Néha nagyon jó fej vagyok, máskor meg egy igazi seggfej. Szerintem mindenki ilyen.
Minél intelligensebb és képzettebb az ember, annál rafináltabban tudja becsapni önmagát.
Most már látom, mennyi mindent megtettem azért, hogy elmeneküljek önmagam elől.
Óvd magad, annak látszani, ami nem vagy. Törekedjél való nagyságra, ha magadban erőt érzesz; de színlett nagyságot mutogatni, gyalázatnak tartsd. E színlés a hazugság minden fajai közt legundokabb. Színlett nagyság mutogatója az oroszlánybőrbe öltözött szamárhoz hasonlít.
Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének.
Mit mondasz azokról, kik azért gyűlölik az emberi nemzetet, mert ők szerencsétlenek? Ki nem lehet szerencsétlen? Vagy ki az, ki éltében egyszer-akkor magát szerencsétlennek nem érzé? Magad vagy oka szerencsétlenségednek? Tűrd, amit okoztál. Sors hozta magával bajaidat? Mit tehet az emberiség róla, hogy így történt? Gonosz emberek miatt szenvedsz? De miért kell nehány gonosz miatt az egésznek gyűlöltetnie?
Majdnem mindenkiben egy csomó különféle dolog van, csak úgy úszkálnak bennük, és szerintem a legtöbb ember nincs is tisztában a benne rejlő sötét részekkel.
Az ember tudja, mikor kell lehajolni, mikor kell elindulni, mikor elrejtőzni, mikor tenni valamit, és mikor kell sodródni az árral. Ezt nevezem én a túlélés útjának. Nagyon sok önző döntésem volt életem során. Egy nap egyszer csak megfordultam, szembenéztem velük, és azt mondtam magamnak: önző disznó vagy, pedig nem volna muszáj annak lenned.
Előbb-utóbb kisebbrendűségi komplexusa lesz az embernek, ha túl sokáig vesződik egy olyan problémával, amelyhez nem ért.
Néha rossz dolgok is történnek, de nem kell, hogy ezek határozzanak meg minket. Az számít, mit teszünk ezután.
(1.évad 5.rész)
Ma már azt gondolom, hogy a felesleges felhalmozás fenntarthatatlan. Ha ezt megértjük, meg kellene próbálnunk eszerint is élnünk. Ha kinézel az ablakon, látsz itt egy kismotort, amivel jöttem. Ez egy több mint húszéves járgány. Ha a régi paradigma szerint élnék, már rég lecseréltem volna, és nem azért nem tettem, mert boomer hóbort, hogy ragaszkodom a régi dolgaimhoz, vagy mert nincs pénzem újra. Hanem azért, mert még mindig teljesen megfelel arra, amire használom. Sem ez, sem az autó, sem más tárgyi dolog nem jelent számomra státuszszimbólumot, amin keresztül ki kellene fejeznem az egyéniségemet. Ebben is igyekszem magam hozzászoktatni egy tudatosabb gondolkodáshoz, mert tényleg nem kell mindenből a legújabb, a legcsilivilibb. Egy picit belátóbban is lehet élni.
Valami dráma mindig lesz, ez ellen nem tehetsz. Csak az ellen, hogyan kezeld.
(Daniel LaRusso)
Az ember tökéletes békében élhet magával, ha hű marad ahhoz, amit szeret.
Sötétben kesergő felhőim elfelejtik, hogy maguk takarják el a napot.
Nem mindig vagyunk felelősek a történtekért, de mindig felelősek vagyunk azért, ahogy reagálunk rájuk.
Belül kell változnunk ahhoz, hogy tartósan megmaradhasson valami „nálunk nagyobb” az életünkben. Belül kell először nagyobbá válnunk. Belül kell készen állnunk arra, hogy be tudjuk fogadni a változást, amit áhítunk.
Az életnek csak tíz százaléka az, ami történik veled, és kilencven százalék az, ahogyan reagálsz rá.
Véleményem szerint arra a kérdésre, hogy hol lakik a boldogság, az egyetlen helyes válasz az lehet, hogy kizárólag bennünk. Hiszen, ha nem értékeled azt, aki vagy, és azt, amid van pillanatnyilag, akkor jó, ha tudod, hogy ezen nem fog változtatni sem egy kacsalábon forgó palota, sem egy luxusautó, sem más.
Ahhoz, hogy a világ megváltozzon, előbb a magaddal való kapcsolatodnak kell megváltoznia.
A tagadás olyan, mintha leragasztanánk az üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smile-val.