Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert.
Az ember mindent okosan kiszámít, előrelátással elvégez, de a siker nem ezen fordul, hanem a titokzatos véletlenek láncolatán. Nevezheted jó szerencsének vagy sorsnak, de legegyszerűbb lesz, ha isteni gondviselésnek nevezed.
Azzal kell játszani, amit osztanak.
-Dominic Toretto
Halálos iramban 7. (2015)
A sors tényleg egy olyan felhő, amelynek árnyéka örökké rád borul, bárhová is mész? Vagy inkább olyan, mint a szél, amelyik arra jár, amerre éppen neki tetszik? Egyelőre még nem tudom.
A nők sorsa a szenvedés; nem csoda, ha mindig azt követelték: szeressék őket.
Mindannyian arra ítéltettünk, hogy azzá váljunk, amit gondolunk. Az agyunk tesz minket emberré. A sorsunkat pedig az dönti el, hogyan használjuk.
Valójában nem az emberen múlik az, hogy erre vagy arra a helyre megy-e, vagy akár feladja-e kötelmeit, vagy sem. Mindezeket a sors szabályozza.
Mindenki egy bizonyos tervnek megfelelően jelenik meg ezen a világon, s akár cselekvőnek tekinti magát, akár nem, a terv szükségképpen megvalósul.
Az ember sorsa gyakran jóval a halála előtt véget ér, a sors végének pillanata nem azonos a halál pillanatával.
Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.
A sors a maga menetelét az emberiségben sem teszi oly láthatóvá, hogy azt minden szem olvashassa.
Szerte a világon emberek milliói küzdenek azért, hogy életüket örökre megváltoztassák, könnyebbé tegyék; eközben azonban nekik is fájdalommal kell tudomásul venniük, hogy a megoldásokat nem a körülmények diktálják. A sorsunk bennünk van.
Az ember szabad; de csak akkor, ha hisz is a szabadságában; mert minél több hatalmat tulajdonítunk a sorsnak, annál inkább megfosztjuk magunkat attól a hatalomtól, melyet Isten adott a kezünkbe, amikor értelemmel ruházott fel bennünket.
Legalább egy évszázada menekülünk fel nem ismert és el nem fogadott sorsunk elől. A nemzetet múltja semmire se jogosítja a mában. És végképp semmit nem mond arról, hogy mire lesz képes holnap. Nincs magyar felsőbbrendűség, nincs magyar faj, nincs magyar előjog. Semmi nem jár csak azért, mert magyarok vagyunk.
A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.
A pszichológiai szabály állítása szerint, ha egy belső helyzet nem tudatosul, akkor kívül történik meg, sorsként. Azaz, ha az egyén nem tudatosítja ellentmondásait, akkor a világ kénytelen erőszakosan eljátszani a konfliktust és ellentétes feleire szétesni.
Szerintem mi alakítjuk az életünket, nincs olyan, hogy sors vagy végzet. Olyan ez, mint a hekk. A „balatoni hekk” – teszi hozzá, és idézőjelet imitál az ujjaival a levegőben.
– Tessék? – kérdem értetlenül.
– Mint a balatoni hekk, jól értetted. Nem létezik. Nincs olyan, hogy balatoni hekk, mert a hekk soha a büdös életben nem élt a Balatonban. Kamu az egész. Pont, mint a sors.
– Azt hiszed, megváltoztathatjuk a sorsunk?
– Tegyük meg, amit tudunk, aztán kiderül, mi a sorsunk.
Azt hiszem, az ember legnagyobb feladata az életben elfogadni azt, amit rámér a sors. Mert a végeredményt Isten dönti el. Viszont a harcot úgy vívod, ahogy te akarod.
Az emberi élet nagy fordulataira rendesen nincs magyarázat.
