Mindenkinek a múltjában lappang valami undorító titok.
Az a hallgatás egyik hátránya, hogy az ember akkor is távolságot tart a párjától, ha nem kerül napvilágra a dolog. Bizonyos elidegenedéssel jár együtt.
Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.
Az emberi természet része, hogy vannak apró titkaink. Mindenkinek. És van, akinek az egész élete titok. Hazugság. És ha lelepleződik, minden összeomlik, amije van.
Mindenki titkol valamit. Vannak sötét zugaink, amit nem fednénk fel a világ előtt. Ezért úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba burkolózunk. És talán így a legjobb. Mert bizonyos zugok nagyon sötétek.
Mindenki titkol valamit. Ilyen értelemben olyan vagyok, mint bárki. Nagyjából.
Az okosak és a tehetségesek nem azért nem árulják el a titkaikat, mert féltik őket, hanem azért, mert maguk sem tudják őket.
Egy halandó sem tud titkot tartani. Ha a szája néma, az ujjaival fecseg. Az árulás minden porcikájából szivárog.
Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.
Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom.
Majdnem mindenkinek megvan a maga Pandora-szelencéje, titkos bánata és gyötrelme, amit nem oszt meg senkivel.
Ne súgd meg szégyellt titkaidat.
– Tudható, hogy utóbb sohasem
tudnád megbocsátani nekem,
hogy meghallgattalak.
Amikor a titkolózás az egyetlen fegyver, akkor a gazemberek sem gazemberek.