Aki tudatosan ellenőrzi a légzését, az uralni tudja az érzelmeit és az indulatait is. Az pedig annyit jelent, hogy okosan használja őket, és eléri, amit akar.
Önismeret idézetek
Megpillanthatjuk valódi önmagunkat, ha vesszük a bátorságot, és szembe merünk nézni a negatív gondolatainkkal.
Más ember élete titkaira, óh arra kíváncsiak az emberek, de a magukét megjavítani ugyan húzódoznak. Mit kívánkozik az olyan ember kitudni tőlem, hogy mi vagyok, aki nem akarja meghallani tőled, hogy ő micsoda!
Jó néha az embernek kicsit egyedül lenni, önmagával egy kis számadást tenni, az elmúlt esztendővel is számot vetni, és megdorgálni és megdicsérni önmagát komolyan, ahol kell, ahol helyénvaló.
Istenem, én tényleg azt hittem, hogy egy háromszáz dolláros szoknya megváltoztatja az életemet? Mert csak annyi történt, hogy jól öltözött gyökér lettem.
Általában a karma azokból a szokásokból fakad, amelyek a legerősebbek, a legkedveltebbek, a leggyakoribbak és a legismertebbek számunkra. Ha rendszerint dühösek, önzőek vagyunk, és kárt okozunk másoknak, akkor ezek a gondolatok csak negatív karmikus következményekkel járhatnak. Ezzel szemben a békés, gyengéd és jóindulatú elme csak pozitív eredményeket hoz. Ez még egy ok az elménk képzése mellett, még ebben az életünkben.
Ma is az vagyok. Szemtelen. De még mennyire! Ha valaki bosszant, vagy azt érzem, hogy kötekedik velem, miért ne lennék szemtelen?
Bizonyos mértékű veszteségeket elkönyvelhetek, de embereket nem vesztettem el. Abban nagyon hiszek, hogy amíg élünk, senkit nem veszítünk el, ha képesek vagyunk arra, hogy szembenézzünk saját esendőségünkkel, és azt fel is tudjuk vállalni. Két jó szó és egy bocsánatkérés csodákra képes.
Biztosan élhetett volna másképp, hozhatott volna jobb döntéseket, ha valaki megmutatta volna neki az utat. De amit te sem birtokolsz, azt magad sem adhatod tovább.
Nem szállsz ringbe Alival, csak mert van bokszkesztyűd.
(Halálos iramban – 2001)
Ha olyanokat ismersz meg, akik különböznek tőled, akkor magadat is kezded jobban megismerni. Megváltozol, fejlődsz. Jobb ember lettem emiatt, jobb ember lettem miattuk, a barátaim miatt.
Ha a félelmeidre hallgatsz, úgy fogsz meghalni, hogy soha nem tudod meg, milyen nagyszerű ember válhatott volna belőled.
Sokat agyaltam rajta hogyan tudnék lelki kompromisszumot kötni a vallásos meggyőződésem és az evolúció tanai között. Meg kell mondanom, hogy mindez évekig tartó folyamat volt, sőt a belső keresésem a mai napig nem zárult le.
A fájdalmaimat igyekszem feldolgozni, és nem tárolni. Hernádi Jucitól tanultam, hogy a hosszabb ideje porosodó csontvázakat időnként ki kell venni, és alaposan meg kell nézegetni. Hiba lenne nem tudomást venni róluk, hiszen akkor nem tanulnék belőlük.
Szerintem az ember egyik legfontosabb feladata az életében -már csak azért is, hogy saját magát elviselhetővé tegye a világ számára-, hogy megpróbálja magát megszeretni, bármilyen nehéz feladat is ez. […] Ha a testedet el tudod fogadni, vagy nagyjából olyannak látod, amilyennek látni szeretnéd, nem kelt benned semmi viszolygást, hogy reggel tükörbe nézz, akkor jó úton jársz. Vannak persze az adottságok, de mégis előjöhet annak az öröme, hogy tudsz változtatni valamin, vagyis elfogadhatóvá teszed saját magad számára a testedet. Ez egy saját magadon aratott nagy győzelem. Én szeretek győzni, pontosabban szeretem ezt a küzdést magammal. Szeretem, ha van akaraterőm, szeretem, hogy ha eltervezek valamit, azt végigcsinálom
Miért a másik ember dolgaira pazaroljuk az energiánkat ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, azért küzdenénk, ami nekünk tényleg fontos?
A harmónia, a belső összhang valójában életünk egyik legmunkásabb belső állapota. Az az állapot, amelyet nem elérünk, hanem amelyért újra és újra megküzdünk. Ez a világítótorony csigalépcsője, ahol lihegve, küzdve, folyamatosan megyünk feljebb és feljebb. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk másoknak, elsősorban nekünk magunknak kell stabilizálódnunk, megerősödnünk, belső összhangra jutnunk.
Nehéz a nyilvánosság előtt felnőni. Nem ismered magad, semmit sem tudsz, és azt várják el, hogy minden kérdésre válaszolj.
Szoktam mondani, hogy a tolerancia elutasítása, negligálása a belső bizonytalanság jele. Az, hogy én elfogadom a másik ember gondolkodását, akár pártszimpátiáját, vallási irányultságát, az nem azt jelenti, hogy bizonytalan vagyok önmagamban, hanem azt, hogy eljutottam magamban végre egy olyan szintre, hogy tudom tisztelni a másságát, és elindulunk a párbeszéd útján. De ezt sajnos még nem mindenki látja. Nagyon könnyű beburkolózni a saját struktúránk védőbástyái mögé.
Az ember több annál, mint amit a teste mutat. Több annál is, mint amit a vágyai, ösztönei és pillanatnyi érzései sugallnak. Mindannyian érezzük, hogy létezésünk mélyén van valami, ami túlnyúlik a biológiai szükségleteken és az érzelmek hullámzásán. Valami, ami nem korlátozódik arra, ami adott, hanem mindig tovább kérdez: miért vagyunk, kik vagyunk, és mi végre vagyunk a világban?
