Ez a gyönyörű Erdély, börtönnek kikiáltva! Amikor csak kiállsz a kapuba, és körülnézel: máris szabadságról, tágasságról, nyitott egekről sikolt minden! Ehhez kellett a gigantikus rosszakarat: a fészekből csinálni kalickát!
Jókai Anna
1932. november 24. - 2017. június 5.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő
Inkább hazudni szeretetből, semmint az igazat gyűlöletből szólni.
A hazugság fokozatai. A legfejlettebb és legveszélyesebb: amikor önmagunknak hazudunk, anélkül, hogy tudnánk róla.
A húsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk.
Csak akkor érdemes dolgokat létrehozni, ha azok egy icipicit mozdítanak a világon.
Aki egyszer hibásan lépett, és ezzel a lépéssel magával rántott, még sántává is tett egy vakot, nem állhat föl, nem porolhatja le a nadrágját úgy, hogy a vétleneket a porban hagyja.
A tét emelkedett. Aki járja a hágcsót a huzatos létben, nyeresége lesz, ha jobbjával kapaszkodva baljában másokat emelni marad erő, lába pedig senkit nem taszít lejjebb.
Van abban valami félelmetes, hogy valaki csak az elesetteket képes szeretni. Nem egészséges lelki vonás.
Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak. Holott egymás orvosai lehetnénk – egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: „Most te, egyedül te vagy a fontos”, s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele.
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.
Egyetlen dolog biztos, a jelen. A múltat folyton átértékeljük, megtöltjük nosztalgiával, a jövő csak fátyolhalmaz, szüntelen fátyollebbenés, s minden fátyol mögött egy-egy halott illúzió…, de a jelent módunkban van enyhíteni.
Vágyunk az otthonosság érzetére, ahol mindenkinek joga, hogy sérelmeit és álmait, véleményét elmondhassa, s ugyanakkor kötelessége, hogy a másikat meghallgassa. Ehhez szükséges az az akarat, ami a mérleg serpenyőjének mindkét oldalát felszabadítja, s ránk bízza, a súlyt melyik oldalára helyezzük.