történik.
Rohadtul unalmasak az emberek. Mindenhol a Földön. És csak még több rohadtul unalmas embert szaporítanak. Mekkora horror ez az egész! A Föld csak úgy nyüzsög tőlük.
Hirtelen hülyeségnek találtam, hogy bárkit is érdekeljen, hogy én mit gondolok valamiről. Ami az íróban a legjobb, az ott van a papíron. A többi általában értelmetlenség.
Mindig az egyszerűségben rejlik a titok, akár a legmélyebb igazságokról, akár arról van szó, hogy valamit meg kell tenni, írni, festeni. Az élet mélysége az egyszerűségében rejlik.
A nő olyan, mint a teljes állás. Az embernek pedig meg kell válogatnia, mivel foglalkozik. Főleg, ha az az állás érzelmileg is kimeríti.
Megjelent Victor, kezében egy borosüveggel.
– Van borom, de sehol egy dugóhúzó…
– Istenem! – sóhajtottam.
Amatőr alkoholista.
– Mivel foglalkozol?
– Semmivel. Iszom. Felváltva.
Minek kell annyi pénz? És mire jó ez az egész? A végén úgyis nincstelenül hal meg az ember, sőt a legtöbbünk úgy is él. Már az is győzelemnek számít, ha reggel az ember fel tudja venni a cipőjét.
Arra jutottam, hogy a színészek mások, mint mi. Nekik is megvan a maguk oka, hogy mit miért tesznek. Tudod, mi van, ha valaki hosszú órákon át, hosszú éveken át azt játssza, hogy más, mint valójában, annak meg is lehet a hatása. Már az is épp elég, ha az ember megpróbál önmaga lenni. Gondold csak el, milyen lehet minden erőddel azon lenni, hogy valaki más légy, aki nem is te vagy. És aztán valaki megint más, aki megint csak nem te. Aztán megint más. Tudod, mi van, elsőre izgalmasnak tűnhet. Csakhogy egy idő múlva, miután több tucat ember bőrébe bújtál, nehéz lehet visszaemlékezni, hogy ki is vagy valójában, különösen ha kénytelen vagy magadnak írni a szerepedet.