Egy olyan test felépítése, amivel testépítő bajnokságokat lehet nyerni, nem megy egyik percről a másikra, de még egy, két, három év is kevés hozzá. Sok-sok évig szünet nélkül mindennap dolgoznom kellett – amiért senki sem fizetett – azért, hogy a testem mérete és arányos felépítése végül felkeltse a bírák, Joe Weider vagy a nagyközönség figyelmét. Azután további éveket fektettem bele abba, hogy csiszolgassam és megőrizzem olyan formában, amivel sorra nyertem a Mr. Olympia címeket, és eljátszhattam Conant és a Terminátort.
Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, (…) akik sem istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tűzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.
A fejlődéshez két dolog kell: fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be.
Úgy tartják, hogy hatvanhat napba telik valamilyen szokás kialakítása. Nekem ehhez sokkal több időre van szükségem, de végül mindig összejön.
Nem tartozom azok közé, akik ma elkezdenek valamit csak azért, hogy holnap abbahagyjak, és lehetőleg új dologra térjenek át.
Minden egyes film önálló felkészülést igényelt, azon túl, hogy bebifláztam a szövegemet. Az Ikrekhez táncórákat vettem, és improvizálni tanultam. A Terminátorhoz géppé változtam: bekötöttem a szemem, amíg vakon is meg nem tudtam csinálni az összes fegyveres jelenetet, és annyit jártam a lőtérre, hogy már nem pislogtam, amikor elsütöttem egy fegyvert. A Terminátor 2-höz addig gyakoroltam azt, hogy pörgetéssel fel tudjam húzni a vadászpuskát, amíg vérezni nem kezdett minden ujjpercem – miközben maga a mozdulat talán két másodpercig látszott a vásznon. Mégsem panaszkodtam. Mindez a munka elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kitörjek a skatulyából, és új típusú filmsztár legyek – akcióhős.
Semmi sem építi úgy a jellemet, mint a fájdalom árán megváltott szívósság és kitartás. Semmi sem pusztítja úgy a jellemet, mint amikor behódolunk a fájdalom előtt, és feladjuk a küzdelmet.
Testem a vas szétzúzza, ám ami szívemben él, azzal nem bír a gép.
Mindenki elbukik. A győztesek csak abban különböznek, hogy ők újra meg újra felállnak!
A győzelemhez vezető út gyakran sorozatos vereségekkel van tele. Fájdalom és gondok nélkül teljesítményünknek nem lenne igazi értéke! Ha nem került semmibe, semmit sem ér. A siker eléréséhez elkerülhetetlen, hogy megtanuljuk legyőzni a nehézségeket és kudarcokat. A kulcs a kitartás.
Mindig van választásod, mihez kezdesz az utadba kerülő károgókkal, mialatt a céljaid felé tartasz. Rajtad áll, hogy semmibe veszed vagy felhasználod őket. A lényeg, hogy soha ne higgy nekik.
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, – várja, de addig is új levelet hajt.
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!
Szeretném, ha az emberek látnák, hogy egyszer fenn, egyszer lenn, de nem szabad feladni, támaszkodni kell a szeretteinkre és élvezni kell az utat is, nem csak a célt.
A kételkedők folyamatosan munkára sarkalltak, hogy még jobban dolgozzak. De azoknak is sokat köszönhetek, akik már a gimnáziumban elhitették velem, hogy kutató lehetek. Kisújszálláson nekem ez magamtól nem jutott volna az eszembe. Hittem a biológiatanáromnak, és sikerült. Szurkolók is kellettek ahhoz, hogy idáig jussak. Azaz mindenkinek köszönhetünk valamit.
Tudok őszintén örülni mások felfedezéseinek, kíváncsi vagyok rá, érdekel. Nekem soha nem az volt a célom, hogy hosszabb legyen a CV-m vagy vastagabb a pénztárcám. Voltam nagyon mélyen is. Amikor lefokoztak, nem keseregtem sokáig, örültem a szabadságnak. (…) Csak arra koncentráltam, amin tudok változtatni. Hogy a másik fizetésemelést kap, saját labort, azon miért stresszelném magam, az teszi tönkre az embereket. Tudom, mennyire nehéz ilyen környezetben dolgozni. A saját csapatom is arra ösztönzöm, hogy ne értem vagy a BioNTech-ért dolgozzanak, hanem saját magukért, azért mert tudni, látni, megismerni akarnak.
Kívülről sokan azt hihetik, könnyen jöttek a sikerek, mert tehetséges voltam, de ez egyáltalán nincs így. Nem hiszem, hogy sokan elviselték volna azt, amit én elviseltem. És elég csak arra gondolni, mennyire beleöltem minden időmet a fociba, vagy épp milyen nevelést kaptam – de mindez kellett ahhoz, hogy ma itt legyek, ahol.
Erősnek kell lenni, alázatosnak, a nagyszerű dolgok csak akkor hullanak a lábad elé.
Nincs olyan különleges erejű és olyan egészségű ember, akin a gyengébb, de egészségére ügyelő, s erejét okos mérséklettel használó végül ki ne foghatna.