Nem szállsz ringbe Alival, csak mert van bokszkesztyűd.
(Halálos iramban – 2001)
Önismeret idézetek
Ha olyanokat ismersz meg, akik különböznek tőled, akkor magadat is kezded jobban megismerni. Megváltozol, fejlődsz. Jobb ember lettem emiatt, jobb ember lettem miattuk, a barátaim miatt.
Ha a félelmeidre hallgatsz, úgy fogsz meghalni, hogy soha nem tudod meg, milyen nagyszerű ember válhatott volna belőled.
Sokat agyaltam rajta hogyan tudnék lelki kompromisszumot kötni a vallásos meggyőződésem és az evolúció tanai között. Meg kell mondanom, hogy mindez évekig tartó folyamat volt, sőt a belső keresésem a mai napig nem zárult le.
A fájdalmaimat igyekszem feldolgozni, és nem tárolni. Hernádi Jucitól tanultam, hogy a hosszabb ideje porosodó csontvázakat időnként ki kell venni, és alaposan meg kell nézegetni. Hiba lenne nem tudomást venni róluk, hiszen akkor nem tanulnék belőlük.
Szerintem az ember egyik legfontosabb feladata az életében -már csak azért is, hogy saját magát elviselhetővé tegye a világ számára-, hogy megpróbálja magát megszeretni, bármilyen nehéz feladat is ez. […] Ha a testedet el tudod fogadni, vagy nagyjából olyannak látod, amilyennek látni szeretnéd, nem kelt benned semmi viszolygást, hogy reggel tükörbe nézz, akkor jó úton jársz. Vannak persze az adottságok, de mégis előjöhet annak az öröme, hogy tudsz változtatni valamin, vagyis elfogadhatóvá teszed saját magad számára a testedet. Ez egy saját magadon aratott nagy győzelem. Én szeretek győzni, pontosabban szeretem ezt a küzdést magammal. Szeretem, ha van akaraterőm, szeretem, hogy ha eltervezek valamit, azt végigcsinálom
Miért a másik ember dolgaira pazaroljuk az energiánkat ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, azért küzdenénk, ami nekünk tényleg fontos?
A harmónia, a belső összhang valójában életünk egyik legmunkásabb belső állapota. Az az állapot, amelyet nem elérünk, hanem amelyért újra és újra megküzdünk. Ez a világítótorony csigalépcsője, ahol lihegve, küzdve, folyamatosan megyünk feljebb és feljebb. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk másoknak, elsősorban nekünk magunknak kell stabilizálódnunk, megerősödnünk, belső összhangra jutnunk.
Nehéz a nyilvánosság előtt felnőni. Nem ismered magad, semmit sem tudsz, és azt várják el, hogy minden kérdésre válaszolj.
Szoktam mondani, hogy a tolerancia elutasítása, negligálása a belső bizonytalanság jele. Az, hogy én elfogadom a másik ember gondolkodását, akár pártszimpátiáját, vallási irányultságát, az nem azt jelenti, hogy bizonytalan vagyok önmagamban, hanem azt, hogy eljutottam magamban végre egy olyan szintre, hogy tudom tisztelni a másságát, és elindulunk a párbeszéd útján. De ezt sajnos még nem mindenki látja. Nagyon könnyű beburkolózni a saját struktúránk védőbástyái mögé.
Az ember több annál, mint amit a teste mutat. Több annál is, mint amit a vágyai, ösztönei és pillanatnyi érzései sugallnak. Mindannyian érezzük, hogy létezésünk mélyén van valami, ami túlnyúlik a biológiai szükségleteken és az érzelmek hullámzásán. Valami, ami nem korlátozódik arra, ami adott, hanem mindig tovább kérdez: miért vagyunk, kik vagyunk, és mi végre vagyunk a világban?
Ha a szem önmagát akarja látni, egy másik szemben kell szemlélnie önmagát.
Sok embernek szerzek örömet, mások meg a falra másznak tőlem. Ezt hívják megosztó figurának? Napként sugárzom, máskor pedig megfagyasztom magam körül a levegőt. Ilyenkor rohadtul szégyellem utána magam. Eddig legalább már eljutottam.
Tápláld magadban az energiát, amit kiskorod óta használsz. Attól ne félj, hogy sokan elutasítanak. Erősítsd meg a határaidat. Nem kell mindenkitől meghallgatni a kritikát, nemhogy elfogadni. Amilyen nagy pofád van, magadat is nagyobb pofával és oroszlánszívvel védhetnéd. Nem véletlen, hogy a kapcsolódás a legnagyobb kihívás számodra az életben. Magadhoz is megtanulhatnál biztosabban kapcsolódni.
Először is, a legnagyobb gond, hogy limitáljuk saját magunkat. Előre megmondjuk, hogy mi teljesíthető és mi nem.
Ha legbelül szégyent hordozol magadban és feldolgozatlan traumákat, akkor nincs az a pénz vagy siker, ami be tudná tölteni ezt az űrt.
Magán kívül sosem lát mást, ki színlel,
hisz önteltsége mindent eltakart már.
Ha látást kapsz ajándékul az égtől,
Sosem látsz majd esendőbbet magadnál.
A „miértek” helyett „hogyanokat” kellene kérdeznünk. Érdemes lenne kiírni hűtőnk ajtajára, hogy ez csak egy megoldandó feladat, semmi több! A legtöbb kérdés, amitől szorongunk, nem éri meg a rengeteg aggódást, a rengeteg újratervezést, a fantáziánk kismillió variációját, hogy milyen dráma következhet abból, ha nem jól döntök.
Nem minden szónak van helye a lelkünkben, ezért néha bölcs dolog megszűrni a hallottakat, hiszen mi állunk a gondolataink őrbástyáján.
Nagyon sokáig kívül kerestem a boldogságot, másoktól vártam azt. Az elmúlt években egyre inkább rájöttem, hogy belül kell keresnem, önmagamban. Akkor tudok adni is a legtöbbet, ha belül rendben vagyok. A boldogságot nem lehet kierőszakolni, nem lehet üstökön ragadni és birtokolni, különös portéka az. Inkább a szeretet és a könnyedség szüli. Leginkább akkor érzem, amikor a feleségemmel vagy a fiaimmal, az unokámmal lehetek, vagy épp a színpadon vagyok.
