A betlehem kész lett, és csodálatosan szép lett. Ha meggyújtottuk benne a kis gyertyát, megmelegedett a szívünk is, és szívünk melegénél a Szent Család is élni látszott.
Fekete István
1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.
József Attila-díjas magyar író
Ilyenkor ítélkezik a tél, aránylag egyszerűen, ámbár kegyetlenül. Élet vagy halál. Más paragrafus nincs a törvénykönyvében. Aki bírja a hideget és koplalást, az marad, aki nem, az elmúlik. Aki megőrzi az inak rugalmasságát, a szárnyak gyorsaságát, a szemek élességét, a rebbenés, a menekülés, a kitérés ösztönös reakcióit, az eléri a tavaszt, és megszerzi az időt, hogy szeressen, fészket rakjon, barlangot kaparjon és szaporodjék; aki nem, az elpusztul, mert nem érdemli meg, hogy fiaiban a puhaságot, gyengeséget, tehetetlenséget tovább szaporítsa.
A kutya az álmos, de egyébként barátságos farkbillentéssel azt mondta, hogy:
– Szervusz, gyerek, nem ismerlek, és álmos vagyok, de azért – szervusz …
Keleti szél száll, de ezt csak a füvek mutatják meg az öreg nyárfa suttogó levelei. Szelíd ez a szél, alig mozog, de azért mégiscsak szél. A füvek nyugatnak dőlnek, a vén fa suttogása is arra úszik, mintha üzenetet küldene a csornai útra és a malom felé a testvér jegenyéknek.
– Azt hiszed ezt a háborút mi vesztettük el 1918-ban? Fenét. Azt hiszed, Trianont Trianonban csinálták? Ne hidd. A kiegyezéstől csinálták a forradalomig. Kivándorlóirodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart és a céheket, pedig ezekből kellett volna a kivénhedt, földjevesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni.
Ember vagy, Tutajos. Kivele, ami a bögyödben van; nem bujkálni, és nem hazudni! Nem lenyelni, nem rágódni, hanem kiköpni, és vállalni a következményeket.
Vannak persze a kutyák között is szelíd, vidám, komor, hamis, goromba, stréber, tolvaj, sőt hülye egyéniségek is; ez a hülyeség azonban nem az elmebeli képességre vonatkozik, hanem arra, hogy mindenkivel barátkozik, mindenkire hallgat, nem disztingvál, és végül rámegy az autó, vagy elviszi a sintér. Ez rendesen nevelési hiba, mert a kutyák – általában – egészséges ösztönökkel jönnek a világra.
Nem az az igazi szív, amit házasság előtt, hanem amit házasság után farag az ember.
Azt hiszem nem volt kor, amelyben ennyi „állítólag”, ennyi „ha”, és ennyi hazugság született volna.
Különcnek, hóbortosnak tartották az emberek, mint ahogy mindenkit annak tartanak, akinek mélyebben járnak gondolatai, mint az övék.
Szóval: élünk, mint hal a vízben. Ezt a hasonlatot minden ember ismeri, és minden ember tudja, hogy a halak jólélnek a vízben. A halak nem ismerik a hasonlatot, és nem is tudják, hogy ők jól élnek. Ha tehát nagyot csobban a víz, és ezüstös villanással vágódik fel a hal a levegőbe, teljesen indokolatlan azt mondani, hogy:
– Ejnye, de jó kedve van annak a potykának… – mert a potyka talán kétségbeesett halálfélelmében ugrott ki a csuka vagy harcsa elől, esetleg a fájdalomtól, melyet a lerázhatatlan halpiócák okoznak.
Nemcsak munka van a világon, hanem pihenés és másféle öröm is.
Azt hiszed, ha kétszáz bolond közé beeresztel egy épeszű embert, nem azt nézi a kétszáz bolond bolondnak?
Amit tanult és amit tud, nem a hivatalok szűk csatornájába fogja önteni, hol színtelen keverék lesz belőle, és ami érték van benne, az lesüllyed a fenekére. Gondolatait maga akarja elvetni, a maga földjébe. Látni akarja, amikor azok életre kelnek, és maga akar azokról szüretelni!
Régi, kockás, elsárgult levélpapírok, de a betűk úgy élnek, mintha tegnap íródtak volna, s mögöttük felállnak idők és elmúlt emberek.
Reális kereskedőember minden megfogható pénzt megfog, és lehetőleg meg is tartja.
Jó néha az embernek kicsit egyedül lenni, önmagával egy kis számadást tenni, az elmúlt esztendővel is számot vetni, és megdorgálni és megdicsérni önmagát komolyan, ahol kell, ahol helyénvaló.
Régen volt ez, és csak sokkal későbben döbbentem rá, hogy nem is tollal kell írni, hanem szívvel, hogy sötétség kell a világossághoz, és sose lát tisztán az, aki sose sírta ki magát lelke mélyéig legalább egyszer életében.
Akinek mög van írva, annak ugyan a fenekibe fújhatnak szalmaszálon, mert ha lejárt az ideje, hát lejárt, és vége.
Azért ha puha kenyeret törsz, vagy zsemlét ropogtatsz – még ha nem is jut rá vaj –, gondolj a búzára, a hó alatt alvó kenyeredre – szeretettel.
