Az egyetlen különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jók álképűsködnek, a rosszak pedig nem akarnak másoknak látszani, mint amilyenek valójában.
Mindaddig nem ítélhetjük meg az embert helyesen, amíg nem szeretjük.
Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.
Csak mi hisszük, hogy másoknak is létfontosságú, amit csinálunk, és emlékezetünk fennmarad az idők végezetéig. Ezek nagyon mulandó dolgok, az embereket mindig a jelen idő érdekli.
Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tűnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.
Mindenki csak azt hallja meg, amit megért.
Egy ember jellemét az mutatja meg legjobban, hogy (a) miként bánik másokkal, akiktől semmi hasznot nem remélhet, és (b) miként bánik azokkal, akik nem tudnak visszavágni.
Nyaktól lefelé nagyon kevesen érnek heti száz dollárnál többet. Nyaktól fölfelé az ember értékének nincs határa. Ehhez képest mit csinálunk? Mindennap megtömjük a hasunkat, a száz dollárt sem érő, nyakon aluli részünket. Milyen gyakran tápláljuk az elménket, azt a részünket, amelynek az értéke, kereső- és boldogságszerző képessége határtalan?
Ahhoz, hogy az ember valami egész újat meglásson, ahhoz egész másképp kell gondolkodni. És ha az ember másképp gondolkodik, azt mondják, hogy bolond.
Kétféle erőszak van: aktív és passzív. Az aktív erőszak ablakokat, koponyákat tör be. A passzív erőszak azoknak az embereknek az erőszakossága, akik semmi másnak nem adják meg magukat, csak az aktív erőszaknak. A kétféle erőszak nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz: a passzív erőszak erőszakot szül; nem hagy más választási lehetőséget.
Sajnos ma már a közönségnek is elveszett az a belső érzéke, hogy átadja magát egy meg nem tagadható folyamatnak, mert „érteni” akarja, amit látott, zavarja, ha nem tudja, mit és miért kellene élveznie. És ez az élet más területeire is igaz: mindent „érteni” akarunk, mert elveszítettük a kapcsolatot a valóság mélyebb tartalmaival, és azt hisszük, hogy intellektuális magyarázatok által kerülünk majd közelebb ezekhez.
Életem során számtalan emberrel találkoztam, aki a jóról és a rosszról beszélt. Ezek a kifejezések nem jelentenek semmit. Mindenki a maga érdekében cselekszik. Mellékes, kinek ártanak vele.
Nagyon figyelj oda azokra az emberekre, akik nem tapsolnak, amikor nyersz.
Ha azt csinálhatod, amiben a legjobb vagy és ez boldoggá tesz, akkor már teljesebb az életed, mint a legtöbb embernek.
Velem kapcsolatban az emberek kétféle módon nyilatkoznak meg. Vagy dicsérnek, vagy gyaláznak. Igyekszem mindezt humorosan felfogni. A kritikákat elfogadom. Része mindez a a profi életnek. Aki ezt nem tudja elviselni, az nem tud megmaradni a mai futballközegben.
Utálom, mikor az emberek már az előtt azt mondják nekem, hogy „örülök, hogy látlak”, mielőtt bármit is mondtam volna nekik. Honnan veszik, hogy örülnek, hogy látnak, mikor egy seggfej vagyok?
Egy embert azzal tudsz hosszú távra lekötelezni, amit a legjobban szeret. Mert azt feltétlenül viszonozni akarja. Csak érezned kell, hogy mikor jön el az ideje.