1944. január 6. -
magyar származású kanadai orvos. A függőségek kutatásával és kezelésével foglalkozik
Máté Gábor legfontosabb idézetei a traumák gyógyításáról, a test és lélek egységéről, valamint önmagunk megismeréséről szólnak. A világhírű orvos szerint gyógyulásunk kulcsa, hogy felismerjük érzéseinket, és szembenézzünk a múltbéli sebeinkkel.
A depresszió megküzdési mechanizmus, amely enyhíti a fájdalmat és a dühöt, elfojtja azokat a magatartásokat, amelyek veszélyessé válhatnának. Nem azt állítom ezzel, hogy a neurotranszmitterek ne vennék ki a részüket a depresszióból – de amikor eltérnek a normálistól, azzal visszatükrözik azt, amit átéltek, és nem kiváltják őket. Az összezavarodó agy a fejlődés szakaszában a létezéssel járó traumákat fejezi ki, és a stabilizálódást követően maga is további stressz forrásává válik.
A fogyasztói társadalmat nem az érdekli, hogy mi a véleményem, mik a gondolataim. Az érdekli, hogy hogyan dolgozom – esetleg teljesen unalmas és értelmetlen munkakörben – és mennyit vásárolok az üzletekben. Minél inkább elnyomom saját magamat, az érzelmeimet, a véleményemet, annál inkább beleereszkedem abba a gépezetbe, amit ez a társadalom képvisel. Így elfogadhatóbb polgár leszek, elfogadhatóbb tagja a társadalomnak annak dacára, hogy magamat teljesen elveszítem.
Az orvostudomány a lélek és a test egységét már évtizedekkel ezelőtt kimutatta, a vezető orvosok már évszázadok óta erről beszélnek. A kritikám épp az az orvos kollégáimmal szemben, hogy nem túl tudományosak, hanem hogy nem elég tudományosak. Nem veszik figyelembe azt a tudományt, ami a lelkünk és a fizikai testünk egységét mutatja.
A valódi motiváció azt jelenti, hogy nem azért döntök úgy, hogy valamit megteszek, mert valaki ezt várja tőlem, mert azt hiszem, hogy ezzel kivívom majd az elismerését és tiszteletét, vagy mert egy belső hang azt mondja, hogy meg „kell” tennem, és nem is azért, mert ezzel nyomatékosítom a függetlenségemet valakivel szemben, aki ezt tiltani akarja nekem, hanem azért, mert az mások véleményétől függetlenül kielégülést jelent számomra. Egészen addig, amíg másnak szándékosan kárt vagy sérülést nem okozok, tisztelni fogom a saját preferenciáimat és hajlamaimat, még akkor is, ha ezzel másoknak csalódást okozok.
A dohányzás ugyanúgy nem okoz rákot, mint ahogyan az sem feltétlenül fullad meg, aki mély vízbe esik.
Azok a gyerekek, akik szüleik gondviselőjévé válnak, önmaguk életen át tartó megtagadására készülnek. A gyermekre kiosztott szerepben nagy jelentősége van a szülők saját kielégítetlen gyermekkori szükségleteinek, és így tovább generációkig visszamenőleg.
Aki tudatosan ellenőrzi a légzését, az uralni tudja az érzelmeit és az indulatait is. Az pedig annyit jelent, hogy okosan használja őket, és eléri, amit akar.
Nem mások elvárásai és szándékai, hanem az a kép váltja ki a stresszt, amelyet ezekről alkotunk.
Újra és újra azok jelentkeztek krónikus betegségekkel a rendelésemen, és azok kerültek a vezetésem alatt működő kórházi palliatív osztályra, akik „békés” emberek voltak: azok, akik kényszeresen a maguké elé helyezték mások elvárásait meg szükségleteit, és elfojtották az úgynevezett negatív érzelmeiket. Rájöttem, hogy ezek a betegeim nagyobb eséllyel lesznek rákosak, és rosszabbak a kilátásaik.
A felnőttkori lelki stressz egyik legalapvetőbb forrása éppen az, ha a gyerekkorban nem alakulnak ki a személyes határok. Ez ugyanis állandó negatív hatással van a szervezet hormonháztartására és immunrendszerére, mivel akik nem érzékelik egyértelműen a személyes határaikat, azok stresszben élnek; mindennapjaik állandó része, hogy mások betolakodnak az életükbe. Megtanulják azonban, hogy mindezt kizárják a tudatukból.
