Kegyetlen objektivitással tudom szemlélni a saját munkámat alkotás közben, s ha valami nincs rendben, azonnal megérzem.
Michael Jackson
1958. aug. 29. - 2009. jún. 25.
amerikai énekes, dalszerző
Elvis, bármilyen fontos volt is a zenei életben feketék és fehérek számára egyaránt, rám nem volt hatással.
Liza Minelli barátsága nagy örömmel tölt el. Olyan ő nekem, mint egy lánytestvér. Összejövünk, elbeszélgetünk a show-világ eseményeiről, amely szinte a vérünkben van. Mindkettőnk mindennapi kenyere a tánc és a dal. Mindig nagyon jól érezzük magunkat együtt. Szeretem őt.
A családi és üzleti élet összekeveredése kényes helyzeteket teremt.
Fontos, hogy a művész mindig maga irányíthassa az életét és a munkáját. A múltban sokszor megesett művészekkel, hogy kihasználták őket. Én megtanultam, hogy ez elkerülhető, ha az ember kiáll az igazáért, nem törődve a következményekkel.
Én magam még csak ki sem próbáltam a kábítószereket – sem a marihuánát, sem a kokaint, semmit. Hangsúlyozom, egyszer sem próbáltam őket. Irtózom a gondolatától is. Ez nem jelenti azt, hogy sosem estünk kísértésbe. Olyan időszakban voltunk a show-business gyakorló zenészei, amikor a kábítószer élvezete általánosan elterjedt volt. Nem akarok ítélkezni, hiszen nem erkölcsi kérdésnek tekintem a dolgot, de túl sok kábítószer elpusztította életet láttam ahhoz, hogy azt gondoljam, ezzel nem szabad játszani. Természetesen én sem vagyok angyal, megvannak a magam rossz szokásai, de a kábítószer nem tartozik közéjük.
Mindig kedveltem az állatokat, szerettem róluk olvasni, és szerettem nézni azokat a filmeket, melyekben állatok szerepelnek.
Anyánk mellett nekünk nem volt szükségünk senkire. Az útmutatás, amelyet átadott nekünk, felbecsülhetetlen. Jóság, szeretet és megértés embertársaink iránt, ezek voltak a vezérelvei. Ne bántsd az embereket! Sose kéregess! Sose élj vissza mások nagylelkűségével! A mi családunkban ezek számítottak erénynek. Mindig azt akarta, hogy adjunk, s azt, hogy sohase kérjünk vagy kolduljunk. Hát, ilyen asszony az én anyán.
Anyám tudta, hogy a paralízist Isten nem büntetésül, hanem próbatételképpen rótta rá, hogy győzedelmeskedjék rajta, s erősen belém oltotta Isten szeretetét, amelyet életem végéig megőrzök.
Ha az ember beleszületik a show-business-be, nem elég érett ahhoz,hogy megértse, mi zajlik körülötte. Anélkül, hogy akár csak jelen lenne, mások egyszerűen eldöntik az életét.
A bátyám, Marlon is pattanásos volt, de őt ez nem zavarta. Én azonban nem akartam látni senkit, és nem akartam, hogy bárki lásson engem ilyen állapotban.
Apa sokszor annyira felizgatott és annyira bántott, hogy megpróbáltam visszaütni, s ezért még jobban kikaptam. Hozzávágtam a cipőmet vagy ököllel ütöttem. Így aztán többet kaptam, mint valamennyi bátyám együttvéve. Visszaütöttem, és apám majdnem megölt, csaknem kettéhasított. Anya mesélte, hogy még egészen kicsi voltam, s már akkor is visszaütöttem, de erre nem emlékszem.
A tökéletességre törekszem mindig, addig hajtok, amíg össze nem esem.
A „Man in the Mirror” (Ember a tükörben) fontos üzenetet tolmácsol. Szeretem ezt a dalt. Ha John Lennon még élne, bizonyára magáénak érezné, mert arra int, hogy ha jobbá akarjuk tenni a világot, először saját magunknak kell megváltoznunk.
Hiszem, hogy a házasság csodálatos dolog, ha mindkét ember jól érzi magát benne. Hiszek a szerelemben. Nagyon is hiszek.
A siker feltételen velejárója a magányosság. Ez így igaz. Az emberek azt hiszik, a sikeres művész boldog, hiszen mindene megvan. Mindenhová eljuthat, és bármit megtehet. Pedig éppen a legalapvetőbb dologban szenved hiányt.
Tudom, hogy a rajongóink jó szándékúak, szeretem őket a lelkesedésükért és támogatásukért, de a tömegjelenetek ijesztőek.
A sok próbával és utazással járó életmód ellenére anyám mindig talált időt arra, hogy elvigyen engem, általában Rebbie-vel és LaToyával együtt, Kingdom Hallba, Jehova Tanúihoz.
Nehéz volt megtennem, de kénytelen voltam megtanulni, hogy óvakodjam a körülöttem levő emberek némelyikétől. Fontossági listámon Isten volt az első, utána jött anyám és apám, majd pedig a testvéreim következtek.
Végül is az a legfontosabb, hogy az ember hű legyen önmagához és azokhoz, akik szeretik őt. És dolgozzon sokat. Dolgozzon úgy, mintha a holnap már nem is létezne. Képezze magát! Küzdjön! Képezze magát, és fejlessze tehetségét a legmagasabb szintre. Legyen a legjobb a maga területén, mint bárki más. Használja hivatása eszközeit, legyen az könyv, táncparkett vagy az úszáshoz szükséges medencényi víz. Bármi legyen is, az az övé.




