Az egészségem és az, milyen gyorsan gyógyulok meg egy betegségből, attól függ, milyen erős a vágyam, hogy csinálhassak még valamit. Aki lassan vagy egyáltalán nem gyógyul meg, annak nincs miért meggyógyulnia. Érdemes ezen mélyen elgondolkodni.
Feldmár András
1940. október 28. -
Kanadában élő, magyar származású pszichoterapeuta
Feldmár András magyar származású kanadai pszichológus, pszichoterapeuta és író, aki az önismeret, a szabadság, a kapcsolatok és a lelki folyamatok kérdéseiről vált ismertté. Megközelítéseiben az emberi kapcsolatok őszintesége, az önmagunkkal való szembenézés és a személyes döntések felelőssége hangsúlyosan jelenik meg.
Minden alkalommal, amikor elveszítjük az illúzióinkat, amikor valamit megtudunk, észreveszünk, veszteséget szenvedünk. Ilyenkor depressziósak leszünk. Nem lehet megtanulni valamit, nem lehet elveszíteni az ideált anélkül, hogy meg ne sirassuk. Mi tulajdonképpen nem siratunk meg semmit, csak illúziót vesztünk, de mégis csak vesztünk valamit. Ha valamilyen oknál fogva félünk attól, hogy nagyon szomorúak legyünk, félünk a depressziótól, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármit is megtudjunk, megtanuljunk. Aki nem volt még depressziós, nem tanult semmit. Minél inkább depressziósak vagytok, annál biztosabb, hogy éppen tanultok valamit.
Nincs ennél rosszabb, gonoszabb trauma, mint amikor egy ember elárulja a másikat.
A depresszió legfőbb oka, hogy valaki nem tud kiszabadulni a színházból, a szerepek kényszerzubbonyából.
Nem lehet autót vezetni, amikor extázisban vagyok veled. Ha autózni akarok, akkor el kell köszönnöm tőled.
Egy másik dolog, ami a szégyenhez kapcsolódik: a bosszú. Ha valaki megszégyenít engem, akkor bosszút akarok állni.
A gyógyulás nem az, hogy úgy teszünk, mintha semmi rosszat nem építettünk volna be magunkba. Itt megint jöhet a gyász és siratás. Meg kell gyászolni, hogy soha az életben nem fogom tudni, hogy ki lehettem volna, hogyha nem lettek volna traumáim. Viszont az vagyok, aki vagyok, és felelős vagyok azért, amit teszek, amit mondok. A csatatér bennem van, nem pedig a világban.
Legyen olyan a kapcsolatod a gyerekeddel, hogy egyáltalán beszéljen róla, mi történik vele. Ez az első lépés.
Ha valaki megszégyenítette vagy megalázta őt, azt azonnal elrendezném azzal az illetővel, és addig mennék, amíg a bántó viselkedés abba nem marad. Ha kellene, kivenném a gyereket az iskolából, ha kellene, másik városba költöznék, ha kellene, akkor másik országba. Bármit megtennék, hogy megvédjem a gyerekeimet.
A bántalmazó általában azt érezteti az áldozatával, hogy túlságosan nagy ügyet csinál a dologból.
A szülőség márpedig nem egy állás. Egyszerűen csak egy másik emberi lénnyel laksz együtt, szereted őt, harcolsz magadért, és igyekszel foglalkozni a saját dolgaiddal is.
Szerintem egy csomóféle kárt okozunk azzal a felkiáltással, hogy „mindezt a gyermekem érdekében teszem”. Szerintem inkább magadért tegyél meg dolgokat! Azért, hogy túléld a szülőséget.
Sose mondj el semmit ezerszer egy gyereknek! Inkább ne mondj semmit, és leld örömödet benne úgy, ahogy van! Éppen ez a szeretet egyik legegyszerűbb meghatározása: örülni a másiknak úgy, ahogy ő van.
Szerintem remek, ha a gyerek jobban viselkedik idegenek társaságában, mint otthon. Ez azt jelenti, hogy otthon önmaga lehet.
Láttam már négyujjú fafaragót, de olyat még nem, akinek az apja mondta volna meg, hogyan kell faragni.
Én úgy tartom, hogy semmilyen tapasztalatot nem tudsz átadni a gyerekeidnek. Ha érdekli őket, akkor mesélhetsz nekik történeteket, de én úgy tapasztaltam, ez csak nagyon ritkán esik meg. Határozottan úgy vélem, mindannyian a saját tapasztalatainkból tanulunk. A legtöbb, amit egy szülő tehet, hogy bátorítja a gyerekeit, szerezzenek élményeket, és éljenek veszélyes életet. Ha az ember nem él veszélyes életet, akkor unatkozik. Szerintem a legtöbbet a saját tapasztalatokból lehet tanulni, és a szülők dolga az, hogy betöltsék a biztonsági háló szerepét.
A szeretethez idő kell. Aligha lehet rövid etapokban szeretni a gyereket, együtt kell lenni vele.
Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak.
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani a válás gyerekekre gyakorolt hatásairól, az, hogy szerintem semmivel sem jobb, ha a szülők csak a gyerekek miatt nem válnak el. A gyerekek pontosan tudják, mi zajlik körülöttük.
A gyerekeknek (…) arra van szükségük, hogy megtapasztalják a szüleik szabadságát, boldogságát és jó közérzetét Csak ez adhat zöld jelzést nekik, hogy ők maguk is lehetnek boldogok, szabadok, és jól érezhetik magukat.
Mások ezeket keresték még


