Úgy tűnik, hogy a Balaton nemcsak válaszokat ad, hanem sokszor segít a megfelelő kérdéseket is feltenni egymásnak.
Kormos H. Barbara
magyar író
A Balaton mindig itt volt, ha bármiben kételkedtem. Akár azt is mondhatnám, hogy az egyetlen igazán biztos pont az életemben.
Nekem a Balaton a minden. Az a hely, ahol senki sem néz rád furcsán, ha egy szál fürdőgatyában vagy fürdőruhában, mezítláb rohangálsz. …. De nem csak a strandon! Bárhol, bármikor. Imádom a színeket, az ízeket, az illatokat, azt az egyedülálló vibrálást, amit a tó áraszt. Nekem nincs olyan, hogy nyári Balaton. Itt születtem, itt nőttem fel, ezért minden évszakot másért szeretek. Nyáron lüktet a táj, lángos, fröccs, hosszú nappalok, lazulás a stégen. Nyüzsög az egész környék. De aztán jön az ősz, és ahogy egyre kevesebb ember lesz, kezd elcsendesedni minden. Télen pedig szinte vágni lehet a csendet. Jártam már pár helyen a világban, de azt a nyugalmat és békét, amit olyankor áraszt a tó, sehol máshol nem éreztem.
Szerintem mi alakítjuk az életünket, nincs olyan, hogy sors vagy végzet. Olyan ez, mint a hekk. A „balatoni hekk” – teszi hozzá, és idézőjelet imitál az ujjaival a levegőben.
– Tessék? – kérdem értetlenül.
– Mint a balatoni hekk, jól értetted. Nem létezik. Nincs olyan, hogy balatoni hekk, mert a hekk soha a büdös életben nem élt a Balatonban. Kamu az egész. Pont, mint a sors.