A reneszánsz ember, bármerre jár, otthon van!
Ez a zajos világ, amelyben élünk, a kötelezettségekkel, határidőkkel, javítsdmeg-eztekkel, csináld-meg-aztokkal, az elvárásokkal megnehezíti a tisztánlátás és lelki béke elérését, akár híres az ember, akár nem. Tudatosan olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, hogy megkaphassuk ezt a tisztánlátást. Ennek a módja lehet imádság, meditáció, séta, a megfelelő társaság, kirándulás, kinek mi.
Honnan tudjuk, amikor belebotlunk egy igazságba vagy egy igazság belénk? Hiszem, hogy az igazság állandóan körülvesz bennünket. A névtelen angyalok, a pillangók, a válaszok mindig itt vannak, csak mi nem mindig azonosítjuk, halljuk, látjuk, ragadjuk meg vagy érjük el őket – mert nem vagyunk a megfelelő helyen.
Vagy megbocsátunk, vagy megunjuk és belebetegszünk.
A tisztességes ember párnája a lelki béke, és nem számít, ki van az ágyunkban éjjel, önmagunkkal alszunk.
A pillanatra születtünk. Mindnyájan minden pillanatra születtünk, amivel találkozunk. Akár a pillanat teremt bennünket, akár mi a pillanatot. Akár tehetetlenek vagyunk benne, akár uraljuk, a ragadozó vagy az áldozat, arra a pillanatra születtünk.
„Bárcsak.” Azt jelenti, akartál valamit, de nem kaptad meg. Valamiért nem történt meg, vagy te ügyetlenkedted el, vagy a világ avatkozott közbe. Néha csak így alakul, ilyenkor a legjobb kecsesen meghajolni. De a leggyakrabban, túl gyakran is, azért nem kapjuk meg, amit akarunk, mert korán feladtuk vagy nem vállaltuk a szükséges kockázatot. Minél több melót tolunk a bárcsakjaink alá, annál inkább megkapjuk, amit akarunk. Ne egyensúlyozzunk halálunkig a „túl késő”, „túl korán” kötelén.
Amikor MEGTEHETED, kérdezd meg magadtól, hogy AKAROD-E, mielőtt megteszed.
Sokakhoz hasonlóan nekem is apám elvesztése volt a férfivá érés legfontosabb rítusa.
A sikerhez szépen sorban kell haladni. Jól csinálni egy dolgot, azután egy másikat. Egyszer, még egyszer, újra meg újra a végéig, azután megint szépen sorban.
Nem születünk egyforma körülmények közé vagy egyenlő képességekkel, de egyenlő esélyt kéne kapnunk.
Nem azért vagyunk itt, hogy toleráljuk a különbségeinket, azért vagyunk itt, hogy elfogadjuk. Nem azért vagyunk itt, hogy az egyformaságunkat ünnepeljük, azért vagyunk itt, hogy tisztelegjünk az egyediségünk előtt.
Az utazás és az emberiesség tanította nekem a legtöbbet. Segítettek megérteni az emberiség közös nevezőjét. Az értékeket.
Mélyedj el magadban, aztán mélyedj el a világban.
Láttam sok törzset Észak-Afrika sivatagaiban, amiknek kilenc gyerekkel, villany nélkül több öröm, szeretet, tisztesség és nevetés jut, mint a legtöbb anyagiakban dúskáló embernek, akivel találkoztam.
Minél többet utazunk, annál inkább meglátjuk, hogy mennyire hasonlók az emberi szükségleteink.
Mindig is lenyűgöztek az emberek és kultúrák közti különbségek, mindig élvezettel kerestem a közös értékeket, amelyek a különbségeink alapzatát alkotják.
A jövő az igazi szörnyeteg,
nem a mumus az ágy alatt.
A múlt csak valami, amit
holnap megpróbálunk lefutni.
A szörnyeteg az igazi jövő.
Az ismeretlen.
A még át nem lépett határ.
A még nem vállalt kihívás.
A még fel nem ismert potenciál.
A még meg nem szelídített sárkány.
Egyirányú Ütközőpályán,
ahol már nincs visszaút,
a jövő, a sárkány,
mindig ránk vár,
mindig látja, hogy jövünk.
hát emeljük fel a fejünket,
nézzünk a szemébe,
és figyeljük, hogy figyel.
Szükségünk van korlátokra, határokra, gravitációra, demarkációra, formára és ellenállásra ahhoz, hogy legyen rend. Ez a rend felelősséget teremt. A felelősség ítélőképességet teremt. Az ítélőképesség választást teremt. A szabadság a választásban rejlik.