Amúgy szép, őszi idő volt. Hajnalban született egy kis dér, de amikor a nap kibontakozott hajnali pufók vörösességéből, szinte nyári meleget ragyogott a világra, amelytől elolvadt a dér, s az elnehezült szőlő-, dió-, meggyfa levelek egymás után szállingóztak le a földre.
Fekete István
1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.
József Attila-díjas magyar író
– Bolondok ezek a fiatalok jó dolgukban… de hát maguknak bolondok.
A fiatal vércsepár már március első napjaiban megérkezett. Nászúton voltak, de ők ezt nem tudták, azért normálisan viselkedtek.
Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, aminek már formája sem volt, nem is emlékeztek, hogy ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.
Később ragyogni kezd távoli kékezüst tükrével a Balaton. Nem vesszük le szemünk róla.
És ostobaságnak tartotta az egész rovargyűjtést. Hát mindenáron meg kell ölni, amit meg akar ismerni az ember?
A világban együtt jár a jó és a rossz.
Az erdő alszik. Alusznak a fák, gyökérmarkukba szorítva a föld melegét, alusznak a cserjék, magukra borítva hószoknyájukat, alszanak a rügyek, a vágy tavaszi virágai, a lepkék bábkoporsójukban, a bogarak a vén fák kérge alatt, a mókusok az odvak párnás melegén és a varjak a szellős magasságban, fekete szárnyuk alatt őrizvén piros szívüket.
Tudod, óvtalak, szerettelek. És most is szeretlek. Nem válunk el örökre, és éppen azért nem szabad a nagy útnak nekivágnod, hogy újra találkozhassunk.
– Ronda méreg ez a pálinka, hidd el, Gyula; hogy én milyen beteg voltam!
– Most már jól vagy?
– Jobban, de ha engem még valaki itallal kínál…
Beteg vagy, Miska, mert más van a szívedben, és más a nyelveden.
Tiszteletre méltó álláspont, csak kissé hülye.
Őszre járt akkor az idő. A ködtől olyan sűrű volt az este, hogy a feldobott kalap fenn maradt volna a levegőben.
A könyvek először nehezen nyíltak ki. Mintha a mondatokat vastag kéreg fedte volna, s ez a kéreg nehezen pattogzott fel. De ahol a kéreg lepattant, ott lüktetett valami, valami titokzatos mélység vagy puha értelem.
Az ember erős. […] Az embertől mindenki fél, mert csattogó botot hord magával, mellyel megöl bárkit, még csak közel se megy hozzá. Az emberrel nem harcol senki, csak az emberek harcolnak egymással.
Matulának olyan bagószaga volt, hogy a legöregebb szúnyog veteránok ijedten és enyhe nikotinmérgezéssel zümmögtek tova, másodsorban pedig Matulának olyan bőre volt, hogy azon némely süldőszúnyog esetleg megfenhette szurkálóját, de csípésről szó sem lehetett.
A túlságos jólét minden tisztességnek, becsületnek és erkölcsnek a legbiztosabb sírásója.
Csodálatos nyár volt, meg kell hagyni, mint ahogy ebben a korban minden nyár csodálatos. A vakáció végtelen, a kert óriási, a patak, a folyam, a házak nagyok, a sötétség titokzatos, a temető félelmes, a zöld gyümölcs édes s utána a hasfájás kibírhatatlan.
A televízió kevés örömöt és sok olyan hülye műsort ad, amitől a jó gyomrú ember is hány.
Holnap szilvesztereste – gondoltam, s ettől mindig egy kis szomorúság ül a szívemre. A végtelen jóság s a végtelen szomorúság felfoghatatlan valósága: az Idő majd – talán – megáll egy pillanatra, és szembenéz velünk, mintha lennénk, és talán vagyunk is; aztán újra peregni kezd a mulandóság homokórája, és nem mond semmit, nem ígér semmit, csak folyik, csak folyik, hogy majd egyszer egészen betemesse a szívünket.
