Egyetlen dolog, amit biztosan tudok a gyerekekről: ha nem kapják meg a számukra a nélkülözhetetlen szeretetet a szüleiktől, megszerzik maguknak valaki mástól, nagyszülőtől vagy bárkitől, akihez aztán feltétel nélkül ragaszkodnak.
Michael Jackson
1958. aug. 29. - 2009. jún. 25.
amerikai énekes, dalszerző
Az Off the Wall elkészítésének ideje – a végső siker ellenére – életem egyik legnehezebb időszaka volt. Akkoriban nagyon kevés igazi barátom volt, ezért elszigeteltnek éreztem magam. Olyan magányos voltam, hogy gyakran indultam sétálni a környéken, abban a reményben, hogy összetalálkozom valakivel, akivel beszélgethetek vagy összebarátkozhatom. Olyan emberekkel akartam találkozni, akik nem tudják, ki vagyok. Szerettem volna találni valakit, aki csak azért akar a barátom lenni, mert kedvel engem, s mert maga is barátra vágyik. Nem pedig azért, mert tudja, hogy az vagyok, aki. Akárkivel szívesen megismerkedtem volna a szomszédok közül – a szomszéd gyerekekkel is. Bárkivel.
Nemcsak el akarom érni az általam felállított mércét, de túl is akarok lépni rajta.
Nem hiszem, hogy valaha is tökéletesen boldog lennék. Azok közé tartozom, akiket igen nehéz elégedetté tenni. Ugyanakkor tudom mennyi mindenért kell hálásnak lennem, s nagyra értékelem az egészségemet, a családom s a barátaim szeretetét.
Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy a szeretet és a zene hatalmával egyesítsem a földön élő embereket.
Bizonyos okok miatt öregnek érzem magam. Úgy érzem valóban, hogy öreg a lelkem. Sokat láttam és sokat tapasztaltam. És a ledolgozott sok-sok év után nehéz elfogadni, hogy még csak huszonkilenc éves vagyok. Már huszonnégy éve csinálom.
Mindig meglep, amikor azt feltételezik, hogy amit a művész alkot, csakis közvetlen élettapasztalaton nyugodhat, vagy feltétlenül az ő életstílusát tükrözi. Gyakran mi sem áll távolabb az igazságtól.
Szeretek gyerekek között lenni. Ők mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg az irányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk, sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket.
A sajtó üzlet: az újságok és képeslapok pénzt akarnak csinálni – sokszor akár a pontosság, a tisztesség és az igazság feladása árán is.
Számomra igazi bátorság az, amely nem harcban keresi az ellentétek feloldását, az igazi bölcsesség, amely békés megoldást teremt.
A majdnem hisztérikusan viselkedő lányok rohama az akkori idők egyik legrémisztőbb élménye volt számomra. Elképzelhetetlenül durvák voltak. Ha elhatároztuk, hogy bemegyünk egy üzletbe körülnézni, mit lehetne ott kapni, a rajongóink azonnal fölismertek bennünket, és csaknem lerombolták a helyiséget. Egyszerűen szétszedtek mindent. Pultokat borítottak fel, ablakot törtek, pénztárgépeket döntöttek le. Mi pedig csak néhány ruhát szerettünk volna megnézni! Amikor ezek a rohamok elkezdődtek, az őrjöngés, a rajongás, a közfeltűnés nagyobb volt, semhogy megbírkózhattunk volna vele.
Számomra semmi sem fontosabb annál, mint hogy boldoggá tegyem az embereket, megszabadítsam őket mindennapi gondjaiktól, könnyítsek terheiken. Azt akarom, hogy elégedetten menjenek haza az előadás után: „Ez igen, ez nagyszerű volt. Legközelebb megint elmennék. Nagyon jól éreztem magam.” Számomra ez az egyetlen dolog létezik. Ez az igazi csoda.
Mindig szerettem volna jó elbeszélő lenni, hogy elmondhassam azokat a történeteket, amelyek a lelkemből fakadnak. Szeretnék tűz mellett üldögélve mesélni az embereknek – láttatni velük mindent, megríkatni és megnevettetni, érzelmileg elragadni őket a megtévesztő egyszerűségű szavak erejével.
Senki sem tudja a legjobb formáját hozni, ha közben örökké kételkedik önmagában. Ha az ember nem hisz saját magában, akkor ki higgyen benne?
Néha az igazságtalan bánásmód megedzi és határozottabbá teszi a jellemet. A rabszolgaság rettenetes dolog volt, de amikor a feketék Amerikában végre felszabadultak az elnyomó rendszer alól, erősebbek voltak, mint valaha. Tudták, milyen az, amikor rabszolgatartók nyomorítják meg a lelkeket. Nem engedhették, hogy ez valaha is megismétlődjön.
Ha meg akarjuk javítani a világot, nézzünk végig önmagunkon, és változzunk meg. Kezdjük azzal az emberrel, aki a tükörből néz vissza ránk. Kezdjük saját magunkon.
A művész legfontosabb eszköze a képzelőereje.
Nekem magamnak is sok állatom van és szeretem őket mindenek felett. Hogyan tudnám akkor a húsukat megenni? 20 éves korom óta egy falat húshoz nem nyúltam.
Mielőtt elítélsz, próbálj igazán szeretni!
Nézz a szívedbe, és aztán kérdezz.
Láttad a gyermekkoromat?
