Egy olyan test felépítése, amivel testépítő bajnokságokat lehet nyerni, nem megy egyik percről a másikra, de még egy, két, három év is kevés hozzá. Sok-sok évig szünet nélkül mindennap dolgoznom kellett – amiért senki sem fizetett – azért, hogy a testem mérete és arányos felépítése végül felkeltse a bírák, Joe Weider vagy a nagyközönség figyelmét. Azután további éveket fektettem bele abba, hogy csiszolgassam és megőrizzem olyan formában, amivel sorra nyertem a Mr. Olympia címeket, és eljátszhattam Conant és a Terminátort.
Ha a világ bármikor is jobbá és emberibbé tud válni, az csak az olyan különös embereknek köszönhető, (…) akik sem istent, sem embert nem ismerve – és ugyanakkor Istent és embert is sokkal jobban ismerve, mint talán bármelyikünk -, csak mennek előre, tűzön és vízen át, erővel, szinte már fájó erővel, de mennek, mert tudják, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a világ jobb és emberibb legyen.
Minden egyes film önálló felkészülést igényelt, azon túl, hogy bebifláztam a szövegemet. Az Ikrekhez táncórákat vettem, és improvizálni tanultam. A Terminátorhoz géppé változtam: bekötöttem a szemem, amíg vakon is meg nem tudtam csinálni az összes fegyveres jelenetet, és annyit jártam a lőtérre, hogy már nem pislogtam, amikor elsütöttem egy fegyvert. A Terminátor 2-höz addig gyakoroltam azt, hogy pörgetéssel fel tudjam húzni a vadászpuskát, amíg vérezni nem kezdett minden ujjpercem – miközben maga a mozdulat talán két másodpercig látszott a vásznon. Mégsem panaszkodtam. Mindez a munka elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kitörjek a skatulyából, és új típusú filmsztár legyek – akcióhős.
A kételkedők folyamatosan munkára sarkalltak, hogy még jobban dolgozzak. De azoknak is sokat köszönhetek, akik már a gimnáziumban elhitették velem, hogy kutató lehetek. Kisújszálláson nekem ez magamtól nem jutott volna az eszembe. Hittem a biológiatanáromnak, és sikerült. Szurkolók is kellettek ahhoz, hogy idáig jussak. Azaz mindenkinek köszönhetünk valamit.
Tudok őszintén örülni mások felfedezéseinek, kíváncsi vagyok rá, érdekel. Nekem soha nem az volt a célom, hogy hosszabb legyen a CV-m vagy vastagabb a pénztárcám. Voltam nagyon mélyen is. Amikor lefokoztak, nem keseregtem sokáig, örültem a szabadságnak. (…) Csak arra koncentráltam, amin tudok változtatni. Hogy a másik fizetésemelést kap, saját labort, azon miért stresszelném magam, az teszi tönkre az embereket. Tudom, mennyire nehéz ilyen környezetben dolgozni. A saját csapatom is arra ösztönzöm, hogy ne értem vagy a BioNTech-ért dolgozzanak, hanem saját magukért, azért mert tudni, látni, megismerni akarnak.
Kívülről sokan azt hihetik, könnyen jöttek a sikerek, mert tehetséges voltam, de ez egyáltalán nincs így. Nem hiszem, hogy sokan elviselték volna azt, amit én elviseltem. És elég csak arra gondolni, mennyire beleöltem minden időmet a fociba, vagy épp milyen nevelést kaptam – de mindez kellett ahhoz, hogy ma itt legyek, ahol.













