Megtanultam, hogy a megoldásra kell összpontosítani, nem pedig a problémára.
A tavaszi hóvihar egyetlen előnye, hogy az időjárás sokkal hamarabb melegebbre fordul utána.
A pesszimista panaszkodik a szélre; az optimista arra számít, hogy megváltozik az iránya; a realista beállítja a vitorlákat.
De hátha éppen abban a pillanatban, a fájdalom egyszerre meglepő tüzében, az élet viselhetlen teherként feküdt szívén; s attul bármily áron szabadulnia, nyereségnek látszott?
Kényelmetlenül érzem magam, ha ki kell fejtenem, mit jelent ez vagy az. Jobb, ha nem tudok olyan sokat arról, hogy mit is jelentenek a dolgok, mert ez nagyon személyes, nekem teljesen mást, mint valaki másnak.
Az ember azt hiszi, hogy ő több, mint a szajkó. Pedig magasabbról nézve, mondjuk a világűrből, valószínűleg alig látszanak a különbségek. A szajkó talán boldogabb.
Rossz világ van, mert munkanélküli, bizonytalan sorsú emberek üveggyűjtögetésből élnek… Jó világ van, mert a szemetesládák, a bokrok alja, az árkok tele vannak pezsgősüveggel, s még a szemétben guberálók is autón járnak.
Mindig jóindulatúan kell felfogni a dolgokat, s meg kell találni bennük a jót, ha egy mód van rá.
Senki sem boldogtalan, ha adott helyzetében jól érzi magát, s ha valakiről azt mondjuk, hogy szerencsétlen a helyzete, csak magunkról ítélünk, azaz mi az ő helyében boldogtalanok volnánk.
Szeretem azt a mondást, hogy „a világ olyan, amilyennek látod”. Szerintem a filmek is olyanok, amilyennek az ember látja őket. Ezért van az, hogy hiába ugyanaz minden kocka, minden jelenet, minden mondat, minden vetítés mégis más. A másság néha csak nagyon finoman érzékelhető, de létezik. A közönségen múlik. Van egy körforgás a film és a közönség között. Minden ember nézi, gondolkodik rajta, az érzelmeivel követi, és a saját értelmezésén dolgozik.
Van egy érdekes gondolat, amely megváltoztatta a nézőpontomat: csak annyi szeretetet tudsz adni a számodra igazán fontos embereknek, amennyit saját magad iránt érzel, semmivel sem többet. Vagy másképp fogalmazva: csak akkor tudsz igazán szeretni másokat, ha már magadat megszeretted. Addig nem.
Ülök a meggyfa alatt, és a szalonnáról gondolkodom. Vagy a szalonna gondolkodik rólam. Vagy én vagyok a meggyfa.
Mert mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire.
Ha ifjúkoromban csöngetést hallottam ajtómon, felvidultam: azt hittem, no, most jön. Későbbi években hasonló alkalommal inkább ijedtségfélét éreztem: azt gondoltam, most aztán itt van!
Ha egész testünk olyan egészséges, mint a makk és csak egyetlen csekély ponton sebes és fájó, akkor öntudatunkat nem az egész testünk egészségének érzete tölti el, hanem figyelmünk teljesen és szüntelen a sebes hely sajgására irányul, és ezzel megszűnik az életérzés kellemessége. Éppen így, ha minden dolgunk kívánságunk szerint folyik egynek a kivételével, amely talán nem is valami jelentős, akkor szünetlenül ez fog a fejünkben motoszkálni, nem pedig azok a lényegesebb dolgok, melyek kívánságunk szerint folynak.
A tudásnak és bölcsességnek önmagában semmiféle értéke nincs; amint a jóságnak sincs: először mindig célra van szükség, ahonnan nézve e tulajdonságok értékesnek vagy értéktelennek bizonyulna.
Szép sorssá és törvénnyé válik
Minden, hogyha messziről nézik.
A Halál is borzalmasan szép
S minden, miben a Halál érzik.