A bél messze nem csak az emésztőrendszerünk egyik eleme. Egyben egy saját idegrendszerrel rendelkező érzékelőeszköz is, amely kapcsolódik az agy érzelmi központjaihoz. Mindenki számára egyértelmű, hogy miért nevezik a felkavaró eseményeket „gyomorszorítónak”. A hasi érzetek, legyenek bár kellemesek vagy kellemetlenek, természetes testi reakciók: segítenek értékelni, hogy mi történik körülöttünk, és tájékoztatnak arról, hogy éppen veszélyben vagyunk-e. A hányinger, a hasfájás, avagy épp a gyomor kellemes bizsergése irányt mutat élményeink értelmezésében.
Azt hiszem, az segítene magának leginkább, ha megbocsátóbb lenne önmagával szemben.
Megpillanthatjuk valódi önmagunkat, ha vesszük a bátorságot, és szembe merünk nézni a negatív gondolatainkkal.
Az elkalandozás – mondjuk, a fantázia álomvilágába – képessé teszi a gyermeket arra, hogy elviselje mindazokat az élményeket, amelyekre, ha reagálna, bajba sodorná magát.
Amikor bebizonyítom, hogy a stressz egyik legfőbb kiváltó oka az elfojtás, ami jelentős mértékben hozzájárul a betegségek kialakulásához, nem szeretnék senkit azzal vádolni, hogy „önmagát betegíti meg”. […] A tanulást és a gyógyítást szeretném elősegíteni, nem pedig a kultúránkban amúgy is túltengő vádaskodáshoz akarok hozzájárulni.
Az, hogy az életmódunk és az ebből adódó betegség közt összefüggés van, mondjuk, a dohányzás és a tüdőrák esetében, teljesen nyilvánvaló mindenki számára – kivételt ez alól talán csak a dohánygyárak vezetői képeznek. Ám az érzelmi élet és a szklerózis multiplex, az emlőrák vagy az ízületi gyulladás megjelenése között már nehezebben bizonyítható a kapcsolat. A páciens számára olyan ez, mintha nem lenne elég szörnyű csapás, hogy megbetegedett, hanem még hibásnak is kellene éreznie magát azért, mert olyan, amilyen.
Ha az orvos kizárja a betegség megközelítéséből a beteg élettörténetének megismerését, a gyógyítás hatásos eszközeitől fosztja meg magát. Ha ezt tudomásul vennék, akkor talán nem kapkodnának olyan kétségbeesetten a gyógyszeripar új csodaszerei után sem.
Társadalmunk többre tartja a fogyasztói szemléletet, mint a gyermekek egészséges nevelését. Gazdasági okokból aktívan gátolják a gyermekek szüleikhez való természetes kötődését.
Ha tovább akarsz menni a gyógyulás útján, akkor nem szabad számon kérni magadon azt, hogy jelen pillanatban hol tartasz. Nem ítélheted el magadat amiatt, mert nem jutottál oda hamarabb.
A gyógyulás nem egyetlen esemény vagy aktus. A gyógyulás egy folyamat révén, magában a folyamatban áll elő.
Máté Gábor magyar származású kanadai orvos és író, akinek munkássága világszerte ismertté vált a trauma, a függőségek és a lelki egészség összefüggéseinek feltárásával. Gondolkodásának középpontjában az a felismerés áll, hogy a testi és lelki betegségek hátterében gyakran feldolgozatlan érzelmi sérülések húzódnak meg. Szavai empatikusak, mégis határozottak: nem hibáztatnak, hanem megértésre ösztönöznek.
A Máté Gábor idézetek az önismeretről, a gyermekkori tapasztalatok hatásairól és az együttérzés gyógyító erejéről szólnak. Gondolatai arra inspirálnak, hogy ne tünetekben, hanem történetekben gondolkodjunk, és hogy merjünk szembenézni saját belső fájdalmainkkal. Szavai egyszerre vigasztalóak és felrázóak, mert rámutatnak a változás lehetőségére.
Ez a gyűjtemény azokhoz szól, akik szeretnék mélyebben megérteni önmagukat és másokat. Máté Gábor idézetei segítenek felismerni a kapcsolódás, az elfogadás és az őszinte jelenlét fontosságát – mind önmagunkkal, mind a környezetünkkel szemben.
Az itt összegyűjtött gondolatok emlékeztetnek arra, hogy a gyógyulás nem gyors folyamat, hanem egy út, amely figyelmet, türelmet és együttérzést igényel. Máté Gábor szavai irányt mutatnak ezen az úton.
