Im, pille vagyok, parányi pont,
a szirmon csöppke fehér jel;
te fiúcska vagy, játékra kész,
ha üldözöl is, ne érj el.

Nem te vagy az egyetlen, aki szenved, aki többre vágyik, aki visszavár valakit, akinek elege van már a félelemből, a magányból, az elnyomásból, a szegénységből. Nem te vagy az egyetlen, aki elképzelt egy világot, ahol minden egészen más, ami jobb, végre már. Egy világot, ahol szeretik őt, figyelnek rá, és megbecsülik.

Érzelmi éhség. Nem tudom, hogy létezik-e ennél erőteljesebb emberi szükséglet. Természetesen létezik erkölcs. Léteznek elvek. Ennél nem lehet erősebb egy nő bőrének illata, csípőjének ringása, hajának ébensége, a szájából ivott meleg bor íze… Vagy a szerelemben nincs erkölcs? Ilyenkor nem lehet tanulni a türelmet, amikor lépteket vársz, egy hangot s végtelen érintést. Megküzdhetsz az idővel, a várakozással, önmagaddal. Ez nem lehet bűn. Vele semmi sem bűn. A hiánytól viszont hasfájás kínoz.