Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni. Mert az otthon egy érzés. Egy érzés, amit nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.
Otthon idézetek
Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat, amelyektől úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük.
Ott vagy otthon, ahol a szíved lakozik.
Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet. Lehet, hogy már nem emlékszel rá, de én komolyan gondoltam, hogy építek neked egy házat, egy hatalmas kerttel egy dombra, ahonnan tisztán lehet látni a tengert. A legmodernebb konyhával felszerelve, az alagsorban pedig lett volna egy stúdió, a szobádban a szekrényedből sosem fogytak volna ki a divatosabbnál divatosabb ruhák. Egy menedék lett volna neked, aki olyan sokat sírtál már a férfiak miatt, egy menedék, ahova mindig mosolyogva tértél volna haza.
A hely, ahol valaki gondol rád, nevezhető úgy, hogy az otthonod.
A nőket nem a csillagok érdeklik, hanem a négy fal, amely menedéket nyújt, amikor fúj a szél, a tűzhelyen rotyogó fazékra figyelnek és jól táplált, alvó gyerekek arcát ügyelik.
Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derűvel. És ültette, egyszerűen azért, mert szerette a fát és a fákon keresztül akarta elmondani mindazt, ami az otthonban kapcsolatban felgyűlt benne s amiket szavakba önteni nem tudott.
Az asszony viselkedjék úgy, mint egy feleséghez illik, az otthona pedig legyen otthon. Ha máson jár az esze, ne menjen férjhez.
Luxusra nincs szükségem. Egy apró falucskából jövök. Kinek mennyi pénze van, nem számít. Belül még mindig abban a falucskában élek, csak azóta egy kicsit nagyobbacska lett.
Minél távolabb vagyunk az otthonunktól, annál többet gondolunk rá. A nap melegére sem akkor emlékezünk, mikor éppen süt, hanem akkor, ha nagy sötét felhők járnak felettünk.
Ifjúkorunk városai formáltak bennünket azzá, amik vagyunk, legyenek bármilyen elmaradottak is. Megvetjük őket, vagy, vesztünkre, túlságos könnyen megfeledkezünk róluk. Pedig hidd el, néha haza kell és haza is lehet látogatnunk. Nem, nem azért, hogy megtaláljuk elveszett otthonunkat, hanem, hogy emlékét szentté tegyük.
Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok,
alatta a föld rég futóhomok,
s hová a szél hajtja, ott ver tanyát
az, aki egyszer elhagyta otthonát.
Nagyváros, nagyváros,
ne csábíts te engem,
maradok holtomig,
itt, ahol születtem!
Vágyunk az otthonosság érzetére, ahol mindenkinek joga, hogy sérelmeit és álmait, véleményét elmondhassa, s ugyanakkor kötelessége, hogy a másikat meghallgassa. Ehhez szükséges az az akarat, ami a mérleg serpenyőjének mindkét oldalát felszabadítja, s ránk bízza, a súlyt melyik oldalára helyezzük.
Az otthon egy érzés, amikor tartozol valahova, és kellesz valakinek.