Ötvenhat annyiféle, ahányan átéltük.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A szavam, netán a magatartásom talán azért nyom a latban valamit, mert tudni lehet rólam, hogy bizonyos kérdésekben – a demokrácia kérdéseiben – nem ismerek alkut. Többek közt következetesen békességre „uszítok.” Ezt az esetenként nagyon is kellemetlen uszítást hol innét, hol onnét veszik rossz néven, mert aki épp nem kívánja, az nem kedveli, ha kedvét szegik.
A mérhető népszerűségembe bizonyára belejátszik az is, hogy nekem semmi közöm az adóemelésekhez, a benzinár-emeléshez. Afféle „lengéscsillapító” vagyok az állam kocsijában, amelyben a parlament a motor. De lengéscsillapító nélkül, úgy hiszem, az „utas”, az ország népe nehezebben viselné a rázást. S hiszem, hogy kormányozni is bajosabb volna a kocsit.
Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.
Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.
Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik.
